Menesztette kormányát az ukrán elnök

Viktor Juscsenko ukrán elnök tegnap leváltotta az egész kormányt és a nemzetbiztonsági tanács titkárát.

Az államfő Jurij Jehanurovot, a dnyipropetrovszki körzet kormányzóját, volt gazdasági minisztert nevezte ki ügyvezető miniszterelnökké Julija Timosenko helyére. Ugyanakkor Juscsenko bejelentette, hogy a nagy népszerűségnek örvendő Timosenkót, valamint annak ellenlábasát, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács leköszönt vezetőjét, Petro Porosenkót egyaránt szeretné továbbra is csapatában látni. Ezek után bejelentette lemondását az exkormányfő szövetségese, Olekszandr Turcsinov, az ukrán biztonsági szolgálat vezetője is. Az érlelődő válság, a „narancsos” táboron belüli szakadás jele volt Olekszandr Zincsenkónak, az elnök kabinetfőnökének, majd Mikola Tomenko miniszterelnök-helyettesnek a lemondása. A „narancsos forradalom” két kulcsfigurája azzal indokolta lépését, hogy „nem akar osztozni a felelősségen olyanokkal, akik egy korrupt rendszert hoztak létre”.
*
Mint elemzők megállapítják, e „narancsos” Ukrajna számára a „fekete csütörtök”, a hét hónapja hatalmon lévő koalíciós kormány válsága igazából csak a kívülállókat érhette meglepetésként. Szkeptikusok kezdettől figyelmeztettek arra, hogy az új csapat legfeljebb stílusában különbözik elődjétől, hiszen ugyancsak oligarchák veszik körül, így az elkövetkező hónapok sorsdöntőek lesznek. A közhangulatra csak ráerősítettek Zincsenko keserű, az elnök környezetében elharapózott korrupcióval kapcsolatos vádjai.
Ezzel együtt járt a narancsos táborban kezdettől meglevő ellentétek felszínre kerülése.
Az államfői tisztségért vívott harcban Juscsenko különböző politikai erők koalíciójára támaszkodott. A véleménykülönbségek a hatalomváltás óta rendszeresen felszínre törnek, bár elemzők a 2006 márciusában esedékes választásokkal is összefüggésbe hozzák az elnöki csapatban kitört viszályt. A fő frontvonal megfigyelők szerint Porosenko és Julija Timosenko ukrán miniszterelnök között húzódik. Porosenko vállalkozóként egyik legbőkezűbb anyagi támogatója volt Juscsenko kampányának, a karizmatikus Timosenko pedig a választási csalások elleni tiltakozó megmozdulások hajtóerejének számított. Porosenko távozása először azt sejttette, hogy Timosenkónak biztos a helye a kormányban, az egyensúlyok megtartása miatt azonban gyorsan követte e lépést a kabinet menesztése. Juscsenko számára ugyanis a népszerű Timosenko kezdettől fogva nem csupán szövetséges, hanem komoly vetélytárs is. Ezért komoly problémát jelentett számára, hogy a reformok értelmében a miniszterelnök jogköreinek javára csökken az elnöki poszt súlya. Timosenko koalíciós feltételként pedig garanciákat kért arra, hogy a választások után is ő marad a kormányfő. Most már az a kérdés, a narancsos forradalom két frontembere együtt, avagy egymás ellenében fordul-e a kampányba.