Cselekvő politikával a magyarságért című könyvében azt írta, hogy élete csúcspontja az volt, amikor a parlamenti dolgozószobájának erkélyéről százezrek előtt kikiálthatta a polgári demokrácia s a demokratikus jogállam kezdetét jelentő államformát, a köztársaságot.
– Valóban csúcspontja volt az életemnek. Nem volt véletlen, hogy október 23-án kiáltottam ki a köztársaságot, mert ezzel az 1956-os forradalom iránti tiszteletünket akartuk kifejezni. A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon új alkotmányt szövegeztünk meg, és ez tette lehetővé a köztársaság kikiáltását. Megszületett a harmadik magyar köztársaság, és életbe lépett az új alkotmány. Ezzel lényegében jogi értelemben a rendszerváltás le is zajlott.
– Inkább formailag történt rendszerváltás, nem?
– Nem, mert az új alkotmány szerint kellett működnie az országnak, és aki ettől eltért, az alkotmánysértést követett el.
– Mégis sokan úgy vélik, hogy ez az alkotmány még mindig magán viseli az 1949-es, a Rákosi-korszakban készült alkotmány nyomait. Tehát nem új alkotmány.
– Hivatkozhatnék jogászokra – különösen Sólyom Lászlóra –, akiknek döntő szerepük volt az új alkotmány kidolgozásában. Ők azt mondták, hogy ez az alkotmány, ha a nevében és a hivatkozásában – 1949-es XX. törvény – a régi, mégis új alkotmányról van szó, ugyanis megfelelt a stabilizálódott polgári demokráciák alaptörvényeinek. Nálunk jogállam jött létre többpárti parlamenti demokráciával, elismerve a magántulajdon döntő szerepét, a szociális piacgazdaság kiépítését. Viszont azért mondhatják ma, hogy nem történt rendszerváltás, mert például a szociális piacgazdaság helyett a vadkapitalizmus tendenciái erősödtek meg, a demokrácia intézményrendszerei nem működnek tökéletesen, és így tovább. Nem szabad elfelejteni az akkori politikai feltételeket. Itt voltak a szovjet csapatok, a Déli Hadseregcsoport erősebb volt, mint az összes magyar fegyveres erő együttvéve. Mi azt tudtuk: a Szovjetunió nem volt abban a helyzetben, hogy katonailag beavatkozzék, Gorbacsovtól is távol állt ez a szándék, de nem lehettünk abban biztosak, mi lesz, ha „megbokrosodik” a vezénylő tábornok. Nem volt még akkor semmi sem biztos.
– Nem a nagyhatalmak döntötték el a fejünk felett, hogy mi legyen Európában?
– Csak részben. Mondok egy példát. A máltai csúcstalálkozón Gorbacsov és Reagan még ellenezték a német újraegyesítést, de mi már 1989-ben megnyitottuk a keletnémetek előtt a nyugati határt. Ez szuverén magyar lépés volt. A szovjeteket és a Varsói Szerződés többi országát döntésünkről utólag tájékoztattuk. Az NDK-sok, a csehek, a románok árulással vádoltak bennünket.
– Voltak olyan erők, akik ellenezték a köztársaság kikiáltását?
– Voltak. A régi parlament összetétele hetvenöt százalékában MSZMP-tag volt. A képviselők egy része szervezkedett, és röpiratokat helyezett el minden képviselő asztalára: Képviselők a haza és a szocializmus megmentéséért. A kiáltvány négy pontból állt. Az első arról szólt, hogy hosszabbítsák meg ennek a parlamentnek a tevékenységét két-három évvel, azaz ne legyenek szabad választások. A második-harmadik pontban követelték, hogy váltsák le a miniszterelnököt, aki akkor Németh Miklós volt és Szűrös Mátyást, azaz engem, aki a parlament elnöke voltam. A negyedik pont azt tartalmazta, hogy a képviselők ne szavazzák meg a sarkalatos törvényeket. Erről az illegális csoportról máig nem tudom, hogy kik voltak a tagjai, kik szervezték. Tehát voltak ilyen erők, sőt szélsőséges balos erők is. Hiszen a szocialista párt épphogy megalakult 1989. október 7-én, és élére állt az úgynevezett ötös fogat, Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Németh Miklós, Horn Gyula és Szűrös Mátyás vezetésével, de már ott volt egy másik baloldali párt, a Munkáspárt Grószék, Bereczék, Ribánszkyék irányításával, akiket nem lehetett a rendszerváltás híveinek nevezni. Mindenesetre a szervezkedés megbukott, mert a régi összetételű parlament tagjai képesek voltak felülemelkedni elfogultságukon, és elfogadták a Nemzeti Kerekasztal által létrehozott sarkalatos törvényeket.
– Szűrös Mátyásnak nagyon jó kapcsolatai voltak a népi, a nemzeti ellenzéki írókkal, művészekkel, gondolkodókkal. Hogyan lehetséges, hogy megbíztak önben?
– Felléptem a Brezsnyev-doktrínával szemben, és néhányan a nemzeti ügyeket, a nemzet érdekeit vetettük fel.
– Mi volt ez a Brezsnyev-doktrína?
– A lényege az volt, hogy minden párttag, minden kommunista feladata a szocializmus védelme. Ez az elmélet a hatvanas évek közepétől erősödött fel, és ezzel akarták megalapozni a más szocialista országok belügyeibe való beavatkozást. A Varsói Szerződés csapatai ezzel a doktrínával szállták meg 1968-ban Csehszlovákiát. Mint az MSZMP KB titkára aztán a nyolcvanas évek elején szembefordultam a Brezsnyev-doktrínával. A Rádiónaplóban munkatársaimmal együtt megfogalmaztam azt a tézist, hogy a határon túli magyarság a nemzet részét képezi, és az anyaország felelősséggel tartozik irántuk. Ez a tézis később 1989-ben bekerült az alkotmány preambulumába, mert a demokratikus ellenzéki erők is támogatták. Mint moszkvai magyar nagykövet elsőként látogattam el Kárpátaljára. Kötelességemnek tartottam, és ezt értékelte is az ellenzék.
– Magánakció volt, vagy engedélyt kellett kérni Kádártól?
– Kádár azt mondta, csak menjen, de vigyázzon magára! Megjegyzem, nemzetiszínű zászlós kocsival mentem a magyarlakta vidékeken, az emberek megsüvegeltek, és ez bennem csak erősítette a hazafias érzéseket. Érdekes, hogy a tevékenységemről a szamizdat is hírt adott, elismerően írtak arról, hogy kiállok az erdélyi magyarságért. Vicc is született erről. Ceausescut megkérdezték, hogy milyen cigarettát szív, mivel kínálhatják meg. Erre azt válaszolta: mindegy, csak „szűröst” ne! Ceausescuék első számú ellenségüknek tartottak.
– Levelet írt a román államfőnek Tőkés László védelmében.
– Előzőleg mint az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke felléptem a falurombolás ellen. Ebben a levelemben már mint ideiglenes köztársasági elnök azt kértem, hogy biztosítsák a magyarok egyenjogúságát, és ne érje őket atrocitás. A szocialista országok sajtóiban, sőt egyes nyugati orgánumokban nacionalizmussal vádoltak.
– Kádár János mit szólt ezekhez a nemzeti akcióihoz?
– Jóval előtte, a nyolcvanas évek közepén azt mondogatta: ne domborítsanak, ne domborítsanak! Aczél György ilyeneket mondott: tudja-e, Mátyás, hogy ez revizionizmus, a szocializmus végét jelentheti? Tehát féltek a nemzeti érzelmek és érdekek előtérbe állításától. Gáspár Sándor egy rádiónyilatkozatom után, amelyet román ügyben mondtam, ezt jegyezte meg: hallom, Mátyás, megint meglengetted a nemzeti lobogót! Szóval megtűrtek, nem tudtak velem mit csinálni. Ezt jelezte 1983 októberében az Andropov és Kádár közötti levélváltás, amikor Andropov szovjet pártfőtitkár szabályosan feljelentett engem.
– Miért?
– A Magyar Újságírók Országos Szövetségében előadást tartottam külpolitikai újságíróknak. Az előadás után az egyik újságíró átsétált a szemközti szovjet nagykövetségre és feljelentett. Andropov ezt írta a többi között Kádárnak: „Szűrös elvtárs a magyar újságírók útbaigazítása során igyekezett mindenképpen elsimítani a Reagan-adminisztráció politikájának agresszív, szocialistaellenes jellegét, dicsérte Bush magyarországi látogatását, mint Washington ama törekvésének bizonyságát, hogy fejlessze viszonyát a szocialista országokkal…beszédében Szűrös elvtárs igen tapintatlan, sőt azt mondanám, nyegle kitalálásokat engedett meg magának a szovjet vezetésen belüli valamiféle egységhiányról… Szeretném remélni, Kádár elvtárs, hogy az Önre jellemző internacionalista-leninista elviséggel és tapasztalt pártvezető bölcsességével megfelelő intézkedéseket tesz…”
– Kádár mit válaszolt?
– Hosszú levélben magyarázkodott, bizonyos szempontból védelmébe vett, de keménykedett is: „Szűrös elvtárs tájékoztatójának szövegét ellenőrizni fogom, s biztosíthatom, hogy nemcsak őt, hanem a tapasztalatok alapján figyelmeztetésben részesítem más vezető funkcionáriusainkat is.”
– Térjünk vissza a közelmúltra. A rendszerváltás forgatagában nem fordult meg a fejében, hogy végül ön is lehetne megválasztott köztársasági elnök? Szó volt erről?
– Szó volt erről, és utólag mondták is többen, hogy talán szerencsésebb lett volna, ha engem jelölnek 1990-ben. Persze akkor Pozsgay Imrének volt a legnagyobb esélye. Igaz, volt egy fázis, amikor jómagam is köztársaságielnök-jelölt voltam Für Lajossal, Kulcsár Kálmánnal, Rácz Sándorral együtt. Engem egy civil szervezet jelölt. Az SZDSZ a négyigenes népszavazással végül is meghiúsította, hogy bármelyikünk köztársasági elnök legyen. A nép a parlamentre bízta az elnökválasztást, az eredmény ismert.
– Ideiglenes köztársasági elnökként milyen szerepe volt az első szabad parlamenti választásnál? Volt e veszélye annak, hogy manipulálják a választást?
– Szorosan együttműködtem a kormánnyal, Németh Miklós miniszterelnökkel, aki partner volt ebben. De Pozsgay Imre államminiszterrel, Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszterrel is együttműködtem, ezenkívül a Nemzeti Kerekasztalon részt vett pártok vezetőivel is egyeztettem. Egyszóval biztosítva volt a választás tisztasága. Nem is volt visszaélés. A pártok elnökeivel konzultáltam a hatalomátadás technikájáról. Mintának az 1946-os I. törvényt vettük, amikor még demokratikus körülmények között kiáltották ki a köztársaságot, akkor Tildy Zoltán lett az elnök. Tárgyaltam Antall Józseffel, Tölgyessy Péterrel, Nyers Rezsővel, Pozsgay Imrével, Thürmer Gyulával és így tovább. A forgatókönyv készen volt a pártok megegyezése alapján. Nem volt véletlen, hogy Kéri Kálmán vezérőrnagy lett a parlament korelnöke. Az sem volt véletlen, hogy először Göncz Árpád lett a parlament elnöke, ideiglenes köztársasági elnök néhány hónapig, és csak később választotta meg az Országgyűlés köztársasági elnökké. Ezután következett a választási erőviszonyoknak megfelelően, hogy Szabad György lett a Ház elnöke és a két helyettese Vörös Vince és én.
– Ön egyéni képviselőként Püspökladányból került a parlamentbe. Hogyan érintette, hogy csak 33 képviselővel rendelkeztek? Kudarc volt ez? Vagy számítottak rá?
– Az akkori hangulat olyan volt, hogy számítottunk rá. Az MSZP akkor még kis párt volt. A baj az volt, hogy a párt alakításánál mindjárt háttérbe szorult a szociáldemokrata jelleg, ugyanis a reformszocialisták (Németh Miklós, Kósa Ferenc, Géczy József, Szűrös Mátyás stb.) által támogatott Pozsgay Imre helyett sikerült a népi demokratikus platformnak (Hámori Csaba, Balogh Sándor…) – ma Baloldali Tömörülés (elnöke Kiss Péter) – Nyers Rezsőt megválasztania az MSZP elnökének. Azt a Nyers Rezsőt, aki 1948-ban nem Kéthly Anna és Ries István mellé állt, hanem Szakasitsék, Marosánék mellé. 1956-ban nem Nagy Imrét és Kéthly Annát választotta, hanem a Kádár-, Münnich-, Marosán-féle társaságot. Ez már rossz indulás volt. Párttisztséget nem vállaltam az ismert közéleti tevékenységem miatt. Aztán Horn Gyula lett az elnök, aki hozta a holdudvarát Kovács Lászlótól kezdve Szekeres Imrén, Baja Ferencen át egészen Ágh Attiláig. A végcél Pozsgay Imre kiszorítása volt a vezetésből. Ez sikerült. Ezzel megszűnt a lehetősége annak, hogy az MSZP szociáldemokrata jellegű párt legyen, így megmaradt az MSZMP utódpártjának.
– Mikor kezdett eltávolodni a pártjától?
– Már az MSZMP-ben mint vezető funkcionárius a saját utamon jártam. A szocialista országok közül egyedüliként Magyarországon a politikai elit egy része rendszerváltóvá vált.
– Ezt komolyan mondja?
– Mondhatnám Pozsgay Imrét, Németh Miklóst, Nyers Rezsőt, Horn Gyulát és jómagamat, vagyis a reformkörök tagjait.
– Tehát az MSZP alapítóit és első vezetését, az „ötös fogat” tagjait sorolta fel. Szűrös Mátyás rendszerváltónak tartja magát?
– Igen. Az más kérdés, hogy kinek milyen volt a múltja.
– De ugye nem akarja azt mondani, hogy olyan múlttal, mint Horn Gyuláé és Nyers Rezsőé, ők is rendszerváltók voltak?
– Vannak különbségek, de sokat tettek a békés átmenet sikeréért. A sarkalatos törvények megszavazásáért személy szerint ezeknek az embereknek, a reformszocialistáknak kellett meggyőzniük 1989-ben az akkori parlament hetvenöt százalékát kitevő MSZMP-tag képviselőket. A pártomtól való eltávolodás akkor vált nyilvánvalóvá, amikor sorozatban nem szavaztam meg a Horn-kormányzás idején azokat a törvényeket, szerződéseket, amelyek a lelkiismeretemmel nem egyeztek. Jó néhány külpolitikai kérdésben teljesen eltért az álláspontom. Így az MSZP-frakcióban egyedüliként nem szavaztam meg a magyar–szlovák alapszerződést, mert tisztázatlan volt a Benes-dekrétum érvényessége. Ugye a háború után kollektív bűnösséggel vádolták meg a magyarokat, amely még hatályban volt. A magyar–román alapszerződést sem szavaztam meg. Nem szavaztam meg a Bokros-csomagot sem, ami antiszociális és emberellenes gazdaságpolitikai döntés volt. Sorozatosan a meggyőződésem szerint szavaztam. A Fidesznek 2002-ben volt a pótköltségvetésében olyan szociálistörvény-javaslata, amit én megszavaztam. Ez volt a szakítás, amikor az MSZP vezetése úgy döntött, ezt nem tűrik el. Nem jelöltek a 2002-es országgyűlési választásokon.
– Most hol helyezné el magát?
– Független közéleti ember vagyok, népnemzeti baloldali.
– Milyennek látja volt pártját, az MSZP-t?
– Az SZDSZ-szel szövetségben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ez ma már nem szocialista párt, nem baloldali párt, nem szociáldemokrata párt, hanem neoliberális, ami a parttalan piacgazdasággal, a vadkapitalizmussal jár együtt. Ismétlődik a történelmi múlt, nem tudják és nem is akarják kezelni a nemzeti kérdéseket. Külpolitikája nemzetietlen, nincs nemzetpolitikai stratégiája. Méltatlan egy kelet-közép-európai modern Magyarországhoz, hogy egy ilyen ember, mint Gyurcsány Ferenc puccs révén miniszterelnök lehet. Éppen ezért üdvözlöm Orbán Viktornak azt a beszédét, hogy szükség van nemzeti baloldalra, mert baloldal nélkül nincs nemzeti egység. Azon vagyok, hogy a baloldal nemzeti jellegét erősítsük, mert a jelenlegi baloldalinak nevezettre nincs szükség.
origo.hu
Ők az ukrán kémek, akiket Magyarország kiutasított
