Végre megtudhatjuk, hogy ki állt a politikai gyilkosság hátterében – ezekkel a szavakkal fogadták a polgárok Libanonban a múlt héten napvilágra került vizsgálat részleteit. Rég volt ilyen alapos jelentés a Biztonsági Tanács (BT) előtt. Nem mismásol, nem köntörfalaz, nem teketóriázik: konkrét neveket említ. Mégpedig azokét, akiknek közük lehetett Rafik Hariri volt libanoni miniszterelnök februári meggyilkolásához. A merényletben való bűnrészességgel vádolja meg a szíriai és a libanoni biztonsági szolgálatok vezetőit.
A német Detlev Mehlis államügyész és 50 fős csapata által készített, a térségben „földrengést” kiváltó jelentés 400 tanú kihallgatásán, 60 ezer dokumentum áttanulmányozásán alapszik. A közzététel napján rendkívüli állapot uralkodott a libanoni fővárosban, tízezer rendőrt vezényeltek az utcákra. Február 14-én Hariri gépkocsikonvoját Bejrút belvárosában csaknem egytonnányi TNT-vel felrobbantották. Huszonketten maradtak holtan az iszonyatos robbanás következtében, a sebesültek száma meghaladta a kétszázat. A szunnita Rafik Hariri nemcsak vagyonáról volt ismert, de szírellenes nézeteit sem tagadta. A következő választás nagy esélyese volt, de vajon ezért kellett ilyen könyörtelenül eltávolítani?
A merénylet fő motivációjaként a Mehlis-jelentés politikai szálat gyanít. De van itt más is, ami felmerül a gyilkosság indokaként. A busás vagyonát építési vállalkozóként felhalmozó Rafik Hariri elleni akció elkövetésében szerepet játszhatott „a korrupció, a pénzmosás, -hamisítás is” – áll a jelentésben. A gyilkosságot követő tavaszi bejrúti tömegtüntetéseken a tiltakozók nemcsak azt érték el, hogy sikerült lemondatni a bejrúti kormányt, hanem azt is, hogy a szír csapatok májusra elhagyták Libanont.
A közel-keleti állam majd harminc évig volt kénytelen elviselni területén a szír katonai jelenlétet, amelyet Szíria a polgárháborús helyzettel és az ország déli részét sújtó izraeli megszállással indokolt. A egytized magyarországnyi, páratlan természeti adottságokkal rendelkező, 4,5 millió lakosságú országot ezalatt behálózta a szír titkosrendőrség, a Mukabarat. A libanoni élet minden szintjén érezhető volt a jelenléte. A szír titkosrendőrök megvesztegetése, néha aktív közreműködése a bűncselekményekben, a kábítószer-csempészésben Libanont kiváló hátországgá tették a szír maffia számára.
Bár kár lenne elvitatni Detlev Mehlis és csapata munkájának eredményességét, hozzá kell fűznünk, hogy szerencséje is volt. Ugyanis az egész ügyről beszámolt neki a közelmúltban „lepattant” szír biztonsági ügynök, aki most Párizs vendégszeretetét élvezi. A 45 esztendős titkosszolgálati tiszt – akinek neve többféleképpen jelent meg a világsajtóban, mi Zuhair Mohamed al-Szaddiknak nevezzük – részletesen beszámolt a német államügyésznek, hogy kiket és miről kellene kihallgatnia. Ezen útmutatások alapján állt össze a szír és libanoni titkosszolgálati együttműködés képe a Hariri-merénylet megszervezésében és kivitelezésében.
A jelentésben rögzített történet szerint 2004. szeptember közepén, két héttel azt követően, hogy a BT meghozta döntését arról, hogy Szíriának haladéktalanul ki kell vonulnia Libanonból, egy Damaszkusz környéki villában megszületett az ítélet Rafik Hariri sorsáról. A találkozón részt vett többek között a szír elnök, Basar el-Aszad testvére, Maher Aszad, továbbá Asszef Haukat, az elnök sógora, a szír titkosszolgálat feje, valamint Bahdzsat Szulejman, az államfő bizalmas barátja és Dzsamil al-Szajjed, a szír titkosrendőrség korábbi igazgatója. Al-Szaddik vallomása szerint a megbeszélésen jelen voltak a libanoni elhárítás emberei is. Mehlis államügyész azt állítja, hogy ezen a találkozón döntötték el Hariri meggyilkolását. A merénylet előkészítése hónapokat vett igénybe: feltérképezték Hariri közlekedési útvonalait, szokásairól – hol mennyit időzik – már rég rendelkeztek adatokkal. Egy Mitsubishi kisteherautót színültig megtöltöttek – mint az a későbbi vizsgálatokból kiderült – a szír megrendelésre Csehországból szállított robbanóanyaggal. A két ország titkosszolgálati ügynökeinek minden bizonnyal nem okozott különösebb gondot, hogy hatástalanítsák a rádiójeleket zavaró, egy esetleges bombatámadás megakadályozására szolgáló berendezést, amellyel a volt miniszterelnök kocsija fel volt szerelve.
Természetesen Szíriában cáfolják, hogy fentnevezett személyek közül bárkinek is köze volna a Hariri ellen elkövetett merénylethez. Damaszkusz szerint a vizsgálatot végzők egy megrögzött hazudozó, a valahol Franciaországban szigorúan védett Al-Szaddik csapdájába estek. Egyébként a közelmúltban épp azért járt Párizsban Asszef Haukat, hogy cáfolja a szírek ellen felhozott vádakat.
A tanúk vallomásai alapján Libanonban már letartóztatták a gyanúsítottakat. A libanoni szálakat a korábban a szír titkosszolgálatokat vezető Rusztum Gazali fogta össze, aki még szabadlábon van. Augusztus végén került lakat alá négy magas rangú szírbarát titkosszolgálati vezető, köztük az egyik első számú gyanúsított, Rajmond Azar, a libanoni katonai elhárítás korábbi főnöke. A napokban őrizetbe vették az egyik feltételezett elkövetőt, Mahmúd Abdel-Alt, az Al-Abbász szunnita jótékonysági szervezet egyik vezetőjét. A szervezet híresen jó kapcsolatokat ápolt a szír megszállókkal. Nos, kinek telefonált Abdel-Al a február 14-én bekövetkezett robbanás előtt néhány perccel? A libanoni elnököt, Emile Lahudot hívta.
Szíriai részről a legfelső vezetés első embere, Basar al-Aszad egyelőre elkerülte a közvetlen gyanúsítást. Viszont a szomszéd ország államfője ezt nem mondhatja el magáról. Libanonban egyre nő az elégedetlenség, sokan a keresztény Lahud azonnali távozását követelik. A vádat a libanoni elnöki hivatal így próbálta cáfolni: bárki felhívhatja az államfői irodát, ám ez nem jelenti azt, hogy az elnök beszél is vele. Ezt valóban igen bonyolult lehet bizonyítani, hacsak nem hallgatták le magát az elnököt is, mindenesetre egyre növekszik a nyomás Emile Lahudra, akinek a Rafik Hariri ellen táplált ellenszenve közismert volt.
Eközben történt egy újabb gyilkosság, ezúttal Damaszkuszban, igaz, hogy itt a hivatalos tájékoztatások szerint az áldozat maga vetett véget életének. Jó két héttel ezelőtt irodájában főbe lőtte magát a 63 éves Gázi Kanaán belügyminiszter 38-as kaliberű szolgálati Smith and Wesson pisztolyával. Bár manapság igencsak ritka a problémák ilyen megoldása, mégis napirendre térhetnénk fölötte, ha az áldozatnak nem lett volna köze Libanonhoz. De volt. Olyannyira, hogy húsz évig ő volt élet és halál ura „Kelet Svájcában”. Kanaán ugyanis a szír titkosszolgálatok libanoni részlegét vezette. A háta mögött egyszerűen csak „prokonzulnak” hívták. Ő játszotta ki egymás ellen a különféle milíciákat, ő bólintott rá a politikai merényletekre, ő jelölte ki – különösen az utóbbi években – az ország urait, esetleg „feloldozást” adott nekik bármiféle bűn alól. Mindemellett – legalábbis a megfigyelők szerint – rendkívül dörzsölt, okos és intelligens módon kormányozta Libanont. Ilyenformán távol állhat tőle a Hariri-merénylet brutalitása, ahol majdnem egy egész utcát röpítettek levegőbe.
Két évtizedig (1982-től) töltötte be a „királycsináló” megbízatást, hiszen közel állt Háfez el-Aszadhoz, a jelenlegi elnök apjához, aki ugyancsak az északi síita alavita felekezet tagja volt. Az alaviták Szíriában kisebbségben vannak, mégis az ő soraikból kerül ki a szunnita többség fölött uralkodó klán.
Ha esetleg maga választotta a végleges megoldást, miért kellett Gázi Kanaánnak a halálba menekülnie, ahová magával rántott számtalan titkot? Az egyik kézenfekvő magyarázat lehet az a vallomás, amelyet szeptember végén adott Detlev Mehlisnek. Persze korántsem egyedül jelent meg a német államügyész előtt, vagy tíz „külügyminisztériumi munkatárs” figyelte minden szavát, nem beszélve a négy kameráról. Ilyen körülmények között érthető Mehlis kardoskodása, hogy külföldön hallgathassa ki az ügyben érintett szír vezetőket. „Ha süllyed a hajó, akkor egyszeriben beszédesek lesznek az emberek” – mondta egy diplomata. Szíria magatartására jellemző, hogy úgy tesz, mintha támogatná a bűntény kivizsgálását, közben pedig ott tesz keresztbe, ahol tud – áll finomabb megfogalmazásban a jelentésben.
Gázi Kanaán különben nem mondott semmi eget verőt a vallomásában. Az azonban igaz, hogy a libanoni sajtó nekiment, hazugsággal vádolta meg a „prokonzult”, mégpedig a Rafik Hariritól kapott 10 millió dolláros csúszópénzt emlegetve, amellyel a volt miniszterelnök állítólag elintézte hivatalának meghosszabbítását. Az utolsó, magyarázkodó nyilatkozatát néhány órával halála előtt szintén egy libanoni rádiónak adta. „Ez az utolsó interjú, amit adhatok” – mondta Kanaán, aminek a történtek után nagy jelentőséget tulajdonítottak. (Egyébként korábban a Fehér Ház zároltatta Kanaán Amerikában lévő számláit.)
Kanaán halálához a Hariri-gyilkosságnak semmi köze – állította egy kuvaiti lap. Az újság szerint a szír belügyminiszternek azért kellett maga ellen fordítania a pisztolyát, mert államcsínyt szervezett. A terv, valószínűleg árulás révén, kitudódott. Talán épp rá esett az amerikaiak választása az Aszad-klán eltávolítására szőtt tervükben? Az biztos, hogy Kanaán nehezen emésztette meg Libanonból történt visszahívását, majd kétéves mellőzöttségét. És az amerikaiak – ha igaz a cselszövésükről szóló hír – aligha találhattak felkészültebb szervezőt nála, ám az akció mégis elvetélt. Az Egyesült Államok Szíria esetében sokkal körültekintőbb, mint volt Irak ügyében, nem akarja megismételni korábbi hibáját. Szíria etnikailag és vallásilag öszszetett ország, hasonlatos déli szomszédjára. A szír rezsim bármelyik pillanatban kártyavárként dőlhet össze, és akkor a legszervezettebb ellenzéki erő, a radikális iszlamisták vehetnék át az uralmat. Ezt Washington már megízlelte Irakban.
Így szó sincs bevonulásról, Damaszkusz bevételéről, a Fehér Háznak épp elég fizetnie az iraki számlát. Ha pedig nem lesz megszállás, akkor kívülről kell irányítani a Szíriában zajló eseményeket – ez az amerikaiak véleménye. Egyetért ezzel Nagy-Britannia és Franciaország is, hosszú idő után teljes a szövetségi összhang. Az amerikaiakat külön dühíti, hogy az iraki ellenállók biztos hátországot tudnak maguk mögött, ha Irakban forró lesz a lábuk alatt a talaj. Sőt a harcias palesztinoknak is fő támogatójuk Damaszkusz.
A külső nyomás már sikereket mutat fel: Basar el-Aszad rezsimje érezhetően meggyengült – erről szír ellenzékiek számoltak be a közelmúltban. Külföldön ellenzékiek a múlt héten közös állásfoglalást adtak ki az országban végrehajtandó reformokról, ezekhez csatlakozott a Szíriában betiltott Muzulmán Testvériség szervezet is, igaz, nem írta alá a dokumentumot, nehogy a hatalom államellenesnek bélyegezhesse az egész akciót. A főbb pontokban azt követelik, hogy oldják fel a 42 év óta tartó szükségállapotot, vezessenek be többpártrendszert, valósuljon meg a sajtószabadság, és kezdődjön meg a valódi gazdasági reform. Ám az ellenzékiek Szírián belül ugyancsak gyengék, az Aszad-rendszer ebben ragyogó eredményt tud felmutatni: alig található politika iránt érdeklődő ember. Persze van is mitől tartania annak, aki kinyitja a száját: a politikai elítéltek számát hét–nyolcszázra teszik.
Szíria vagy készségesen együttműködik a nemzetközi kivizsgálócsoporttal, vagy szankciókra számíthat – ez az ENSZ álláspontja. A szír tábornokok is megértik, hogy változtatásra van szükség a rendszer – és a maguk – megmentése érdekében. „Ha minket megdöntenek, utánunk a muzulmán integristák jönnek” – így szólt a szír katonai körök jóslata az ellenzékiekkel folytatott nem hivatalos beszélgetésen. Az viszont biztos, ha aközött kellene választani, hogy az Egyesült Államok beavatkozásával valósuljon-e meg demokratikus fordulat, vagy az alavita klán maradjon hatalmon, a szírek inkább az alavitákra szavaznának. Washington épp ezért lázasan keresi azt a személyt, aki – puccsal vagy anélkül – átvehetné a hatalmat, és demokratikusabb irányba fordítaná Szíriát. A Háfez el-Aszad utódjaként öt évvel ezelőtt jobb híján elnökké avanzsált szemészorvos, Basar, aki egy diktátor nélküli diktatúra feje, tehetetlen az apuka által örökül hagyott régi hatalmasságokkal szemben.
origo.hu
Hadházy Ákos lufija leeresztett
