Ugyanúgy tombol a korrupció, mint Leonyid Kucsma elnöksége idején. Vadul folyik a vagyon újraelosztása. A régi oligarchák helyett újak jöttek, a rendszer azonban nem sokat változott. Lényegében ezt üzente elkeseredetten Olekszandr Zincsenko, a Juscsenkót hatalomra segítő narancsszínű forradalom egyik főszervezője. Szavait csak alátámasztotta a Nikopolszki Vasötvözetgyár erőszakos, a bírósági döntést is semmibe vevő reprivatizálása körül zajló botrány. A kabinetfőnök lemondása katalizátorként hatott a folyamatokra. Zincsenko az elnök környezetében elharapózott korrupcióval indokolva távozott tisztségéből. Több személyt is megnevezett, így a Juscsenko kampányát nagyrészt finanszírozó, tévécsatornájával a győzelemben elévülhetetlen érdemeket szerző – most pedig feltehetően szolgálataiért a számlát benyújtó – csokigyárost, az oligarchából a nemzetbiztonsági tanács titkárává avanzsáló Petro Porosenkót, az államfő körüli csapat egyre erősebb emberét. De kijutott a bírálatból Olekszandr Tretyakovnak, az elnök egyik közeli munkatársának és Mikola Martinenkónak, az államfőt támogató parlamenti frakció vezetőjének is. Zincsenko azzal vádolta a döntéshozatalban egyre megkerülhetetlenebbé váló Porosenkót, hogy párhuzamos hatalmat épített ki, maga alá gyűrve egyebek mellett az igazságszolgáltatást is. Zincsenko panaszáradatát ugyan indukálhatta, egyre inkább érezhető háttérbe szorulása, az általa elmondottak azonban megerősítették a társadalomban egyre erősödő kiábrándultságot. Jellemző válasz volt minderre, hogy a hírbe hozottak bírósági elégtétellel fenyegettek, Juscsenko pedig látszólag úgy tett, mintha nem történt volna semmi.
Valójában azonban többórás titkos tanácskozást kezdett Timosenkóval és Porosenkóval, akik között a feszültség egyre kitapinthatóbb volt. Az első pillanatban úgy tűnt, Juscsenkónak a csapat egyben tartására tett kísérlete sikeres, hiszen a kormány menesztése lekerült a napirendről. Ez az elnöki csapat több emberét szintén nyíltan korrupcióval vádoló, ám privatizációs játszmákba ugyancsak belemerült Timosenko pozícióinak erősítését jelentette. Az államfő nem kívánt szembefordulni a népszerű kormányfővel, mint ahogy túlzott erősödésétől is tartott. Ezt a kényes erőegyensúlyt borította fel véglegesen, hogy a parlament a köztisztviselőkről rendelkező törvényt érvényesítve hirtelen megfosztotta képviselői mandátumától, ezzel mentelmi jogától Porosenkót. Ezt követte, hogy Zincsenkóhoz hasonló indokolással lemondott Nyikolaj Tomenko miniszterelnök -helyettes, míg a titkosszolgálatok Timosenko támogatójának tartott vezetője újabb korrupcióellenes vizsgálatokat kezdett. Ezután a lépéskényszerbe került Juscsenko menesztette a kormányt, így billentve helyre szándékai szerint az erőviszonyokat. Mint megfigyelők felhívják a figyelmet, Timosenkót egyébként lett volna miért meneszteni, kormányzása alatt ugyanis vállalatok sokaságát igyekezett visszaállamosítani, diktálta az árakat a független termelőknek és kereskedőknek, drasztikusan emelte az adókat, növelte a szociális kiadásokat, s mindezzel 12 százalékos növekedésből hanyatlásba taszította a gazdaságot, ez a döntés azonban most nem erről szólt.
Ezzel Ukrajnában gyakorlatilag megkezdődött a választási kampány, a narancsos forradalom győztesei pedig várhatóan szembekerülhetnek egymással a jövő márciusban esedékes parlamenti voksoláson. Az ukrán sajtó megkésettnek tartja a kormány menesztését, ami miatt széteshet a narancsszínű forradalomban született hatalmi többség. „Természetesen helyes, hogy az elnök, mielőtt belép az oroszlánketrecbe, felveszi az idomár szerepét, és megcsattintja az ostorát, de hol volt eddig?” – kérdezi a Gazeta po-Kijevszki. „A forradalom temetéséről” ír a Gyeny, szintén féltve a Juscsenko-tábor egységét a választások előtt. „Az elnöknek szívósan kell dolgoznia azért, hogy a 2006-os választásokra ne bomoljon fel a narancsszínű csapat” – állapítja meg az Ekonomicseszkije Izvesztyija is.
Tegnap este aztán robbant a politikai bomba, miután televíziós beszédében Julija Timosenko bejelentette, hogy ellenzékbe vonul. Az egyenes adásban arról is szólt, hogy szakít Juscsenkóval, mostantól két külön csapathoz tartoznak, és mindkét csapat a maga útját járja majd. A legtöbben véglegesnek ítélik a szakítást közöttük, bár az államfőnek elemi érdeke a jó viszony megőrzése. Ha ugyanis két, egymással vetélkedő tömbben indulnak a választáson, akkor valószínűleg Timosenko győz, és immár a reformok nyomán a jelenleginél erősebb kormányfő lehet.
Csökkenő népszerűség. Az új hatalom erőinek visszaszorulásáról tanúskodik a kijevi Alekszandr Razumkov Intézet még a válság kirobbanása előtt készített felmérése a pártok népszerűségéről. A nyár folyamán mintegy harmadával, 20 százalékig süllyedt a Juscsenko mögött álló Mi Ukrajnánk támogatottsága. Timosenko májusban még 15,5 százalékon álló Batykivsina nevű pártja 10,5 százalékig csúszott, ám a mostani események egyértelműen emelhetik a népszerűségét. Janukovics ellenzéki Régiók Pártja 14,2 százalékon állt, míg Volodimir Litvin parlamenti elnök pártja 4,1 százalékot kapna. Némiképp nőtt a kommunisták és a szocialisták egyébként elenyésző támogatottsága, így mutatójuk 5,5, illetve 4,2 százalék.
