Folyóink szabályozásuk előtt hosszú időn át szabadon kanyarogtak, állandóan változtatva medrüket. Az úgynevezett meanderező Duna hatalmas kiterjedésű árteret, holtágakat, morotvákat, lefűződött tavakat és nádasokat, zsombékosokat töltött fel vízzel, állandó vízutánpótlást biztosított a buja part menti növényzet számára. Magyarországon napjainkra a hajdani huszonötezer négyzetkilométeres árterületből az élővilág számára csak mintegy ezerötszáz maradt meg, a folyót végig gátakkal közrezárt hullámtér kíséri. A Duna mentén jelentősebb, rendszeres elöntéssel valódi vizes élőhelyként csak a Szigetköz most már halódó és a Gemenc nemzeti parki oltalom alatt álló, még ma is pompázó természetes értéke maradt fenn.
Az európai viszonylatban is egyedülálló társulásokat a természetvédők most aktívan őrzik. A tönkrement, degradálódott, de még megmenthető élőhelyeken visszaalakítják a természetközeli állapotokat. A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a Mohácsi-szigeten található Riha-tavat szeretné megőrizni a jövő nemzedék számára változatlan formában. Ugyanígy terv szerint zajlik a vén Duna rekonstrukciója, amellyel azt szeretnék elérni, hogy Gemenc területén egy összefüggő vízrendszer, állandó vízszint legyen. Ennek érdekében kotrásokat végeztek és zsilipeket építettek be, hogy magas vízálláskor a lehető leghosszabb ideig maradjon a víz. Ezzel a terület egyik legfontosabb, fokozottan védett holtága, a Nyéki-tó vízellátása is jelentős mértékben javulni fog.
A vizes élőhelyekre jellemző növénytársulások szinte minden típusa megtalálható, így találunk itt puhafa- és keményfa-ligeterdőt. A nagyvadak helyi állománya világhírű, sok a gímszarvas és a vaddisznó. Gemenc hazánk mindmáig egyik legjelentősebb trófeagyűjtő vadászterülete. Az ártéri erdő a kisemlősök és madarak búvóhelye, a kisebb-nagyobb, halban gazdag tavak, holtágak fontos táplálkozóhelyei a gémféléknek, fekete gólyának és a rétisasnak.
A vízi körülményekhez alkalmazkodott a környező települések, a Sárköz vidékének lakossága is. Az általuk kialakított fokgazdálkodás olyannyira természetes és hatékony, hogy a jelenleg folyó tiszai árvízvédelmi beruházások során is ehhez az ősi módszerhez nyúltak vissza. A mesterségesen kialakított vízelvezetőkkel saját hasznukra fordították a pusztító-éltető áradásokat. Az évenként a Dunán érkező hatalmas víztömeget nagyrészt mesterséges csatornák, a fokok segítségével szétvezették a tavakba, mélyedésekbe, kaszálórétekre, a gyümölcsösök földjére és a legelőkre, majd az apadás idején lehetővé tették a víz visszajutását a főmederbe. Ezzel egyrészt megvédték a dombokra települt falvakat az áradástól, másrészt termékeny hordalékot és halakban gazdag vizet szereztek a földjeikre.
A halászat hagyománya és tradicionális eszközei, a színes népi folklór máig a sárközi kultúra és megélhetés részei maradtak. Ezen kultúrtörténeti értékeknek a bemutatóját készíti a nemzeti park Szekszárd-Bárányfokon. A trófeamúzeumban azonban már ma is láthatók a halászat és a foki gazdálkodás eszközei, a látogató megismerkedhet a ritka állat- és növényfajokkal. A gemenci erdőben kisvasút halad végig, valamint az egykori gazdálkodást és a természeti értékeket bemutató tanösvények és madármegfigyelő torony várja a kirándulókat. A Duna árvízvédelmi töltése része a nemzetközi kerékpárút-hálózatnak. Szabadon látogatható az országos kék túra útvonala is. A fokozottan védett területekre való belépéshez a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság engedélye szükséges.
szenteste
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!