A megszorítások elsüllyeszthetik a Bárkát

A fővárosi Bárka Színház ama kevés kőszínház közé tartozik, amely a rendszerváltás után született, és amely az egyik első közhasznú társaságként jött létre. Alapító igazgatója, Csányi János rendező egyszerre építkezett, társulatot szervezett és igazgatott. Az utóbbi két évben délvidéki, felvidéki színésszel, rendezőkkel, valamint hazai művészekkel erősítette meg a színházat, amely tavaly kilencvenöt százalékos jegyeladással büszkélkedhetett. Emellett számtalan szakmai, állami, nemzetközi elismerésben is részesült a társulat az elmúlt években. Amikor az igazgató megtudta a jövő évi támogatási adatokat, úgy döntött, lemond, mert így nem tartható fent a „tíz éve következetesen végigvitt” program. Csányi János igazgató egy évtized munkájának szűkítését, leépítését, átszervezését már nem akarta, nem akarhatta vállalni.

Ha úgy vesszük, hogy épp az elmúlt két év alatt erősítette meg színházát néhány tehetséges délvidéki és felvidéki színészszel, rendezővel és hazai művészekkel, meglepőnek tűnik a lemondás, de ha arra gondolok, hogy a kormány milyen elképesztő megszorításokkal sújtja a kulturális intézményeket, nem is nagyon csodálkozom. Mi hát a döntés oka?
– Pontos a fölvezetése, a döntést a kényszerhelyzet diktálta. Egy évvel ezelőtt meg sem fordult volna a fejemben a tiltakozásnak ez a formája. Egy igazgató csak akkor szánja rá magát erre a végső lépésre, amikor már semmi esélyt nem lát arra, hogy az elmúlt tíz év során kialakult programja, a színház szakmai és művészeti munkája folytatódhatna.
– Ráadásul fennállásuk legjobb periódusában.
– A Bárka csakugyan fejlődési szakaszban van. Minden adat erre utal, a nézettség maximalizálása – 2004-ben 95 százalékos volt a jegyeladásunk – és a másfél év óta elnyert szakmai, állami és nemzetközi díjak is az általános elismerést jelzik. Tehát egy felfelé ívelő pályát tör ketté az a kétségbeejtő pénzügyi-gazdasági helyzet, amely működésünket folytathatatlanná teszi. Amikor kiderültek számomra a 2006-ra várható gazdasági nagyságrendek, rádöbbentem, hogy elkerülhetetlenül átalakításra kényszerül a színház. A tíz éve következetesen végigvitt program nem tartható fönn, mindenképpen szűkíteni, leépíteni, átszervezni kell. Ezen az alapítás óta egységes koncepción azonban én nem akarok változtatni, az már nem az én programom volna, a szinten tartáshoz pedig nincs elegendő forrásunk. Folyamatosan romló gazdasági feltételek mellett nemhogy fejlődni, még csak a szakmai szintet fenntartani sem lehet. Be kellett látnom, ha következetes akarok lenni magamhoz, nincs más választásom, mint távozni ebből a pozícióból.
– Amikor ezt jelezte a Bárkát fenntartó józsefvárosi önkormányzatnak, semmi jelét nem adták annak, hogy a szinten tartást biztosítanák?
– Mivel a Bárka helyzete, mondhatni, az állatorvosi ló esetének is tekinthető a kultúra egyre romló körülményei között, hadd kezdjem korábban. 2002-ben három hónapra, az önkormányzati választások idején, megkaptuk az ötvenszázalékos béremelés ránk eső részét. Ezt azonban 2002. december 1-jétől már nem finanszírozta sem az állam, sem az önkormányzat. 2003-ban ennél fogva több mint hatvanmillió forint hiányunk támadt, hiszen a törvény szellemében meg kellett emelnünk a fizetéseket. Majdnem a csőd szélére kerültünk. A tárca arra hivatkozott, hogy az önkormányzat alulfinanszírozza a Bárkát, neki kell tehát odaadni a béremelések fedezetét. Való igaz, az önkormányzat az országos átlaghoz képest alultámogat minket, de az is igaz, hogy a VIII. kerület hatványozott nehézségekkel küszködő önkormányzat. Mi az elmúlt években mindig tudomásul vettük ezt a helyzetet.
– Egyáltalán miből hozták létre a produkciókat?
– Mindent elkövettünk annak érdekében, hogy talpon maradjunk és ne omoljon össze a költségvetés. A Bárka korábban részben saját erőből, bankhitel felvételével építkezett. A hitelkifizetéseket elhalasztottuk, és leállítottunk minden tervet, amit lehetett, megszüntetve ezzel olyan programokat, amelyek a Bárka sajátos karakteréhez tartoztak. 2004-ben tovább súlyosbította a helyzetet az áfa-visszaigénylés megszüntetése. A közhasznú társaságként való működés okán, a feladatok és a végső teljesítmény szempontjából nagyon szoros költségvetési-szervezeti struktúrát hoztunk létre a kilencvenes évek közepén, amiben nem akadt egyetlen felesleges ember vagy felesleges kiadási tétel sem. Ehhez képest a hetvenes-nyolcvanas években már működő színházak jobb helyzetben voltak, hiszen mind a létszámgazdálkodásuk, mind az üzemi struktúrájuk révén maradtak kisebb-nagyobb tartalékaik. Közhasznú társaság lévén az áfa-visszaigénylés részét képezi a költségvetésünknek. Így ez az elvonás 2004-ben ötvenmillió mínuszt jelentett nekünk. Ezt ugyan, a színigazgatók közös követelésére, hatvanszázalékos arányban kompenzálta a minisztérium, de ez az év nálunk még így is húszmillió forintos bevételkieséssel ért véget. A 2005-ös költségvetési évben a tárca a színházak művészeti támogatását csökkentette, ez számunkra ismét majdnem húszmillió forintos támogatás elmaradását jelentette. És ez még nem minden: az elmúlt három év inflációját – ami a 400 millió forintos költségvetésű Bárka Színháznál 40-50 milliós nagyságrendet ért el – sem az állam, sem az önkormányzat nem kompenzálta.
– Milyen belső megszorításokat kellett ehhez még végrehajtaniuk?
– Már-már a működés veszélyeztetéséig csökkentettük a létszámot, leállítottuk a társművészeteket is befogadó, saját költségvetésű programjainkat, nincs többé lehetőségünk jelentős vendégművészek meghívására, ami koncepciónk része volt, minimalizáltuk produkcióink költségeit és a bemutatószámot, két őszi bemutató előadásunkat alig több mint négymillió forintból hoztuk létre, amiben még a közreműködő művészek díja is benne van. Üres térben játszottunk, de hát nem lehet minden darabot díszletek nélkül kiállítani. Sőt, egy hónappal később kezdtük az évadot. Nem tudjuk az inflációt követően emelni a béreket, ami előbb-utóbb a társulat lemorzsolódásához vezet. Elértünk a végponthoz, amikor is átfogó, koncepcionális átalakításra van szükség ahhoz, hogy egyensúlyban maradjon a költségvetés.
– Ekkor döntötte el, hogy lemond?
– Amikor megtudtam a jövő évi várható támogatási adatokat, elhatároztam, hogy felállok. 2006-ban ismét néhány milliós mértékben csökkentik a színházak alaptámogatását, ami már átbillent bennünket a működési határon. Továbbra sincs fedezet az inflációra, miközben bejönnek olyan új kötelezettségek, mint az ekho, ami az alkalmazottak számára ugyan kedvező, de a színháznak emiatt újabb kiadásokat kell fedezet nélkül vállalnia. Azt, amit tízéves küzdelemmel fölépítettünk, át kell szerveznie valakinek, de ez az alapító igazgatótól nem várható el.
– Ennek a színháznak a javára írható, ami nem sok intézményről mondható el: a csapatszellem. Ezek után ezt is veszély fenyegeti?
– A társulat, úgy tűnik, a helyzet sodrában még jobban összekovácsolódik. Nemcsak művészi erő, hanem közösségi szellem is megjelent a falak között. Tehetséges, fiatal csapatot kezdtünk el összekovácsolni. Fájlalom, hogy nem folytathatjuk, de örülök, hogy a tudatos társulatépítésnek van eredménye. Remélem, olyan döntés születik, amellyel ezt nem fogják teljesen szétrombolni.
– Az önkormányzat nyilván pályázatot ír ki a posztjára. Van-e rá elképzelés?
– A társulatnak egységes elképzelése van arról, kit is szeretne új direktornak, és úgy tűnik, a képviselők között is akadnak, akik ezt a javaslatot elfogadnák, de hát, ki tudhatja. Bízom abban, hogy a nehézségek ellenére az önkormányzatban bölcs döntés születik.

Halleluja. Az egri Gárdonyi Géza Színház tavaly nagy sikerrel bemutatott Kornis Mihály Halleluja című darabja is meghívást kapott a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek XVII. fesztiváljára – az I. COMET Fesztiválra. A fővárosi Bárka Színház ezen a néven rendezi meg a hat évvel ezelőtt Gödöllőtől „örökölt” Magyar stúdiószínházi műhelyek fesztiválját, amely még december 2-ig tart. Anger Zsolt rendezése ma este hét órától látható, az előadás előtt Kornis Mihály olvassa fel legújabb darabját. (N. M.)