Hazánkban hét szívsebészeti centrum működik, ezekben évente körülbelül hétezer szívműtétet végeznek. A műtétek csaknem kétharmadára koszorúér-betegség, egyötödére pedig szívbillentyű-betegség miatt kerül sor. Veleszületett szívhibák csecsemő- és gyermekkorban végzett sebészi korrekcióit csak két intézményben, az Országos Kardiológiai Intézetben és a Szegedi Tudományegyetemen végzik, évente hétszáz esetben. Az itthoni szívsebészet kiemelkedően jó eredményeket tud felmutatni a billentyűsebészet és a veleszületett szívhibák sebészi korrekciója terén, ezeket figyelembe véve hazánk Európa első tíz országa közé tartozik. Az évi hétezres műtéti szám azonban elmarad a fejlett nyugati országokban tapasztalható helyzettől: ott egymillió lakosra ezer-ezerkétszáz operáció jut. Szívátültetést már több mint egy évtizede végeznek Magyarországon. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár évente mindössze tíz szívtranszplantáció finanszírozását tervezi, azaz nagyjából ennyi ember életét lehet a beavatkozással megmenteni. Ha ugyanannyi szívátültetést lehetne hazánkban is végezni, mint a fejlett európai országokban, akkor a tízmilliós lakosságszámra évente 60-80 ilyen operációnak kellene jutnia.
Bogáts Gábor 1999-ben, alig negyvenévesen lett a Szegedi Tudományegyetem szívsebészeti osztályának a vezetője. Ezt megelőzően azonban komoly szakmai tapasztalatra tett szert. Fél évet az első európai szívátültetést végző párizsi klinikán, két évet pedig Belgiumban, a Leuveni Katolikus Egyetem szívsebészeti centrumában töltött. Ám ezután hazatért, s néhány szegedi hónapot követően éveken át Pécsett dolgozott Papp Lajos szívsebészprofesszor beosztottjaként. Innen hívták viszsza dolgozni Szegedre. Szakmai elismertségét mutatja, hogy 2006-tól ő töltheti be a Magyar Szívsebészeti Társaság elnöki tisztét.
S hogy miért a Tisza-parti város lett az első vidéki szívátültetés helyszíne? A véletlen mellett ebben a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Centrumában meglévő szakmai feltételek is szerepet játszottak. Szeged transzplantációs központ: itt végezték az első magyarországi veseátültetést. A megfelelő személyi feltételek mellett szövettani és laboratóriumi háttér és transzplantáció utáni gyógyszeres utókezelés is szükséges, Szegeden ezek is adottak. És volt egy nem várólistás (elektív) beteg, aki nem tudott volna a műtétre gyógyszeres kezeléssel hónapokat, éveket várni. Még mechanikus szerkezetek szívbe ültetésével is legfeljebb néhány nappal lehetett volna meghosszabbítani az életét, szállítására pedig – állapota és az ennek a célnak megfelelő mentőautó hiányában – nem is gondolhattak. A beteg egy 35 éves nő, akiről terhessége alatt derült ki, hogy súlyos szívbetegségben szenved. A szívizom megbetegedése folytán fellépő keringési elégtelenség miatt a kismama három héttel a műtét előtt császármetszéssel hozta világra második gyermekét, ezt követően azonban állapota az intenzív gyógyszeres kezelés ellenére is jelentősen romlott. Ekkor egy úgynevezett intraaortikus ballonpumpát ültettek be, amely mechanikus keringéstámogató rendszer, azonban ez is csak tizenöt százalékkal képes növelni a szív teljesítményét. A beteg élete folyamatosan veszélyben forgott, ezért felkerült a szívátültetésre várók listájára. Pár nap múlva akadt olyan donorszív, amely egyetlen várólistás betegnek sem felelt meg. A fent említett okok miatt csak a helyszínen, azaz Szegeden kerülhetett sor a műtétre – mondja a főorvos. A SOTE tapasztalt orvosai, Szabolcs Zoltán szívsebész és Bobek Ilona aneszteziológus ezért Szegedre utaztak, hogy asszisztáljanak Bogáts Gábornak és Babik Barna aneszteziológusnak a műtéthez. Eközben az új szívet a Dunántúlról mentővel hozták Szegedre. A több mint háromórás műtét sikerült, a beteg másnap reggel felébredt, és a nap folyamán levették a lélegeztetőgépről. Néhány hétig steril szobában feküdt, majd júliusban hazaengedték férjéhez, kétéves gyermekéhez és kisbabájához. Ha minden jól alakul, az első vidéken megműtött „új szíves” egy év múlva már teljes értékű életet élhet.
Az előző években több szívsebészeti centrumban is korlátozni kellett hoszszabb-rövidebb időre a szívsebészeti tevékenységet intenzív nővérek, műtősök, aneszteziológusasszisztensek hiánya miatt. Manapság frissen végzett szakasszisztensek jelentkezése is ritkább, mint korábban. Hasonlóan aggasztó az egészségügyi dolgozók, orvosok elvándorlása a magyar egészségügyből az alacsony bérek vagy a korszerű technikai és infrastrukturális feltételek hiánya miatt. Budapesten sok nővér inkább más szakmában helyezkedik el, a képzett orvosok pedig az EU-ban vállalnak munkát.
– A személyi feltételeket tekintve a szegedi szívsebészet helyzete nem mondható rossznak: vonzó szakmának számít, ennek köszönhetően egy fiatal, dinamikus csapat jött itt össze. Én vagyok a legöregebb – mondja Bogáts Gábor. Hozzáteszi: az egészségügyben tapasztalható drámai nővérhiány sem olyan nyomasztó számukra, bár nagy a fluktuáció, a szívsebészeti munka intellektuálisan is vonzóbb a nővérek számára más területekhez képest, s Szegeden – a fővárostól eltérően – más munkalehetőségek is kevésbé csábítják el őket. Ami viszont az infrastruktúrát illeti, talán a szegedi a legmostohább szívcentrum az országban: mindössze félemeletnyi területük van az egyetem harmincas évekbeli klinikafejlesztése során elkészült, mára omladozó vakolatú épületében. Pedig itt végzik a legtöbb koszorúérműtétet, s itt ültetik be a legtöbb homograftot (emberi eredetű szívbillentyűt). És itt az orvoskar vezetése sem korlátozta eszköz- vagy anyaghiány miatt a műtétek számát. Ezzel – mint a főorvos mondja – ki tudják elégíteni az 1,4 millió lakosú dél-alföldi régió látszólagos szívműtétigényét. Azért csak a látszólagosat, mert sokan bele sem kerülnek az ellátórendszerbe, így előzetes diagnózis (és műtét) híján meghalnak. Bogáts Gábor büszkén mondja: a szegedi az egyetlen olyan szívsebészeti központ Magyarországon, ahol a szakma minden területe jelen van a csecsemő-szívsebészettől – most már – a szívátültetésig, ami vonzó lehet azoknak, akik erre a pályára készülnek. Kérdésemre, hogy van-e kilátás arra, hogy Szegeden is korszerű szívsebészeti klinika épüljön, a főorvos keserű mosollyal felel: – Ehhez politikai döntés kellene. Nekem pedig nincsenek politikai kapcsolataim.
Kíváncsi voltam arra is, hogy a három évet fiatal szívsebészként külföldön töltő főorvost mi hozta vissza Magyarországra, hiszen külföldön jobban boldogult volna. – Belgiumban két évet éltem a családommal, s ezután lehetőségem lett volna ott maradni a korszerű leuveni intézetben, ahol egy évben negyven szívátültetést s egy műtőasztalon 1600 operációt végeztek. De magyar érzelmű vagyok, s azt szerettem volna, ha három gyermekem Magyarországon jár iskolába, itt nő fel. Egy baráti magyar család viszont kint maradt. S a gyerekek öt év után már nem akartak visszajönni Magyarországra. Én ezt el akartam kerülni. – S ha már visszajött, végül miért Szegedet választotta? – Tősgyökeres szegedi orvoscsaládból származom, itt végeztem az egyetemet is, s amikor az akkori rektor szólt, hogy szüksége van rám, ráadásul osztályvezető főorvosként, nem mondhattam nemet. Úgy éreztem, ennyivel tartozom Szegednek és Kovács Gábor professzornak, akinek hatására ötödéves orvostanhallgatóként úgy döntöttem: a szívsebészetet választom hivatásul. Ennyi év távlatából is úgy érzem, jól döntöttem. Más pályán lehetnék gazdag ember, de boldogabb aligha.
origo.hu
Ez az oka annak, amiért Gyurcsányt ilyen hirtelen eltakarították
