Eszéken, az elhagyott, pusztuló épületek között járva úgy éreztem magam, mintha egy film díszletei között járnék. Ezt a díszletet a történelem építette ide. Hogy milyen volt a város, azt a marosvásárhelyi könyvtár, a híres téka alapítója, gróf Teleki Sámuel kancellár fiának, Teleki Domokosnak a könyvéből tudom. Az Egynéhány hazai utazás leírását tartalmazó kötet 1796-ban jelent meg Bécsben. Ebből idézek:
„A Dráván, amely itt elfoly, az ember a hídon átalmenvén, mindjárt Eszék várába ér, mely ezen víznek partján egy kies térségen fekszik. Már e[z] Slavonia. Eszéknek más két részei, úm. az alsó- és felsőváros, a vártól egy fél fertályórányi távulságra feküsznek, jobb és bal felől, a Dráva mellett, úgy, hogy a várat éppen közbülveszik. A várba megszállván, egy kevés kinyugovás után a várat és a két várost béjártuk. A vár egy a legerősebbek közül az országba. A legerősebb várak pedig Magyarországban: Pétervárad, Eszék, Tömösvár, Arad. A várban nagyobbára mind szép és derék épületek vagynak, melyek közül a piacon lévő nagy kaszárnya tekintetet érdemel; az utcák csinosok és nemigen egyenetlenek, kővel is rakottak. Az egynehány várbeli kaszárnyákban pedig és a föld alatt lévő kazamatákban harmincezer fegyveres ember férhet. […] Eszéknek egész vidékit az elterjedt sík térség, a szélesen folyó Dráva vize, a házak felett tetejeket kiemelő sok fák és a vár háta megett a két város között hosszan elnyúló kertek gyönyörűségessé tészik. Itt állott a régi időkben ama római híres kolónia, Mursia, melyet Adrianus császár épített volt, és amely egy tartománybéli tiszttartónak volt helye, ki innen az akkori Pannoniának egy részit igazgatta.”
Eszéket, mivel stratégiai hely volt, 1526-ban megszállták a törökök, s 161 évig uralták. 1532-ben II. Szulejmán itt ütötte fel táborát. A törökök 1560-ban húszezer keresztény rabszolgával hidat verettek a nyolc kilométer széles mocsáron át, de a költő Zrínyi Miklós 1664-ben lerombolta művüket. Erre emlékezik Ányos Pál Kónyinak címzett, 1780-ban írt versében:
„Hallom a zuhogó Dráva folyásait, / Hogy dönti Dunában zöldellő habjait… / Ott, ott látom Zrinit Bellona karjában, / Melly nagy szivvel ütött Sulimán sáncában; / Ó! hány magyar fekszik most ottan hamvában, / Kinek már nevét sem tudgyák hazájában! / Elmultak! s nemesen kiontott vérekkel / Jegyezték a hellyet bajnoki szivekkel, / Mellyen most gerlicék a fárodt szelekkel / Röpdöznek, s sirattyák őket nyögésekkel!”
A hidat többször újraépítették, és többször lerombolták. Legutóbb épp a NATO gépei. De megint áll, és a történelemre, a szükségszerűségre emlékezetet, meg arra, hogy nincs sok új a nap alatt.
origo.hu
Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen
