Kenyér, béke, zsugorított szám

Bizakodásra adhat okot, hogy valószínűleg soha annyi konfliktuskezelő szakember nem ült még magyar kormányban, mint napjainkban. A legfelső szinten Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter és Gulyás Kálmán egyházügyi államtitkár büszkélkedhet azzal, hogy tanult szakmája a társadalmi csoportok között jelentkező ellentétek elsimítása. De ki tudja, hány szürke eminenciás segítheti még a kormányzati munkát, hogy ilyen eredményeket tudhatnak magukénak a történelmi egyházakkal folytatott „párbeszédben”!

Fáy Zoltán
2005. 09. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igaz, Gulyás inkább a jog, illetve a formalizált kapcsolatok oldaláról mestere a mediációnak, míg Göncz megközelítése – orvosi végzettsége és oktatói praxisa okán – nyilván pszichológiai természetű, de e kettősség kifejezetten hasznára van a kormányzat áldásos tevékenységének. Bizonyára a mediátoroknak, valamint a sikeres kommunikációnak köszönhető, hogy mára alig maradt néhány jelentéktelen feszültség a kormányzat és néhány kisszámú társadalmi csoport között. Ezen feszültségeknek persze, akár a hajdani magyar egypártrendszernek Grósz Károly szerint, történelmi okai vannak, megszüntetésük nem is okvetlenül lenne szerencsés. Az oktatásban, az egészségügyben, a mezőgazdaságban dolgozók például nem egyik pillanatról a másikra kerültek szembe az aktuális hatalom némely rendelkezésével, hanem több esztendő kitartó kormányzati munkája eredményeként.
A történelmi egyházak már a választási kampány során megtapasztalhatták, mire számíthatnak baloldali győzelem esetén. Ha mást nem is, ígéretet 2002-ben csaknem minden jelentősebb ágazat és társadalmi csoport kapott, a történelmi egyházak viszont csak a templomi megfigyelőbrigádoknak örvendezhettek, amelyek a semmiből támadtak, de ki tudja, hogy visszatértek-e a semmibe. 2002 februárjában Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos törvénytelennek minősítette az adatgyűjtési akciót, amelyhez a Kalmár Szilárd vezette baloldali forradalmi ifjúság a klerikális reakció elleni fellángolásában elfelejtett engedélyt kérni. Azt azonban a közvélemény azóta sem tudja, eljutott-e az önkéntes munka gyümölcse a megrendelőhöz, megsemmisítették-e a törvénytelenül gyűjtött adatokat, és egyáltalán, befejeződött-e a hátborzongató templommegfigyelés. „A Szocialista Egyetemisták és Főiskolások Ügyvivő Testülete úgy határozott, hogy ellenőrző csoportot állít fel. Ennek a feladata az lesz, hogy az egész ország területéről összegyűjtse azokat az eseteket, ahol Isten igéjének hirdetése a politikai propagandával párosul” – adta hírül 2002. február 4-én Kalmár. Igaz, február közepén váratlan visszavonulót fújt a baloldali ifjúság. Kalmár Szilárd érvelését egyébként a miniszterelnök 2004. december végi vatikáni vizitje során sikerült felmelegíteni.
Kérdéses, hogy mi lett a Szocialista Egyetemisták és Főiskolások Szövetségével az elmúlt három és fél esztendőben, mit csinál ma a hajdani főmegfigyelő Kalmár Szilárd, melyik templomban ellenőrzi a gyanús híveket. Hírt róla az MSZP egyik törölt internetes oldalán találtam, amely szerint Kalmár Szilárd 2003. január 15-én a párt hallgatói tagozatának volt a vezetője. Ez alapján okkal feltételezhető, hogy – minden 2002-es tiltakozás és elhatárolódás ellenére – a templommegfigyelés kapcsolatba hozható az MSZP-vel.
Nem véletlen, hogy a miniszterelnök még az új kormány megalakulása előtt találkozni akart a történelmi egyházak vezetőivel, különösen a katolikus püspöki karral, hiszen a baljós előzmények eredményeként a puszta párbeszédhez is a kínos incidens meghaladása volt szükséges. Medgyessy Péter miniszterelnök vatikáni tárgyalása is az új kormány törvénytiszteletének deklarálása jegyében zajlott. A vendéglátók reményüket fejezték ki, hogy az új kormány tiszteletben tartja a felek közötti megállapodásokat, és hogy az állam építő párbeszédet folytat a helyi püspöki karral a nemzet anyagi és lelki fejlődése érdekében. Ma már látható, mi valósult meg mindebből.

A Medgyessy-kabinet első egyházügyi államtitkára – négy hónapi tanakodás után – a komoly egyházügyi szakértelemmel rendelkező matematikus, Szalay István, a „robbantott és zsugorított számok elméletének” kutatója lett, aki a törvények és szerződések tiszteletben tartását rögtön hivatalba lépése után azzal kívánta szolgálni, hogy bejelentette: száműzni kell a hazai jogalkotásból a „történelmi egyház” kifejezést. Ezzel nyilvánvaló lett, amit korábban csak sejteni lehetett, hogy a kormányzati ígéretek nem minden tekintetben vehetők komolyan. Igaz viszont az is, hogy a kormányzati ciklus elején még nem a vatikáni–magyar alapszerződés felrúgása vagy módosítása volt a téma, legalábbis a kormányzat részéről nem, hanem csupán egyéb törvények módosítása. Az államtitkár ötletének egyetlen szépséghibája, hogy a nehezményezett kifejezés nem szerepel a hatályos törvények szövegében.
Szalay legfőbb teljesítménye az volt, hogy ambiciózus államtitkárként az adófizetők pénzén megalkotta a kormányzat sokak által hiányolt egyházügyi programját, amely a Kenyeret és békét címet viselte. Épp három esztendővel ezelőtt jelentette be, hogy elkészültek a nagy munkával. Magát a programot azonban nem látta senki, két hónappal később megjelent nyilatkozatok szerint a miniszterelnök még az év vége előtt véglegesíteni készült a terveket. Közben lázasan zajlott a költségvetés tervezése is, és ez az időszak minden évben arra ingerli a szabad demokratákat, hogy nagy felhajtással megtartott sajtótájékoztatókon jelentsék be, milyen temérdek pénzt vonnak el közcéloktól az egyházak, s hogy a leghelyesebb lenne teljesen megszüntetni támogatásukat. E kényszerhelyzetben Szalaynak is nyilatkoznia kellett az egyház-finanszírozás kérdéséről, és az államtitkár ekkor bátran és határozottan úgy vélekedett: „minden és mindennek az ellenkezője is” megtörténhet.


A későbbiekhez fogható konfliktus ekkor még nem volt. A helyzet akkor mérgesedett el, amikor a hatályos törvény szellemének megfelelően az egyházi támogatások alapját a népszámlálási adatoknak kellett volna képezniük. Elgondolkodtató, hogy a mai szemmel nézve viszonylag békésnek tetsző kormányzati időszakban már jelen volt a történelmi egyházak megtévesztésének, kijátszásának szándéka, ami miatt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményt adott ki. A rendszerváltás óta talán ez volt az első eset, hogy a katolikus egyház és a politikai hatalom nyíltan konfrontálódott. A közlemény ékes bizonyítéka a kormányzati szavahihetőségen esett csorbának, melyet nem nagyon igyekeztek kiköszörülni. Ilyen körülmények között történhetett meg, hogy az Országgyűlés vallásügyi bizottságában 2002. november 28-án Donáth László úgy tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Szalay István államtitkár megállapodott Karl-Josef Rauber apostoli nunciussal arról: a Szentszék a törvénymódosítások ellen nem emel kifogást, s lemond a kiegészítő jegyzőkönyvben rögzített elosztási elvről. Szalay István jelen volt a bizottsági ülésen, módja is lett volna cáfolni az elhangzottakat, ám nem tette. Ilyen malőr véletlenül nem történhet, s az eredmény sem maradt el: a kormányszóvivő négy hónap múlva bejelentette Szalay államtitkár nyugdíjazását. Újabb rövid hezitálás következett, majd sikerült megtalálni utódát Gulyás Kálmán személyében, aki szintén nem az egyházi ügyek szakértője, viszont kiválóan ért a konfliktuskezeléshez. 2003. április 24-én kapott megbízatást hajdani munkatársától, Kiss Péter kancelláriaminisztertől.
Gulyás tevékenységének nyomon követését mindmáig nehezíti, hogy a mediáció alapelveire hivatkozva igyekszik elkerülni a nyilvánosságot. Persze az utóbbi időben a tárgyalásokat valóban megkönnyítő sajtómoratórium nem minden esetben fontos számára. A Népszabadságot 2005. július 29-én például annak ellenére informálta a vatikáni–magyar vegyes bizottság munkájáról, hogy a bizottság tagjai megállapodtak, a megegyezés létrejöttéig nem szivárogtatnak ki részleteket a sajtónak.
A mediátor is csak ember, botlik néha. Az apró probléma csupán az, hogy az egyházi fenntartásban működő oktatási intézmények kapcsán azt állította az államtitkár: az egyház és a kormány eltérő adatai azzal magyarázhatók, hogy eddig nem alakult ki egységes metódus a normatíva és az egyházi kiegészítő támogatás megállapítására. Ráadásul a számítás módja annyira bonyolult, hogy Gulyás még arra sem vállalkozott, hogy megismertesse az olvasókkal. Augusztus 3-án Veres András püspök nyilatkozatban volt kénytelen leszögezni, hogy az eddigi számítási módszert mind a két fél elfogadta, nem ebből származik a különbség. És nem is ez az egyetlen terület, ahol a vatikáni–magyar megállapodás ellenére hatalmas forráshiány keletkezett. Az egyházi iskolák a tanulók utáni másfél milliárdos hiány mellett nem kapták meg a felújítási és beruházási keretet sem; ezen a címen további hárommilliárd forint illetné a katolikus egyházat. Nem kell különösebb képzelőerő ahhoz, hogy megértsük: ha befolyik az eső az egyházi iskolák tetején, napról napra növekszik a kár, amelyet végül úgyis rendezni kell valakinek, de egy-két év múlva sokkal nagyobb kiadást jelent majd helyrehozni mindazt, amit a mai felelőtlenség lerombolt. Mindez képletesen is igaz.
Ehhez képest utólag a templommegfigyelés, Szalay, majd Gulyás államtitkár urak botladozása az ismeretlen terepen, az alkotmányellenes szociális salátatörvény, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vatikáni szereplése mind csekélységnek tűnik. Valamennyi konfliktusforrásnak könnyen feltárható előzménye is volt. Az MSZMP, illetve a KISZ nem arra készítette fel tisztségviselőit, hogy egyházügyi kérdésekben foglaljanak állást. Gyurcsány Ferenc vatikáni szereplése pedig szintén egyértelmű következménye volt az ifjúsági mozgalomban eltöltött éveknek. Ráadásul a jelek szerint a baloldali ifjúsági mozgalmak észjárása nem sokat változott az elmúlt harminc–negyven év alatt. Ne politizáljon az egyház! – követelte a templommegfigyelési botrány elindítója, Kalmár Szilárd 2002-ben. „Az egyházaknak a Jézushoz vezető út és az üdvösség keresése útjának megtalálása mellett, helyett nem biztos, hogy úgy és akként kell foglalkozni a napi közélet politikai dolgaival, ahogy teszik” – visszhangozta magabiztosan a magyar diplomácia történetének legnagyobb szégyeneként a nagybeteg pápának a miniszterelnök 2004 decemberében. És, legyünk őszinték, igen meglepő volna, ha nem húznák még elő a közeljövőben néhányszor „az egyház ne politizáljon” kártyát.
Sőt várható, hogy a felszólítás utolsó szava lassanként eltűnik. Marad majd általában „az egyház ne”. Ne neveljen gyerekeket, ne gondozzon időseket, ne segítse az elesetteket, és főképpen ne akarjon semmit a templom falain kívül! De inkább azon belül sem. Az egyház ne! Érdemes megfontolni, hogy a Medgyessy-, Gyurcsány-kabinet programjának hány pontját, milyen alapelveket sértettek meg eddig a mind kevésbé leplezett kormányzati törekvések. A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja hatodik pontként tartalmazza az alábbiakat: „A kormány tiszteletben tartja a lelkiismereti szabadságot, az emberek hitbéli meggyőződését. Megkülönböztetés nélkül biztosítja a hitélet szabad gyakorlásának törvényi feltételeit, és a jogszabályokban előírt módon hozzájárul ennek anyagi feltételeihez. Számít és támaszkodik az egyházak erkölcsi nevelő, kulturális, oktatási, szociális tevékenységére, és támogatja azt.” A lelkiismereti szabadság tiszteletben tartása nehezen képzelhető el templommegfigyelő brigádokkal, az egyház szerepét a maga módján értelmező, a Vatikánban panaszkodó miniszterelnökkel. Az egyház-finanszírozás törvényi és jogszabályi feltételeit azonnal megváltoztatták, hiszen a népszámlálási adatokat nem használták fel. Az egyházak „erkölcsi nevelő, kulturális, oktatási, szociális tevékenységét” nyilván az egészségügyi törvénnyel, Magyar Bálintnak az egyházi iskolákat sújtó pénzelvonásával, a ki nem fizetett beruházási és felújítási kerettel, illetve Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter legutóbbi, augusztus 25-én szóvivője útján tett nyilatkozatával kívánják támogatni.

Hagyományos rituálé szerint történt Göncz Kinga bejelentése, és minden elemében annyira megfelel az SZDSZ szellemiségének, törekvéseinek, módszereinek, hogy nehéz véletlenszerű, egyéni akciónak gondolni. A kormányzati portál az MTI alapján arról tájékoztatott, hogy a miniszter asszony a vatikáni–magyar alapszerződés újratárgyalását javasolja a miniszterelnöknek, annak érdekében, hogy kevesebb önkormányzati szociális intézmény alakuljon át magasabb normatívában részesülő egyházi fenntartásúvá. Göncz Kinga kijelentette, hogy a kérdésről tárgyalt egyházi vezetőkkel is. Másnap Veres András püspök interjúban reflektált az elhangzottakra: az elmúlt években nem vettek át szociális otthont az önkormányzatoktól, az egyházi intézmények nem kapnak több pénzt, és a minisztérium nem tárgyalt velük minderről. Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy a nyilatkozat egyetlen eleme sem igaz. Mivel Veres püspök kijelentéseire nem érkezett reakció, okkal tételezhető fel, hogy a vad támadás állításainak elpárolgása után a puszta, régóta ismert szándékokban gyönyörködhetünk. Alighanem ez az egyszerű nyíltság a konfliktuskezelés legpraktikusabb módszere: az ellenfél megsemmisítésével megszűnik az elsimítandó probléma is.
Ott tartunk, hogy az esélyegyenlőség hazai megvalósulását leginkább a vatikáni–magyar szerződés felrúgása segítené, ahogyan az ország felvirágzásának is ez az alapfeltétele. És ez még csak a biztató kezdete a közelgő kampánynak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.