Magyarországon az elmúlt években egyértelműen megerősödtek azok az intézményi és közösségi alapok, amelyek a szenvedélybetegek hosszú távú felépülését támogatják – közölte a Drogkutató Intézet (DKI). Bár a nemzetközi trendekhez képest még formálódóban van a hazai rendszer, mára kirajzolódott egy olyan elkötelezett, sokszínű és szakmailag felkészült intézményi hálózat, amely biztonságos és emberközeli kereteket nyújt a rehabilitációhoz. A KSH adatai szerint éves szinten közel nyolcezer ember részesül kábítószer-fogyasztás okozta mentális és viselkedészavar miatt egészségügyi ellátásban hazánkban. Hosszú távon csökkenés figyelhető meg az elmúlt évek adataihoz képest.
Nagy előrelépés a prevencióban
Jelenleg közel 15 hosszú távú bentlakásos rehabilitációs otthon működik az ország különböző pontjain. Ez 300-350 férőhelyet jelent, ahol 6-18 hónapos rehabilitációs programokat kínálnak. Az intézmények többsége civil és egyházi fenntartású. Ezek közül többnek, például a ráckeresztúri, a zsibriki vagy a komlói intézménynek már évtizedes múltja van, és nemcsak terápiás programokat kínálnak, hanem egy-egy közösség lelki és társadalmi integrációs terei is.
Különösen kiemelendő, hogy több helyszínen kiskorúak számára is elérhetők férőhelyek, ami nagy előrelépés a prevenció és a korai beavatkozás szempontjából
– mutatott rá a DKI.
A nappali ellátás is egyre több helyen elérhető. Országszerte közel 70 ilyen szolgáltatás működik, ahol a kliensek strukturált terápiás napirend szerint, de otthoni alvással vehetnek részt a rehabilitációban. Ezek a szolgáltatások lehetővé teszik a fokozatos visszailleszkedést a társadalomba, és nagy szerepük van abban, hogy a terápiát követő időszakban is megmaradjon a stabilitás.
Felépülésorientált megközelítés, sorstársi mentorok
A drogpolitikában és a szakmai közgondolkodásban is egyre nagyobb teret kap a felépülésorientált megközelítés, amely nem csupán a szerhasználat megszüntetésére fókuszál, hanem a teljes életminőség javítására. A munkavállalás, tanulás, kapcsolatok és önazonosság helyreállítása is részei ennek a folyamatnak.
Egyre több helyen válik természetessé a felépülők bevonása segítőkként, vagyis sorstársi mentorokként, akik tapasztalatukkal hiteles támaszt tudnak nyújtani másoknak.
Mindezek az eredmények bizakodásra adnak okot.
Az elmúlt években létrejött és stabilizálódott intézmények olyan szilárd alapot képeznek, amelyre a jövőben biztonsággal lehet tovább építkezni. A közeljövőben érdemes lenne az alábbi területekre fókuszálni:
• területi egyenlőtlenségek csökkentése: kisebb városokban, megyeszékhelyeken is szükség van elérhető rehabilitációs lehetőségekre, hogy ne csak Budapest és néhány nagyobb központ kínáljon megoldást elszórtan az országban,
• gyermek- és ifjúsági ellátások fejlesztése: a serdülőknek fenntartott férőhelyek számának növelése, a családi bevonás erősítése kulcsfontosságú a korai kezelés sikerességében,
• utógondozás és reintegráció: a sikeres rehabilitációt követő visszailleszkedési programok megerősítése (munkaerőpiac, lakhatás, kapcsolati háló),
• képzett szakemberek támogatása: a segítő szakmákban dolgozók megbecsülése, továbbképzése, valamint a kiégés megelőzése stratégiai fontosságú,
• partnerség a civilekkel: az állami és civil szektor közötti hosszú távú, kiszámítható együttműködés és finanszírozás megalapozása.
A magyar drogrehabilitációs rendszer ma már nem a hiányokról, hanem a lehetőségekről és a bővülő tapasztalatról szól. A cél nem más, mint hogy minden érintett számára elérhetővé váljon az esély a felépülésre, földrajzi elhelyezkedéstől, életkortól vagy épp a múltbéli kudarcoktól függetlenül. A rendszert nem újra kell építeni, hanem tovább kell erősíteni, szövetségekkel, szakértelemmel és a remény iránti közös felelősséggel – szögezte le a DKI.
