A bor ősi élvezeti cikk és egyben árucikk is. A vallás pedig szinte az emberrel együtt alakult ki. Már a legelső írásos emlékekben, például a sumerok költészetében is találkozhatunk a borral – mondja Csoma Zsigmond. – Majd természetesen megjelent és összekapcsolódott a vallásos élettel a többi ókori népnél is. Elég, ha Dionüszoszra gondolunk, aki a görögöknél a bor istene volt, évente nyolc ünnepet tartottak a tiszteletére. De ugyanígy megemlíthetjük a rómaiak Bacchusát is. Boráldozatokat mutattak be, és nagy ünnepi meneteket rendeztek, amelyek a szakrális jelleg mellett profán elemeket is hordoztak magukban.
– Hogyan tűnik fel a bor a monoteista vallásokban? Milyen utalások találhatók például az Ószövetségben?
– A bor minden vallásra ugyanúgy hatott. Ez pedig alkoholtartalmának köszönhető, amely egyféle elrévülést, transzcendens állapotba jutást jelentett. Izrael földjének egyik fontos terméke volt a szőlő, így meghatározta az ott élő emberek életmódját is. De érdekes módon a korai bibliafordításokban a bort nem nevezik a nevén, tehát bornak, hanem csak mint erjesztett gyümölcsöt említik. Ismert az is, hogy Egyiptomban és a Közel-Keleten nemcsak szőlőből készült bor, hanem minden olyan gyümölcsből, például datolyából is, amely cukortartalommal rendelkezik.
– Milyen formában jelenik meg a szőlő és a bor az Újszövetségben?
– Az Újszövetségben a szőlőtő, a szőlővessző, a szőlőfürt és elsősorban a vörösbor Jézus Krisztust szimbolizálja. Az utolsó vacsoránál például egyértelmű, hogy a bor áldozati ital, Jézus vérét jeleníti meg. A középkorban olyan ábrázolások is születtek, amelyeken Krisztus keresztfáról lecsöpögő vérét angyalok kis edényekbe gyűjtik. Egyértelmű az a párhuzam, amelyet Krisztus is megfogalmazott, éppen ezért hosszú ideig a misebor is mindig vörös volt. A szőlővesszők a hívők sokaságát jelképezték, akik Jézus Krisztusból mint szőlőtőből merítik életüket, és őt követve egységben válnak erőssé.
– A naptári évet tekintve melyik szent napja nyitja a szőlőhegyi szentek sorát?
– Szent Vince napjához sok érdekesség kapcsolódik. Az időjárás január második felében általában megváltozik, kiderül az idő. A napsütés gyakran megolvasztja a havat és a jeget. A népi megfigyelések szerint, ha január végén enyhül az időjárás, akkor jó szőlő- és bortermésre lehet számítani, amint a mondás is jelzi: ha megcsordul Vince, megtelik a pince. Ha nem engedett a fagy, a gazdák fölmásztak egymás présházának tetejére, és egy-egy vödör vizet csorgattak le onnan, hogy a hideg ellenére bőséges termésben legyen részük. Egyébként jó alkalom volt a társas összejövetelre Szent Vince napja, amikor az újborokat megkóstolták, és szakértő tanácsokat adtak egymásnak. A ropogó hóban mentek tovább a következő gazda pincéjéhez, és ott is megízlelték a borokat, közben szalonnát, kolbászt, almát, diót fogyasztottak… Így teltek a Vince-napi pincejárások. Aztán közeledett a tavasz, Gergely, Sándor, József, Benedek napjai, amely fontos munkakezdő időszakot jelentett, általában a metszés idejét.
– A legjelentősebb szőlővédő talán Szent Orbán, akinek ünnepe május 25-én van. Milyen szokások kötődnek az ő napjához?
– Szent Orbán kultusza a középkor óta igen jelentős Közép-Európában. Szerepe úgy foglalható össze, hogy ő az, aki a fürtkezdeményeket megvédhette, már ha ugyan jó időt és nem fagyokat hozott. Szent Orbánt általában serleggel, püspöki süveggel, hordóval, kis tányérral, kezében sokszor Bibliára helyezett szőlőfürttel ábrázolják. A magyarországi szőlőhegyeken is sok helyen találkozunk Szent Orbán-szoborral, neki szentelt oltárral, sőt kápolnákat is építettek a tiszteletére. Jelentős szőlővédő szent, akinek a közbenjárását kérték, illetve akihez fohászkodtak a várható bő termésért. Voltak azonban olyan időszakok, amikor a fagy elvitte a termést, ekkor nagy káruk keletkezhetett a szőlősgazdáknak. A tehetetlen düh miatt az elkeseredett gazdák profán büntetéseket alkalmaztak: a szőlőhegy felé fordították a szent szobrát, hogy lássa a fagy eredményét, sőt voltak, akik megvesszőzték, meggyújtották, német nyelvterületeken pedig sárba dobták. Ha azonban megmaradt a termés, akkor megvendégelték, borral kínálták Szent Orbánt. Ha a fagyok megkímélték a szőlőt, jöttek a nyári viharok, amelyek szintén nagy kárt okozhattak. Éppen ezért Szent Vitus a nagy esőzésektől, Szent Donát a jégesővel súlyosbított viharoktól védte a szőlőket. Ha ezeket megúszta az ültetvény, akkor már nagy reményekkel nézhettek a szüret elé a gazdák.
– A korábbi évszázadokban mikor kezdték a termés szüretelését?
– Kisasszony napján megszedték a csemegeszőlőket, sokszor a szőlővesszővel együtt. Így elrakva akár húsvétig is tárolhatták, és folyamatosan édes gyümölcshöz juthattak. Erre azért is szükség volt, mert az édes ízeket kevés helyről tudták biztosítani. A nádcukor drága, a répacukor pedig sokáig ismeretlen volt. A méz mellett pedig természetes édesítő anyagként a mustot használták. Ezért az erjedés megelőzése érdekében a mustot befőzéssel, füstöléssel, később kénezéssel tartósították. Az édes mustba pedig gyümölcsöket főztek, így lekvárokhoz is jutottak. A török kor az édes ízek reneszánszát hozta Magyarországon, a musttal egybefőzött gyümölcsök híg lekvárja ekkor az úgynevezett pekmez volt. A borszőlő szürete általában – a kései érésű furmint, hárslevelű fajták miatt – október közepén, Terézia, esetleg Gál, majd Orsolya napja környékén kezdődött. Az első borok Szent Márton ünnepére – vagyis a november 11. körüli időszakra – forrtak ki.
– Szent Márton az egyik legkorábbi Kárpát-medencei szent…
– Egy francia gazda egyszer azt mondta, hogy Szent Márton igazi magyar védőszent. Valójában Szent Márton nem állt kapcsolatban a magyarsággal, de egyesek szerint a pannóniai Savariában, vagyis a mai Szombathelyen, mások szerint pedig Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán születhetett. Az ókori Mártonra, a későbbi Szent Mártonra, a katonaszentre a középkori királyok is sokat hivatkoztak. Mint zsoldos katona a római légiókkal járta Európát, amikor egyszer egy városkapu előtt találkozott egy koldussal, akit megsajnált. Jellegzetes, közismert kép, hogy a köpenyéből lehasított egy darabot a koldusnak, aki a legenda szerint Jézus Krisztus volt. Márton ekkor vált kereszténnyé, és végül Toulouse püspökeként halt meg. A borral különösebb kapcsolata nem volt, de mivel Európa nagy szőlőterületein ekkorra forrtak ki a borok, ezért a Márton-napra kiforrt újbort Szent Márton borának nevezték. Márton napja gazdasági szempontból is fontos volt, hiszen korábban naptári évzáró, illetve évkezdő napként tartották számon. Erre a napra már a libák is meghíztak, le lehetett vágni őket. Ma már ismét egyre több helyen tartják meg Szent Márton ünnepét, sőt a borászok külön palackoznak Szent Márton borából.
– A naptári év végéhez köthető a jánosáldás. Mit jelent ez a fogalom?
– Szent János a legenda szerint kiitta a mérgezett kelyhet, de nem halt meg. Ezért búcsúzásnál Szent János poharát ürítik mintegy a felebaráti szeretet kifejezéseként, illetve így is lehet jelezni az egymás iránti megbecsülést. A kehely kiürítése mitikus rontáselhárító gesztus is, ugyanis Szent János napján bort is szenteltek, így ruházták fel bajelhárító szereppel. Ezután betegségek, kutak fertőzése ellen csepegtettek belőle.
– Karácsony idejéhez kapcsolható tehát a jánosáldás, a húsvét ünnepéhez pedig az emmausi bor…
– Jézus Krisztussal két tanítványa a feltámadása után találkozott Emmausnál. A faluba érve Krisztus kettétörte és megáldotta a kenyeret, amiről a tanítványok felismerték őt, tanúságot tettek a feltámadásáról, ezután eltűnt a szemük elől. Ennek az emlékére tartják meg elsősorban német nyelvterületeken az emmausi ünnepségeket. Ekkor arra emlékeznek, hogy Jézus feltámadt, és tovább él. Nagyon elterjedt ez az ünnepség, és a vallásos ünnep egyfajta földi, profán, felebaráti vendéglátással bővült. A szőlősgazdák gyakran már hajnalban kimentek a hegyre, és a harmatos fűben keresték Jézust, majd az imádság, a stációk látogatása után a kápolnához igyekeztek. Délután pedig a nyitott pincéknél vendégül látták a szomszédokat, ismerősöket és beszélgettek. A nagyböjt után ez volt az első társasági alkalom. A sok finomságtól roskadozó asztalok a gazdasszonyok ügyességét hirdették az arra járóknak, akik ismeretlenül is megkóstolhatták a süteményeket, pogácsákat és borokat. Egy napon belül így fonódott össze itt is a vallásos és a profán ünnep.
– Egy ember életében hogyan kapcsolódott a bor a hétköznapokhoz és hogyan az ünnepekhez?
– Nagyon kedves volt a gazdáknak a szőlő. Szinte megszemélyesítették, mintegy barátként, gyerekként tekintettek rá. A szőlő is úgy növekedett, mint a gyermek. Beszélgettek vele, megszólították. Azt a sok szeretetet, amelyet kapott az embertől, mind-mind visszaadta. Nem véletlen, hogy az ember élete során oly sokszor kapott fontos szerepet a bor. Már a születés pillanata előtt, a hosszú várakozás alatt a bábaasszony is gyakran sok bort fogyasztott. A csecsemőt is sokszor borral fertőtlenítették. A gyermekek nagy mennyiségben fogyasztottak mustot és szőlőt, de akár borral is megkínálhatták őket. A legénnyé válás azzal kezdődött, hogy a fiatal egyedül mehetett a szőlőhegyre, borozgathatott a barátaival, német borvidékeken az osztálytársaival, a Schulkameradjaival. Minden nagyobb munka végzésekor, ünnep, társasági összejövetel alkalmával bor került az asztalra. Az idősebb ember talán még jobban ragaszkodott a borhoz, hiszen a nehéz munkában serkentette, hűsítően hatott. Ilyenkor nagyobb mennyiségű bort fogyasztottak a kiizzadt folyadék pótlására, természetesen a józanságot megőrizve, de talán jobb kedvvel fejezve be a munkát. Nemcsak élvezeti cikk, hanem fertőtlenítő hatása és további tulajdonságai miatt gyógyászati szer is volt a bor.
– Ezekről a szokásokról már csak múlt időben beszélhetünk?
– Szerencsére nem, hiszen a régi szokások kezdenek újjáéledni. A rendszerváltás után a szentek ünnepeiről való megemlékezéssel együtt a bor is kezdi visszanyerni allegorikus, mitikus, kultikus jellegét. Egyre több helyen felújítják, gondozzák a kápolnákat, a ledőlt szobrokat. Az emberek lelkébe és a mindennapokba kezd a vallás is visszatérni. Az ünnepeknek nagy jelentőségük van életünkben, és az ünnepekkel a bor is mindjobban visszanyeri rangját. Ünnepet megülni, átérezni ismét meg kell tanulnunk. Érdekesség, hogy a szőlővédő szentek tisztelete nemcsak a katolikus vidékeken, hanem a protestáns területeken is megjelent, ahol nem segítőszentek napjaiként, hanem mint ünnepi események, társasági összejövetelek, borlovagrendek gyűléseinek alkalmaiként adtak lehetőséget a közösségi életre. Ilyen szempontból pedig a szőlővédő szentek ünnepi alkalma, közösségteremtő, összetartó ereje megint kezd hangsúlyt kapni – általában a szőlővel és a borral együtt. A védőszentek tájalkotó elemek, amelyeknek gondozása hozzátartozik az ápolt kultúrtájhoz. A félreértett osztályöntudat, a torz ideológia számtalan pusztítást végzett a korábbi évtizedekben. Ma már azonban új értéket és szemléletet tükröznek a határban álló kőképek, feszületek, szobrok, oszlopok, szőlőhegyi kápolnák. Megújulást, munkát, tartást, ünnepet. Nem véletlen, hogy a magyar bor ismét Magyarország arculatához, mindennapjaink és ünnepnapjaink képéhez tartozik, mint a szőlőhegyi védőszentek felújított szobrai is.
MEK
Iránban kivégezték egy emigráns szervezet két tagját
