Claudio Borghi Aquilini hangoztatta, hogy a Liga nemet mond a könnyen szerzett állampolgárságra. – Könnyítés helyett nehezebbé kellene tenni annak érdekében, hogy ne juthasson állampolgársághoz az, aki nem érdemli meg – jelentette ki. Hozzátette, hogy ez nem a Liga kizárólagos álláspontja, mivel az olasz választók a június eleji népszavazáson nemet mondtak az állampolgársági eljárás reformjára.

Fotó: AFP
A szakszervezetek és a baloldali pártok kezdeményezésére június 7-én és 8-án tartott referendumra utalt, amely az alacsony részvétel miatt érvénytelennek bizonyult, de az urnákhoz járuló olaszok több mint nyolcvan százaléka nemmel szavazott arra, hogy az országban letelepedett bevándorlók a jelenlegi tíz év helyett öt év után kérelmezhessék az állampolgárságot.
Aquilini leszögezte, hogy a Liga, az Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) alkotta kormány programjában nem szerepel a bevándorlók állampolgársági feltételeinek módosítása, ezért nem fogják napirendre tűzni.
Az olaszok számára az adóreform, a családok és vállalkozások támogatása, a fiatalok segítése számít elsőrendűnek
– mondta a Liga szenátora.
A Liga politikusa Antonio Tajani külügyminiszter, a Hajrá Olaszország vezetője kijelentéseire reagált, aki az Olaszországban született és olasz iskolába járó bevándorlógyerekek és fiatalok állampolgárrá válásának felgyorsítását szorgalmazta.
Francesco Lollobrigida mezőgazdasági miniszter, az Olasz Testvérek tagja úgy vélte: „az állampolgárság odaítélése komoly dolog, ki kell érdemelni, és a jelenlegi jogszabályok megfelelő eljárást biztosítanak hozzá”.
Tajani javaslatát Giuseppe Conte volt miniszterelnök, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) elnöke kiindulópontnak nevezte, hangoztatva, hogy a parlamenti munka őszi újraindulásakor igyekeznek napirendre tűzni a kérdést.
Jelenleg az Olaszországban tartózkodási és munkavállalási engedéllyel élő bevándorlók tíz év után kérelmezhetik az állampolgárságot. Ha az időtartamot a felére csökkentenék, azonnal 1,4 millióan élhetnének az állampolgárság kérelmezésével, köztük 284 ezer olyan kiskorú válhatna olasszá, aki családjával él Olaszországban.
A hatályos törvények értelmében az Olaszországban született migránsgyerekek nem kapnak automatikusan állampolgárságot. A Hajrá Olaszország javaslata az olaszországi iskolákban tanuló bevándorlógyerekekre vonatkozik: a párt azt szorgalmazza, hogy legalább öt év olaszországi iskolai év után kérelmezhessék az állampolgársági eljárás elindítását, akár abban az esetben is, ha szüleik nem szereztek állampolgárságot. Ez a javaslat latinul a „ius scholae” nevet kapta. Számítások szerint ez 560 ezer bevándorlótanulónak biztosíthatna állampolgárságot.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: AFP)