A két páncélozott autóbusz 70 kilométeres sebességgel száguldott át Kabulon. Az előttünk haladókat a sofőrök dudálással bírták jobb belátásra, a kitartóbbakat szabályszerűen letolták a belső sávból. Az Európából érkezett újságírócsapat eleinte derűsen ismerkedett a helyi közlekedési szokásokkal. A sietség okát később értettük meg. Amikor a városközpontban bedugult a forgalom, kísérőink láthatóan feszültebbek lettek. Kabul utcáin senki sem ücsörög szívesen amerikai gyártmányú minibuszokban. Az afgánok tekintete a golyóálló üvegen is keresztülhatolt, arcukon azonban nem tud olvasni a messzi földről érkező látogató. Érdeklődés és jóindulat, ellenszenv és gyűlölet egyaránt ott lehet ezeken az arcokon. A repülőtértől a vendégházig tartó utat fél óra alatt tette meg a két jármű. A buszok végül a vendégház elé, a járdára robogtak, hogy a bejáratáig vezető távolságot is lerövidítsék a látogatóknak.
Bár közölte keresztnevét, mindenkit megkért, hogy azt ne írjuk le. Végül is semmi garancia nincs arra, hogy valóban úgy hívják, ahogyan bemutatkozott. Azt mondja magáról: az amerikai külügyminisztérium ügynöke. A napszemüveget, terepszínű egyenruhát, golyóálló mellényt viselő amerikai a vendégház halljában azonnal a lényegre tért: security briefing, biztonsági eligazítás. Minden támadást, minden emberrablást megelőz valamilyen felderítés – mondja. Gyanús, ha valaki sokáig néz minket. Ezzel persze nem tud mit kezdeni a látogató, hiszen az európai embereket mindenki megbámulja. Gyakran forduljunk hátra, hátha követnek, és bárki bárhová megy, közölje ismerőseivel, hova indult, a mobiltelefonja pedig legyen bekapcsolva. Senki ne gondoljon arra, hogy ha bajba kerül, helikopterek szállnak alá az égből, és kommandósok szabadítják ki. Ez az ország veszélyes hely, mindenki vigyázzon magára – szólt a jó tanács.
Afghanistan is very, very third world – mondta, majd sarkon fordult és távozott.
Afganisztán valóban harmadik világ, és ezzel a látogató első sétája alkalmával azonnal szembesül. A hőséget, a port, a piszkot, a hangzavart és a felkavaró illatokat talán könnyű megszokni. Az Európában elképzelhetetlen szegénység, a gyerekkoldusok látványa már jobban megviseli a látogatót. Az újságot áruló, ablaktisztogató vagy csak úgy kolduló utcagyerekek a baksis reményében az életveszélyt is vállalva szökkennek át a rohanó autóktól zsúfolt főutcán, ha a túloldalon egy misztert látnak. Az egyik legügyesebb egy négyévesforma gyerek volt, aki pillanat alatt áldozata zsebébe csúsztatta az agyoncukrozott banánízű rágógumit, hogy aztán megfelelő árat követeljen érte. Aki szerencsés, az váltott már pénzt, esetleg zsebében a legkisebb címletű zöldhasú lapul. Az egydollárossal a kezében szinte elröpül örömében a kis kereskedő, idősebb társai ekkor indítanak ostromot. Pedig iskolaidő lenne az augusztus vége a kabuli gyerekek számára. Afganisztánban azonban nincs mivel fűteni az iskolákat, ezért márciustól szeptemberig tanítanak. 2005-ben az iskoláskorú fiúgyerekek fele koptatta a padot, őket kék ingükről lehet felismerni. A lányoknál ez az arány 34 százalék. Idilli állapot, mondhatnánk a tálib rendszer adataira utalva, amikor is a lányoknak meg volt tiltva az iskola.
Az Afganisztánban szolgáló nemzetközi haderő, az ISAF főhadiszállására nem szűrődik be az afgán főváros lármája. Idilli sziget ez a mesebeli Kelet forgatagában: a szökőkút körül nyulak legelik a gondosan nyírt füvet. Az olasz parancsnok barbecue-partival köszönti a NATO tanulmányútján Afganisztánba érkezett nemzetközi újságírócsapatot. Ebben a valószínűtlenül békés környezetben találkozunk Szabó Sándor orvos alezredessel.
„Egy egészségügyi csoporttal kezdődött 2003 elején az afganisztáni küldetés, és jelenleg körülbelül 180 fő tartózkodik itt. Van egy magyar század, amelyik őrzésvédelmi és járőrtevékenységet lát el, többek között kapcsolatot tart fenn az afgán rendőrség és az afgán hadsereg képviselőivel és a civilek által választott vezetőkkel. Van egészségügyi csoport is, amely két területen, a német tábori kórház területén és a nemzetközi reptéren felállított tábori kórházban teljesít szolgálatot, beleértve a sebészetet, a belgyógyászatot és az intenzív ellátást.”
Szabó Sándor az International Security Asistance Force (ISAF) főhadiszállásán szolgál. Ennek parancsnokságát a NATO látja el. Ez a védelmi szervezet első transzatlanti térségen kívüli – a brüsszeli központ hivatalnokai úgy mondanák: out of area – bevetése. Első, de sorsdöntő a NATO jövője szempontjából – állította Hikmet Cetin, a védelmi szervezet afganisztáni civil főmegbízottja.
A török diplomatától azt is megkérdeztük, számolnak-e a kudarc lehetőségével? „Ha a NATO kudarcot vallana, az gyakorlatilag a szervezet bukását jelentené. A NATO-nak tehát nincs választása; mind a huszonhat tagállam tisztában van vele, hogy a missziót sikerre kell vinni. Ha nem jövünk ide, hogy segítsünk Afganisztánon, akkor Afganisztán keresett volna fel minket. Elsősorban a terrorizmus és a kábítószer okozza a problémát.”
A jelenlét tehát kölcsönös, de az Afganisztánba csapatokat küldő harmincnégy országban inkább azt szeretnék, ha ez a jövőben egyoldalúbb lenne. A közép-ázsiai országban egyszerre két küldetés is zajlik. Húszezer amerikai katona az Enduring Freedom hadművelet részeként a tálib erők maradványai ellen harcol. Küldetésük az ország egészére kiterjed. Nem úgy a tízezer fős többnemzetiségű haderőé. Az ISAF-katonák Kabult és Észak-Afganisztánt igazgatják. A következő lépésben Nyugat-Afganisztánra terjesztik ki befolyásukat.
Az ISAF a tartományi székhelyekre egy PRT-központot telepít. A katonai nyelvben csakúgy burjánzanak a rövidítések, a betűszavak. Többségük könnyen megfejthető, de a PRT magyarítása talányos feladat. A Provincial Reconstruction Team, vagyis Tartományi Újjáépítési Csoport nevével ellentétben lényegében katonai bázis és újjáépítési központ, ahonnan rendszeres járőrözéssel terjesztik ki a befolyást a tartományra. Mazari-Sarifban brit vezetéssel jött létre egy ilyen központ.
Dan Bould 3–10 napos őrjáratokra indul csapatával a környéken. „Kapcsolatba lépek a rendőrökkel és a kormányzókkal, megtárgyaljuk a biztonsági helyzetet, megkérdezem, van-e valami problémájuk. Feladatom továbbá, hogy meglátogassam azokat az ismert parancsnokokat, akik igen befolyásosak a térségben. Igyekezek nyomást gyakorolni rájuk. Elmondom nekik, hogy az ISAF tud róluk, és tudja azt is, hogy a modern Afganisztánban elfogadhatatlan, hogy büntetlenül megszegjék a törvényt” – meséli a brit katona, akinek a meggyőzésben afgán tolmácsán kívül gurka katonái segítenek.
„Főleg nepáliak szolgálnak egységemben, ami felettébb hasznos a terepen, mivel az urdu nyelvet beszélik, az pedig az indiai filmek hindi nyelvéhez hasonlít. Itt a bollywoodi filmeket nagyon kedvelik, és ez fontos, mert segít a kulturális szakadék áthidalásában” – tette hozzá.
A kapcsolatfelvétel olykor nem zökkenőmentes. Ma már derülnek azon a korábbi babonán, amely szerint napszemüvegük különleges eszköz, amivel átlátnak az afgán nők ruháin. A katonák sokáig nem is értették, hogy az afgánok miért nem mernek közelíteni hozzájuk. A bizalmatlanságot idővel sikerült legyőzni, de biztonság nélkül nincs helyreállítás. Idővel a PRT-csapatok igazi feladata a helyreállítás és a helyreállításon dolgozó nemzetközi szervezetek alkalmazottainak biztosítása lesz.
A NATO vezette haderő Nimroz és Day Kundi tartományokban újabb PRT-ket létesít. Hekmet Cetim NATO-főmegbízott arról tájékoztat, hogy Ausztria és Románia mellett Magyarország is jelezte, vezetne ilyen újraépítési központot. A török diplomata szerint több csapatra lenne szükség, igaz, a parlamenti választás miatt érkezett erősítés, de a befolyási övezet kiterjesztése még több katonát kíván.
Bagram, az amerikaiak legfontosabb afganisztáni légi támaszpontja egyórás autózással elérhető Kabulból. A nyugatra vezető utat az amerikai B–52-esek rendszeresen bombázták, erre vezetett a fővárosból a hegyekbe visszahúzódó tálibok legfontosabb menekülő útvonala. A páncélozott minibuszok már a felújított aszfaltszőnyegen rohannak a bázis felé, lassítaniuk csak az afgán ellenőrző pontokon kellett.
„Úgy ötezer koalíciós katona állomásozik itt. A bázis az egész afgán katonai misszió legfőbb támaszpontja. Ez azt jelenti, hogy a logisztika nagy része innen jut el a kisebb táborokba” – mondja Rick Scavetta, a sajtóval való kapcsolattartásért felelős amerikai őrnagy.
A bázison néhány leselejtezett MiG–21-es vadászgép és a szerelőcsarnokokban a falakra festett orosz nyelvű dohányozni tilos feliratok árulkodnak a szovjet múltról.
Három év alatt eljutottak odáig, hogy ma már harmincezres afgán katonai alakulat felel a biztonságért. Érdekes, hogy minden alkalommal, amikor a katonáink járőröznek, afgán katonák, rendőrök vagy biztonságiak követik őket. Ahogy tehát kifejlődik az afgán hadsereg és biztonsági szolgálat, egyre kisebb szükség lesz a nemzetközi jelenlétre. „Megtiszteltetésnek vesszük, hogy itt lehetünk, amikor Afganisztánban kialakulófélben van a demokrácia. Ami a koalíciót illeti, a mi feladatunk a választás biztosítása” – közli őszinte meggyőződéssel Scavetta őrmester.
Valamennyi külföldi katona, akivel találkoztunk, őszintén úgy érzi, jelenlétük, munkájuk, a helyreállítás Afganisztán javát szolgálja. S aki ebben kételkedik, az jobb, ha a bagrami bázis amerikai kórházában tesz látogatást. Az Afganisztánba érkezett katonák megdöbbenve tapasztalták, a tálib rendszer megdöntése ugyancsak könnyen teljesíthető feladatnak tűnik az ország helyreállításának, egy tulajdonképpeni országalapításnak a feladataihoz képest.
A szovjet Vörös Hadsereg 1979-es inváziójától számított negyed százados háborúskodás után Afganisztánt az alapoktól kell újjáépíteni. Utakra és hidakra van szükség, meg kell szervezni a közüzemi szolgáltatásokat, iskolákat kell építeni, tanítókat képezni… Az egyik legsürgetőbb feladat az egészségügyi ellátás megszervezése. Az orvosi hálózat kiépítése mellett kórházakat építenek. Egyébként a katonai kórházak civil betegeket is ellátnak. Ki lenne az, aki egy kórház elől elküldene egy afgán anyát, kezében súlyosan megégett gyermekével? Afganisztánban pedig nagyon sok az égési sérült, az orvosok becslése szerint itt a legtöbb a világon. Ez az utcán sétálva is feltűnik a megrettent látogatónak, aki érthetetlenül sok eltorzult testű és arcú emberrel találkozik. A kórházban ötéves kisfiú meséli dari nyelven tolmácsunknak, hogy otthonukban felrobbant a gázpalack.
„Az utakon lehet látni azt a rengeteg sérült gázpalackot, amit bevizsgálatlanul árusítanak. Gyakran szivárognak, felrobbannak” – meséli Szabó Sándor orvos alezredes.
Az amerikai és az ISAF-katonák tudják, a bizalom megszerzésében, a lelkekért és szívekért folytatott harcban talán az orvosi ellátás a legfontosabb. De adósság is ez egyben. Ronald Neumann kabuli amerikai nagykövet azt mondja, az afgánok úgy érzik, a szovjetek kivonulása után szövetségeseik magukra hagyták őket. Az afgánoknak pedig védelemre van szükségük, nehogy az anarchia és a szenvedés korszaka ismét bekövetkezzen.
Afganisztánba nem könnyű a megérkezés és nem könynyű a távozás. Az indiai légitársaság személyzete az afgánok ellenőrzése után újrakezdi a csomagok tüzetes átvizsgálását és az alapos motozást. A kabuli nemzetközi repülőteret hatalmas hegyek ölelik. Ezek a hegyek azok, amelyek látványától nehéz a szabadulás. Vigasztalan, sivár, vad kőtömbök, amelyek fenséges látványukkal megbabonázzák az emberkéz művelte, szelídebb vidékekhez szokott látogatót.
(A választásokra készülő Afganisztánban a Hír Tv forgatott dokumentumfilmet, amely szeptember 17-én 20.05-kor lesz látható.)
Negyvenmillió szavazócédula
Afganisztánban szeptember 18-án tartják a parlamenti és tartományi választásokat. A világ kevés országában rendeztek olyan választást, amelynek lebonyolításában, ellenőrzésében és finanszírozásában – minden szinten és minden tekintetben – részt vett volna az ENSZ, a külföldi kormányok és civil szervezetek. A választásokra 12 és fél millió afgánt várnak. Nagy részük a tavalyi elnökválasztásra regisztrálta magát, de van másfél millió új regisztrált is. A választási szakemberek nem is egy, de 69 voksolásról beszélnek. A 34 tartományban a szavazók egyrészt az alsóház 229 képviselőjét választják meg. A felsőház tagjait a tartományi tanácsok választják, illetve Ahmed Hamed Karzai elnök jelöli ki. Ezzel egy időben megválasztják a 34 tartományi tanács tagjait is. A 69. válaszást a nomád kucsiknak rendezik. A posztok negyedéért kizárólag női jelöltek indulhatnak. A voksoláson csak fényképes választási igazolvánnyal vehetnek részt a szavazópolgárok, Afganisztánban ez most a legfontosabb személyazonosító igazolvány. A voksolást az afgán realitások tudatában szervezik: a férfiak fele, a nők mintegy háromnegyede analfabéta. Rájuk gondoltak akkor, amikor a szimbólumok bevezetéséről határoztak. Minden egyes jelöltet egy szimbólummal is, hétköznapi tárgyakkal, növényekkel, állatokkal is azonosítanak. A szimbólumokat gondosan válogatták, fókuszcsoporttal vizsgálták, elkerülve azt, hogy valamely negatív jelentést tartalmazó kép is közéjük kerüljön. Minden jelöltnek három szimbólumot sorsoltak ki, s a jelölt maga választotta ki a számára legmegfelelőbbet. A rajzok sorában akad pálmafa, csillagos elefánt, kávéfőző és számítógép-monitor. Hatalmas logisztikai kihívás a 40 millió szavazócédula eljuttatása a szavazókörökbe. A szavazócédulák valójában lepedők, melyen a jelöltek fotóját, nevét és adatait tüntetik fel. Az Európában nyomtatott lapokat Antonov szállítógépekkel viszik Afganisztánba. Nélkülözhetetlen szerep hárul a szamarakra is, az eldugottabb hegyvidéki körzetekbe e derék négylábúak juttatják el a szavazólapokat.
