Ágoston Gabriella 1993-tól 2001-ig volt községi titkár, akkor, amikor Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke Szabadka polgármesteri tisztségét töltötte be. 2004 óta a VMSZ felkérésére az ügyvédnő ellátta a magyarverések néhány szabadkai kárvallottjának jogi képviseletét. A Magyar Emberi Jogok Alapítvány megkereste Ágoston Gabriella férjét, Kujundzsics Antalt, aki részletesen beszámolt az ügy hátteréről. Szerinte feleségét a magyarverések áldozatainak védelme okán helyezték előzetes letartóztatásba.
Jovica Makszimovics szabadkai kerületi ügyész – aki kinevezéséig a Szerb Radikális Párt tagja volt – hivatali visszaéléssel gyanúsítja az ügyvédnőt, konkrétan azzal, hogy 1997-ben önkormányzati jegyzőként Kasza József utasítására szerződést kötött a Subiro nevű vállalattal egy központi garázs megépítésére, amely máig nem készült el, noha az önkormányzat közel 1,6 millió dinárt (mintegy ötmillió forintot) fordított erre. Ágoston jogi képviselője szerint a gyanúsítás alaptalan, mivel a Subiro vállalat elismerte tartozását. Ágoston Gabriella 2005. április 26-a óta van vizsgálati fogságban, amit – harminc nap elteltével – június 26-ig, majd ezt követően újabb harminc nappal, július 26-ig meghosszabbítottak. Július 26-án a legfelső bíróság ismét meghosszabbította a vizsgálati fogságot, ezúttal további két hónappal. Az ügyvédnő másfél éve súlyos, krónikus megbetegedésben – esszenciális trombózisban – szenved, annak is egyik legsúlyosabb, vérzékenységgel járó formájában. Amikor áprilisi végén letartóztatták és a szabadkai börtönbe zárták, a bíróság teljes mértékben figyelmen kívül hagyta az ügyvédnő egészségi állapotát – áll a tényfeltáró jelentésben.
Az ügyvédnő férje több szerbiai és nemzetközi szervezetnek, többek között a szerbiai Helsinki Bizottságnak, a belgrádi Freedom House-nak, valamint a brüsszeli Human Rights Watch-nak írt levelet, kifogást emelve az ügyészségi eljárás ellen. Ágoston Gabriella ügyvédje Borisz Tadicsnak címzett levelében a szerb elnök közbenjárását kérte a törvényesség betartása érdekében, és kérelemmel fordult a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz (EEJB), kérve az eljárás jogszerűségének felülvizsgálatát. Az EEJB bekérte az üggyel kapcsolatos iratanyagok másolatát.
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!