Nincs érdemi lépés benzinügyben

Nem készített olyan számítást a szaktárca, amelyből kiderülhetne, mennyi többletpénz folyt be a magas üzemanyagárak miatt a büdzsébe. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyanakkor nyilvánvalóvá tette: jelen helyzetben nem tervezi a kormány, hogy enyhíti az áremelkedés okozta terheket. Ezzel némileg ellentétesen nyilatkozott a kormányszóvivő, aki szerint igenis vizsgálják, kell-e lépni azon túl, hogy januártól csökken az általános forgalmi adó.

Erdősi Csaba
2005. 09. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kompenzálja a kormány a növekvő üzemanyagárak miatti pluszterheket – derült ki Gyurcsány Ferenc tegnap reggeli rádióinterjújából. A miniszterelnök kijelentette, hogy a jelenlegi költségvetési helyzetben Magyarország nem mondhat le semmilyen adóbevételről, arról azonban nem ejtett szót, hogy az emelkedő benzin- és gázolajár eredményeként a büdzsé mennyivel könyvelhetett el több bevételt az első fél évben annál, mint amennyivel az idei költségvetés megalkotásakor számolt.
Az üzemanyagok után jövedéki és általános forgalmi adó formájában kerül pénz az államkasszába. Mivel előbbi értéke állandó, a kisfogyasztóiár-változás csak akkor érinti az állami bevételek ezen múló hányadát, ha az ármozgások következtében megváltoznak a fogyasztói szokások. A Magyar Ásványolaj-szövetség adatai szerint az idei év első felében az összfogyasztás valamennyivel visszaesett a tavalyi év hasonló időszakához képest, jövedéki adóból tehát kevesebb pénzt könyvelhetett el az állam a drága üzemanyagok miatt, mint 2004-ben. Egészen más a helyzet az általános forgalmi adó esetében. Minden forintnyi kisfogyasztóiár-emelkedés után húszfillérnyi pluszpénz illeti az államot, és ha azt tekintjük, hogy tavaly 250 forintnál soha nem volt drágább a benzin, jelen pillanatban pedig már 280 forint fölött van az ár, a többletbevétel súlyos milliárdokra rúghat.
Elméletileg tehát lehetne pénz a beavatkozásra, ám ilyen irányú számítások híján egyelőre nem tudni, pontosan mennyit nyert az állam az üzemanyagárak emelkedésén. A Pénzügyminisztériumban érdeklődésünkre mindössze annyit közöltek, hogy a költségvetés tervezésekor nem a várható üzemanyag-, hanem a várható olajárakkal számoltak, továbbá, hogy eddig nem mérték fel, eredményezett-e, és ha igen, mekkora többletbevételt az árrobbanás. Pichler Ferenc, a PM szóvivője megemlítette: „mostanában nincsenek gondok az áfabevételekkel”, szerinte azonban ez nemcsak a drága üzemanyagnak, de a szigorú ellenőrzéseknek is köszönhető.
Hogy meddig emelkedhetnek még az üzemanyagárak, arról többféle elképzelés is napvilágot látott már a közelmúltban, és egyelőre úgy látszik, hogy a borúlátó elemzőknek lesz igazuk. Nagy-Britanniában máris egy font fölé emelkedett egy liter benzin ára, és ehhez a szinthez közelít a német ár is, ami már komoly problémákat jelenthet Európában. Nem véletlen, hogy a magyar kormánnyal ellentétben egyre több országból hallani olyan hangokat, hogy tenni kell valamit az árak letöréséért. A legkonkrétabb lépést Lengyelország tette meg azzal, hogy szeptember 15-től csökkentik az üzemanyagok jövedéki adóját, de emellett Csehország, Belgium és Németország vezetői is szóba hozták, hogy dolgoznak valamiféle kompenzáción.
– Az öntömjénezés helyett a kormánynak érdemi lépéseket kellett volna tennie a benzinár kérdésében is. Hiszen az üzemanyag árának drasztikus emelkedése mindenkit érint: valamennyi áru drágább lesz, amit szállítanak, és többet kell fizetni a tömegközlekedésért, mert az állami és önkormányzati tulajdonban lévő közlekedési vállalatok a jegyértékesítésből, a bérleteladásból már nem képesek kigazdálkodni a megnövekedett üzemanyagköltségeket – reagált a kormányfő reggeli nyilatkozatára a Fidesz. Az ellenzéki párt szóvivője által kiadott nyilatkozat kifogásolja, hogy a kabinet semmit nem kíván tenni az embereket és a fuvarozókat sújtó benzinárak mérséklésére.
László Boglár kormányszóvivőnek a miniszterelnök szavaival némiképp ellentétes tájékoztatása szerint a kormány igenis vizsgálja, kell-e lépniük az árak csökkentésére azon túl, hogy jövő évtől huszonötről húszszázalékosra csökkentik az általonos forgalmi adó kulcsát, szakértők szerint azonban az áfamérséklésen túl aligha várható egyéb változás. A Fuvarozó Vállalkozások Országos Szövetsége ugyanakkor úgy látja, hogy a kormánynak még január elseje előtt csökkentenie kellene az adóterheket, a gyártóknak és a forgalmazóknak pedig a piaciról költségalapú árképzésre kellene áttérniük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.