Büszkék lehetünk katonatisztjeinkre

Olvasóinktól
2005. 10. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hanthy Kinga Visszafogadott Légió című írásában (Magyar Nemzet szeptember 24-i száma) rám is hivatkozott. A rehabilitáció folyamatáról telefonon beszélgettünk, és ezért fordulhatott elő, hogy néhány információ pontatlanul jelent meg az írásban. A hitelesség kedvéért ezúton szeretném pontosítani az általam elmondottakat és Hanthy Kinga által felhasználtakat.
Cziegler Gusztáv születési helye Budapest. Sajnos az egyik könyvemben helytelenül Bécs olvasható, miközben valamennyi Czieglerről szóló írásomban a helyes Budapest szerepel. Ő Solothurban (Svájc) hunyt el 1966. június 6-án. Közel a 80. életévéhez is dolgozott a Rollschen Eisenwerk AG laboratóriumában, mivel senkitől nem kívánt támogatást elfogadni. Az 1920-as évek második felétől 1930-ig volt a Központi Átvételi Bizottság elnöke, majd a Haditechnikai Intézetben szolgált. 1945. június 14-én a Honvédelmi Minisztérium állandó igazolóbizottsága 912/ig. biz. – 1945. számú határozatával „Igazolt”-nak nyilvánította. Rendfokozatától 1949-ben (10.147/eln. szü. 1949.) „külföldre szökés” címén fosztották meg.
A volt magyar királyi honvédségben nem volt karpaszományos századosi rendfokozat. Karpaszományt a tartalékos tisztjelöltek (érettségizett, diplomás személyek) viseltek, akik karpaszományos honvédek, őrvezetők, tizedesek, szakaszvezetők voltak.
A cikkben említett Farkas Ferenc nem vezérkari ezredes, hanem vezérezredes volt. Ő nem más, mint vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc. Rehabilitációját nem a családja – fia 1944-ben hősi halált halt, lánya fiatalon elhunyt, felesége korábban meghalt –, hanem a külföldi magyar cserkészek, a Vitézi Rend és civil szervezetek szorgalmazzák.
Magam 1999. június 14-e és 2000. december 31-e között voltam a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, és beosztásom okán tagja a Honvédelmi Minisztérium rehabilitációs bizottságának, azóta szakértőjeként működöm (természetesen a bizottság tagjaihoz hasonlóan a legcsekélyebb anyagi ellenszolgáltatás nélkül).
Remélem, hogy a bizottság működésének eredményeként minél több, rendfokozatától 1945, illetve 1956 után megfosztott tiszt nyeri vissza – akár posztumusz is – egykoron viselt rendfokozatát, és utódaik méltán lehetnek rájuk büszkék.

Dr. Szakály Sándor hadtörténész, Budapest

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.