Idén, április 27-én a Szeged Fényei Tisza-szigetek, az Árvíz Tisza-sziget és a Diófa Tisza-sziget szervezésében Nagy Ervin színészt, a Tisza egyik főemberét látták vendégül Szegeden.
A Tűzfalcsoport elemzése alapján a beszélgetés legmegdöbbentőbb pontja a független színházak támogatásáról szóló felvetésre érkezett. Nagy Ervin a források hirtelen megnövelésének kezelésére vonatkozó kérdésre ezt találta mondani:
Hogy csinálták? Az auschwitzi rabokat nagyon lassan etették tejjel. Tehát szerintem nem az van, hogy onnantól kétmilliárd, hanem hogy visszatérünk szépen egyébként a normál kerékvágásba.
A holokauszt áldozatainak szenvedéseire való utalás politikai hasonlatként minden szempontból elfogadhatatlan. Az auschwitzi foglyok sorsát a színházi finanszírozással párhuzamba állítani nem pusztán ízléstelen, hanem a történelmi tragédiák relativizálásának tankönyvi példája.
Csak a baloldal csinálhat jó színházat?
Nagy Ervin szerint a jó színház ideológiai feltételekhez kötött:
Alapvetően jó színházat szerintem csak baloldali szívvel lehet csinálni a jelenleg kategóriában... aki nem megértő a bajjal, a nehéz helyzetben lévő emberekkel, az a drámához az nem fog konyítani.
A tiszás kultuszminiszternek készülő színész ezzel politikai ideológiai feltételhez kötné a művészi minőséget, mert szerinte aki jobboldali, az nem lehet érzékeny az emberi tragédiákkal szemben. Csak a diktatúrák írják elő, milyen ideológiai szemszögből „kötelező” alkotni – mutatott rá a Tűzfalcsoport.
A Tisza Párt által hangoztatott „normális közélet” ígérete egy pillanat alatt omlott össze, amikor Nagy Ervin a számára nem szimpatikus újságírókról beszélt: „...de azt, amit Bede Zsolt és Ganajtúróbohár művel ebben a médiatérben...”
A gúnynévvel egyértelműen Bohár Dániel jobboldali riporterre utalt. Ez az epizód leleplezi, hogy a beígért „új politikai kultúra” helyett csupán primitív, óvodás szintű gúnynevek használatára futja a színész-politikustól.
Orwelli megfigyelés és Pintér Béla mint kulturális horizont
A TAO-rendszer visszaállítása kapcsán felvetette, hogy a visszaéléseket „ipari kamerák” felhelyezésével akadályozná meg, mintha egy totalitárius megfigyelőállam mechanizmusait vizionálná. Ráadásul a témához kapcsolódó, világhírű regény címét sem tudta pontosan idézni.
Kulturális mintaképének Pintér Bélát nevezte meg, kijelentve: „a kulturális horizontja milyen lesz a Tiszának, na ilyen lesz.”
Ez a kijelentés különösen baljós annak fényében, hogy Pintér Béla nevéhez fűződik az a botrányos színházi jelenet, amelyben egyértelműen felismerhető karakterként Schmidt Máriát brutálisan agyonverik a színpadon. Ha Pintér a minta, akkor a Tisza Párt egy olyan színházi világot képzel el, ahol a konzervatív értelmiségiek teatralizált kivégzése a „művészi szabadság”. Ez nem alkotói szabadság, hanem politikai uszítás színpadi formában.
