A kőhídról búcsút intettünk az alvó pusztának, a Hortobágy folyónak, üdvözöltük a halászkunyhó mécsesét, és magunk is vacsorára tértünk a csárdába. Rántott pontyot kaptunk, almát és gyenge borocskát, melytől Móricz Zsigmond hamar elálmosodott. Nappal is ásít eleget, végigdörgöli a homlokát. […] Ez a fáradtság állandóan látszik rajta, hogyne volna hát álmos estére. Hamar le is feküdt, míg magam úri vadászok társaságába vegyültem.
Tizenegy óra felé tértem aludni közös hálószobánkba. Akkorára fene hideg északi szél támadt. Úgy bömbölt, mint az orkán. A csárda vastag falán a szó szoros értelmében keresztülfújt. Móricz Zsigmond egy nagy dunna alá húzódott. Belépésemre felneszelt, de tovább aludt. Ágya előtt a széken madzagon nagy korcos gatyája volt, igazi paraszti viselet, azon egy hosszú vászonszalag, mellyel bal alsó lábszárát szokta nappalra becsavarni. Bizonyára visszeres, ami miatt a gyaloglást nem nagyon kedveli.
Március 29-ére, vasárnapra virradtunk. Az éjjel támadt szél nem engedett erejéből, s így azt a tervemet, hogy a város kocsiján a pusztán nagyobb körutat teszünk, a hideg idő miatt elejtettem. Ehelyett délelőtt meglátogatjuk az öntözőgazdaság telepét, és délben hazautazunk.
Így volt idő mindenről beszélgetni. Szóba került az Árvácska is, legújabb regénye. Aki csak kissé ismeri az író életkörülményeit, tudja, hogy ki az az Árvácska: az ő élményeiből állította össze Móricz Zsigmond megrázóan szép regényét, de amellett számos gyermekmenhelyet is meglátogatott.
– Csak azt nem értem – mondtam sajnálkozva –, hogy miért kellett a regényben szegénykét olyan kegyetlenül és mindenestől megégetni?
– Hadd pusztuljon el az ilyen világ! – volt a rövid válasza. […]
Reggelinket, melyhez a csárdás jóvoltából kivételesen egy kis füstölt szalonnát is kaptunk, a jól befűtött boglyakemence mellett fogyasztottuk el. Amíg falatoztunk, kívülről, a söntés mellől a csárdás kiabálása hallatszott: „Aki nem ad kenyérjegyet, az nem kap kenyeret! Egy darabot nem szabad senkinek se kiadni! Értettétek?”
Úgy összenéztünk a mesterrel. Itt, az Alföld szívében, a nagy európai búzatenger szikes szigetén ilyen is előfordulhat? Jegy nélkül nem jut a szegény embernek egy karéj kenyér sem? […]
A délelőtti órákat a víztározó keleti oldalánál épült gazdasági telep intézői lakásában töltöttük. […] Az írót sok minden közt legjobban a rizstermesztés érdekelte. Az ő Kerek Ferkó című regényét filmre vették. Ennek egy része a rizstermesztést mutatja be. Ez a felvétel azonban még itt a Hortobágyon nem történt meg.
Elmondta, hogy a filmezésekkel általában sok baja van. Mikor a Hortobágyról készült filmjét egy miniszteriális bizottság felülbírálta, az egyik úr azt kérdezte tőle, hogy mi az a fehér lepedő a pásztor hátán? Az a szűr – mondta neki. Honnan veszik a szűrt a pásztorok? A Nemzeti Múzeumból kölcsönzik! – volt a gúnyba vegyült válasza. Azt a részt, melyen a virsliárus asszony újságpapiroson szolgálja ki a főtt virslit, ki is hagyatták a filmből. Erre adott epés válaszát itt nem közölhetem. Ezzel hortobágyi kirándulásunkat be is fejeztük. […]
A vonaton Erdélybe hazatérő szabadságos katonákkal beszélgetett. […] Amint Kónyát elhagytuk, rákönyökölt a botjára és elaludt. Csak az öreg kasznárok tudnak ilyen nyugalommal szundikálni az alföldi tanyák között döcörgélő vicinálisokon, azok az egészséges színű mokány alakok, akik mindennap hajnal előtt kelnek…
Sőregi János: Móricz Zsigmonddal a Hortobágyon (A debreceni Déri Múzeum évkönyve, 1942)
origo.hu
Deák Dániel: Zelenszkij leleplezte Magyar Pétert
