Sinner Dimitrov ellen azonban elcsúszott, s megsérült a könyöke, amelyre aztán panaszkodott is, hogy nem úgy tudja használni, ahogy megszokta. Ez inkább irányváltás lett volna, de később szándékos csúszás végén sem jól fogott talajt.
Az olasz teniszező a második szettben, brékhátrányban ápolást is kért, s közben talán azon is töprengett, hogy jó ötlet volt-e a torna előtti napokban megválnia az erőnléti edzőjétől és a fizioterapeutájától.
Sinner visszabrékelt, de aztán rögtön újra elveszítette az adogatását, s kétszettes hátrányba került, ahonnan korábban csak Ausztráliában tudott fordítani, egyszer Fucsovics Márton, egyszer pedig az Australian Open döntőjében, Danyiil Medvegyev ellen.
Sinner után Dimitrov is megsérült
A harmadik játszmában Sinner adogatóként elkerülte a korai bréket, majd ahogy Dimitrov 2:2-re alakította az állást, ő ült le a fűre fájdalmas arccal, a mellkasát fogva.
Dimitrov aztán kínjában már nevetve beszélt a fájdalmairól az aggódva hozzá siető Sinnernek, ugyanis a bolgár a legutóbbi négy Grand Slam-tornán kivétel nélkül úgy esett ki, hogy feladni kényszerült a találkozóját.
S a sorozat az eddigi legfájdalmasabb feladással folytatódott: Dimitrov nyerő helyzetből adta fel a világelső Sinner elleni meccset.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!