A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után folyamatosan bővül a választék az albérletpiacon: másfél hét alatt több mint 700 új kiadó lakás jelent meg a piacon. A ponthatárhirdetést megelőző héten országszerte 16 500 kiadó lakóingatlan-hirdetésből választhattak a bérlők, ami már akkor is 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Mostanra ez a szám 17 200 fölé emelkedett, ami 4,2 százalékos kínálatbővülést jelent. Az albérletárak egyelőre még nem mozdultak felfelé, ami részben a jelentős kínálatnak is köszönhető.

Forrás: ingatlan.com
– A különböző egyetemeknek helyet adó vármegyeszékhelyeken az első néhány napban 25-30 százalékkal nőtt az érdeklődés az előző hét azonos időszakához képest – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Szerinte a fővárosi albérletárak és ingatlanárak magas szintje sok fiatalnál és szülőnél kivárást eredményezhet. Részben azért, mert szeptembertől indul az Otthon start program, amelynek keretében akár 50 millió forintos kedvezményes hitelt lehet igényelni az első lakás megvásárlására.
Mire elég 35 millió forint az ingatlanpiacon?
Budapesten sok városrészben kizárólag 20–30 négyzetméteres lakás jön ki 35 millióból, de az első kerületben például egyáltalán nincs olyan eladó lakás, ami beleférne ebbe a keretbe. – Ahol pedig átlagosan 23 négyzetméteres vagy kisebb lakás jön ki ebből a pénzből, ott az a probléma, hogy a vevők belefuthatnak a 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátba – mondta Balogh László. A VIII. kerületben 29, a XIII.-ban 27 négyzetméteres használt garzonra lehet elég a 35 millió forintos keret. Ugyanakkor a külső városrészekben, például a XVII., a XIX. vagy a XXIII. kerületben már valamivel nagyobb, 41–47 négyzetméteres lakások is elérhetők, de még ezek is jóval kisebbek, mint amekkorát vidéken lehet vásárolni. A legnagyobb használt lakást Budapesten 35 millió forintból Csepelen lehet megvenni, ahol átlagosan egy 52 négyzetméteres használt lakás jön ki ekkora összegből. Itt érdemes megemlíteni a kerületek és azon belül is a lakótelepek ingatlan-összetételét, az említett XXI. kerületben például sok másfél-kétszobás lakás található.