Elismert királyra vár a sakkvilág

A FIDE (Nemzetközi Sakkszövetség) Argentínában, közelebbről San Luis-ban rendezi meg a világbajnokjelöltek versenyét (szeptember 27.–október 16.), melynek győztese játszhat majd meccset a sakkvilágbajnoki címért Vlagyimir Kramnyikkal. Ez a mérkőzés felszámolhatja az 1993. óta tartó káoszt (amikor is két világbajnok lett egyszerre), végre kiderüljön: ki a legjobb sakkozó a világon?
Igaz ugyan, hogy Kramnyik helyzete kissé kényes, hiszen hiába győzte le Kaszparovot páros mérkőzésen 2000-ben, félhivatalosan (Élőpont-számítás szerint) azóta is Garri Kaszparov áll a világranglista élén, ami jogilag meglehetősen furcsa helyzet. Az önként távozó „minden idők legjobbja” változatlanul visszakacsint minden aspiránsra 2800 fölötti, mások által sohasem elért pontszámával. Szóval: ki is a legesélyesebb ilyesmire?
Hasonló körmérkőzésre egyszer már volt példa. Aljechin elhunyta után (1946) a FIDE hatfős versenyt (1948, Hága–Moszkva) rendezett az érdekeltek számára, amelyből Botvinnik került ki győztesen (Szmiszlov, Keresz, Reshevsky és Euwe előtt). S egészen 1963-ig (két rövid megszakítással – Szmiszlov és Tal ellen vesztett, de revánsmecscsen visszaszerezte a címet) ő volt a primus inter pares. A sakkvilág megunta az örökös visszavágókat: a FIDE kezdeményezésére Botvinnik lemondott a visszavágó mérkőzés jogáról, mire Petroszjan, valamint Szpaszkij az új rend szerint jutottak el a trónra, amelyre 1972-ben aztán Bobby Fischer is fölkapaszkodott, miután lekaszabolta vetélytársait. Ő azonban harc nélkül eltűnt s feladta szerzett jogát, mire újra a szovjeteké lett a sakktrón: Karpov 10 évig, majd Kaszparov 15 esztendeig uralkodott. Igaz, közben megfosztották hivatalos címétől, s a kettős látszaturalom közepette sokasodtak a „gyors” világbajnokok: Halifman, Anand, Ponomarjov és Kaszimdzsanov a FIDE új rendszere szerint, amely kegyetlenült felgyorsított iramú játékkal áldoz a sakkhiúságnak, hagyományos versenyek helyett leginkább a teniszhez hasonlítható direkt kiesési szisztémájával.
A világbajnokságért mérkőzők közé párhuzamban Short, Anand majd Kramnyik, valamint Kamsky is bekerült, miközben a Sirov– Kramnyik-mérkőzés győztesét – hogy hogy nem – sikerült félreállítani (Kaszparov különvonala). Végül mégis Kaszparov lett az abszolút vesztese a káosznak, mert meglepő módon 2000-ben a korábban Sirov ellen vesztes Kramnyikkal ült le Londonban, s egy könnyű 16 játszmás meccsen (2 vereség mellett 14 döntetlennel) elveszítette a koronát. Sic transit gloria mundi! Öt év múlva aztán rangelsőként minden idők legeredményesebb játékosa önként távozott az arénából, hogy politikai síkon bizonyíthassa képességeit az egész világ ámulatára-bámulatára. Ki tudja, hová vezet az útja?
Mindenesetre a sakkvilág sóhajthat egy nagyot, ha a FIDE tisztába teszi a hagyománynak megfelelő világbajnoki rendszert. Avagy: meghalt a király – éljen a király.
A nyolc világbajnokjelölt: Lékó, Polgár Judit, Adams, Anand, Topalov, Morozevics, Szvidler, Kaszimdzsanov. A győztes eljut Kramnyikig, és ha győz, akkor a helyére kerülhet minden. Kár, hogy tavaly Brisságóban Lékó Péternek hajszálra nem sikerült megszereznie az óhajtott babérkoszorút. Egy költői kérdést azonban feltehetünk magunknak talán mégis: vajon nem lett volna-e még becsületesebb, ha Kramnyik is csatlakozik e nyolcashoz, önszántából, esetleg?