Tapolca Szűz Mária-temploma

Tapolca a Balaton nyugati medencéjének fontos települése, varázslatos pannon táj központja. Környékén tucatnyi bazalthegy magasodik az egykori tűzhányók tanúiként, híres barlangfürdőjét napi 32 millió liter langyos vizet adó forráscsoport táplálja.
A település már a római provincia idején létezett a Keszthelytől Intercisa (Dunaújváros) felé vezető hadi út mentén. A régészek kisebb erődöt, talán szentélyt is sejtenek a templomdomb mélyebb rétegében. Tapolca (szláv eredetű, hévizet jelentő) neve az 1100-as évek derekán bukkan fel II. Béla oklevelében, amidőn a király birtokot adományoz udvari papjának. Már ekkor állhatott első temploma, amelyet egy évszázaddal később (1280-ban) Kőszegi Péter veszprémi püspök az egyházmegye legszebbikének nevezett. A helység a középkorban mezővárosi rangra, plébániája esperesi székhellyé emelkedett. A vízfolyások övezte dombon az 1400-as években kisebb vár épült a templom köré, ezt a törökök lerombolták 1554-ben, bár a település a hódoltság idején végig lakott maradt a templomerőd védelmében.
Tapolca 1871-ben elveszítette városi címét. Az 1881. évi népszámláláskor 5839 magyar lakosa volt a községnek, ma 18 ezren élnek az 1966 óta ismét városi rangú településen. A nyaranta élénk forgalmú helyen tízezerszámra megforduló vendég közül kevesen figyelnek fel a Malom-tó mögött, magas fák közt megbúvó templomra. A barokk tornyú és hajójú épület első pillantásra nem is tűnik középkorinak, hacsak nem a mögötte lévő utca felől közelítjük meg: keleti oldalán ugyanis sokszögzáródású, támpilléres gótikus szentélyt láthatunk. Épségben megmaradt a XV. századi épületrész boltozata is, pedig a Szűz Mária tiszteletére szentelt egyházat az évszázadok során több ízben átalakították. Az 1980-as években folyt régészeti feltárások nyomán kirajzolódott a legelső, XII. századi kápolna kontúrja: a kicsiny méretű, félköríves szentélyű építmény alapja a mostani hajó északkeleti sarka alatt rejlik. A helyén hasonlóan íves szentélyű, de már jóval tágasabb templom készült az 1200-as években, a nyugati végén kegyúri karzattal. Napvilágra került déli falának egy szakasza is, amelyen – a román kori tölcsérablak mellett – falfestés nyomai láthatók. A XIV. század végén Tapolca a lövöldi karthauzi kolostor birtokába jutott, ezt követően került sor gótikus stílusú bővítésére. Keleti irányban hosszúkás szentéllyel és sekrestyével toldották meg, nyugati oldalán előcsarnokkal – és talán toronnyal? – egészítették ki. Az 1745. évi egyház-látogatási jegyzőkönyv torony nélkülinek írja le, a ma is látható barokk harangtornyot Padányi Bíró Márton püspök emeltette 1757-ben. A gótikus szentélyhez kétfelől csatlakozó, romantikus ízlésű szárnyak az előző századfordulón készültek.
A templommal szemközti gimnázium körül a XV. és XVII. század között épült vár falainak, bástyáinak csekély maradványait szemlélhetjük meg; az újkori épület alsó szintjén előkerült a középkori kegyúri kastély boltozatos pincéjének egy szakasza is.