Svájc polgárai holnap népszavazáson döntenek arról, miképp szabályozzák hazájukban az elkövetkező években a génmódosított növények (GMO-k) termesztését. Ha az előrejelzések nem tévednek, többségük igent mond arra a javaslatra, amely öt évre megtiltaná, hogy Svájc területén bármilyen génmódosított növényt termesztésbe vonjanak. Egy ilyen törvény Európa legszigorúbb GMO-szabályozását jelentené.
Igaz, a svájciaknak nem kell tartaniuk attól, hogy Brüsszel megakadályozná a moratórium életbelépését, hiszen Svájc nem tagja az Európai Uniónak.
Néhány héttel ezelőtt a szomszédos Ausztria egy tartománya, amelynek lakói többségükben ellenzik a génmódosított növények termesztését, ennél enyhébb javaslattal vereséget szenvedett Luxembourgban. Felső-Ausztria három évre szeretett volna hasonló tiltást életbe léptetni, de kérelmét az Európai Bíróság elutasította október 5-én, mondván, hogy a GMO-stop szembemenne a hatályos uniós rendelkezésekkel.
A döntés akár le is zárhatna egy jogilag bizonytalan időszakot az unió történetében, ám sokkal valószínűbb, hogy csupán újabb belháború kezdetét jelzi. Ma már ugyanis több mint 160 olyan régió van az EU területén, amelyek GMO-mentes övezetté nyilvánították magukat, és nem valószínű, hogy a luxembourgi bíróság döntése után önként és dalolva feladnák ezeket a pozíciókat. Már csak azért sem, mert a tiltó rendelkezések fenntartásához jelentős támogatásra számíthatnak a legerősebb uniós tagállamok részéről is.
Ezen nincs mit csodálkozni. Nem csupán arról van szó, hogy, amint azt riportunk előző részében érzékeltettük, szakmai körökben heves vita folyik arról, vajon ártalmasak-e az egészségre a génmódosított növények.
Az utóbbi tizenöt évben Európát egymás után rázták meg a nagy élelmiszerbotrányok. A kergemarhakór, a dioxinnal szennyezett csirke, a hamisított fűszerpaprika és most a madárinfluenza a világ leggyanakvóbb vásárlóivá tette az európaiakat. A tartósítószerek, mesterséges színezékek és adalékanyagok böngészése az élelmiszerek csomagolóanyagain valóságos tömegmozgalommá fejlődött az egészségüket féltő vásárlók körében.
Ezzel egy időben – vagy ennek hatására – egyre népszerűbb a bioélelmiszer és a helyi alapanyagokat használó konyha. Mindezek tetejében az európai polgár vonzó ideológiai környezetbe helyezheti az egészségesebb táplálkozás iránti igényét: úgy érezheti, hogy a „házi”, a regionális konyha és a kisgazdaságok támogatásával egyben dacolhat a globalizáció mindent egyformává silányító hatásaival is.
A GM-növényeket tartalmazó élelem tehát csakúgy, mint a gyorséttermek termékei, nem csupán egészségügyi megfontolásból népszerűtlenek az öntudatos európai polgárok körében. Az alapgondolat az, hogy a globalizáció nemcsak hogy rossz minőségű élelmiszert szabadít a fogyasztókra (hamburgert, kólát, műtejet), de ennek tetejében még az egészségre kockázatos hatású élelmiszereket is. José Bovét, a francia gazdák nagy bajuszú fenegyerekét, aki nemrég még egy helyi McDonald’s feldúlásáért vívta ki polgártársai elismerését, a múlt héten GM-ültetvények elpusztításáért ítélte négy hónap börtönre egy francia bíróság (a globalizációellenes aktivista tavaly segédkezett egy Toulouse környéki génmódosított kukoricatábla letarolásában).
A felmérések szerint az Európai Unióban a lakosság több mint hetven százaléka ellenzi a génmódosított élelmiszereket, és az elutasítás a konyhájára büszke Franciaországban megközelíti a kilencven százalékot.
Nem csoda hát, hogy a GM-növényekkel szembeni fogyasztói ellenállás a politikát is mozgásba lendítette Európában. Egyrészt aligha képzelhető el, hogy egy demokratikus országban a választói akarattal szembehelyezkedve fogadtassák el ezeknek a növényeknek a térnyerését, másrészt nyilvánvaló, hogy gazdasági megfontolások is meghúzódnak a politikai csatározások mögött: a GM-növényekkel „szennyezett” élelmiszer eladhatatlan ilyen fogyasztói tudatosság közepette, ezért az európai feldolgozóipar és az alapanyagokat szolgáltató kereskedők is tartanak a technológia terjedésétől.
A politika és a gazdaság világában a fogyasztók félelmeinek persze van egy haszonelvűbb olvasata is: belátható, hogy a szabad kereskedelem világában, ahol az egyes országok már nem tudják védővámokkal megóvni termelőiket a külföldi versenytől, az élelmiszer-biztonság az egyedüli hatékony eszköz arra, hogy valamiképp távol tartsák a konkurenciát a helyi piactól. Minél öntudatosabb a fogyasztó, annál hatékonyabb ez a módszer. Az a határozottság például, ahogy a világ országai a madárinfluenza felbukkanásának hírére azonnal embargóval sújtják a fertőzöttnek nyilvánított területeket, mutatja, hogy már mindenki megtanulta ezt a leckét.
Hét évvel ezelőtt, 1998-ban hat európai ország nem hivatalos tilalommal sújtotta a GM-növényeket, ám e tilalom hosszú távon fenntarthatatlannak bizonyult. Egyrészt nem volt egyetértés az Európai Unióban az általános moratóriumot illetően, másrészt Amerika nem nyugodott bele abba, hogy bizonyos termékei ekképpen kiszorulnak az európai piacról. (Ahogyan említettük, az amerikai mezőgazdaság ma már nem képes nagy tételben szállítani az európai szabványoknak megfelelő GM-mentes szóját, kukoricát, olyannyira elterjedt mezőgazdaságában a génmódosított növények felhasználása.) Az Egyesült Államok azzal fenyegetőzött, hogy a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) támadja meg az európai gyakorlatot.
Mielőtt a WTO érdemben válaszolhatott volna a felvetésekre, az Európai Parlament új javaslatokkal állt elő, amelyek kimozdították a vitát a holtpontról. E javaslatok nyomán új szabályozás született, amely 2004-re gyakorlatilag feloldotta a moratóriumot. Az új rendelkezések ugyanakkor megszigorították a GMO-t tartalmazó élelmiszerek feliratozásának szabályait1, és immár egyértelműen az elővigyázatosság elvét veszik alapul, szemben az idevágó amerikai élelmiszer-biztonsági előírásokkal.
Az elővigyázatosság alapelve2 nem új keletű találmány: nemzetközi egyezmények, állásfoglalások egyre gyakrabban fogalmazódnak meg e gondolkodásmód szellemében. Az elv alkalmazása a GMO-k esetében azt az elgondolást jelenti, hogy bár meggyőző tudományos bizonyíték egyelőre nincs arra, hogy a technológia ártalmas lenne a környezetre vagy az egészségre nézve, tekintve a potenciális veszélyeket és a jövő generációkra gyakorolt lehetséges káros hatást, a lehető legnagyobb körültekintéssel kell eljárni e növényekkel szemben. Azaz, ha nem vagyunk meggyőződve valamely GM-növény biztonságosságát illetően, inkább tiltsuk, mint hogy később előre nem látott károkat szenvedjünk az engedélyezése miatt.
Ezt az óvatoskodást sokan megalapozottnak tartják, hiszen például a világ szójaterületének hatvan százaléka genetikailag módosított már, a GMO-kat pedig mindeddig nem kísérte a felsoroltakhoz hasonlítható élelmiszerbotrány.
– Ha igaz lenne a sok rémhír, amelyet naponként hallunk, akkor az USA-ban egymást érnék a megbetegedések és a perek, a Monsanto részvényeit pedig gyújtósnak használnák – mondja kérdésemre Czepó Mihály. A génmódosított vetőmagokat is forgalmazó amerikai Monsanto magyarországi engedélyezési vezetője rámutat: a teljes tiltás helyett épp a szabad választást kellene lehetővé tenni a fogyasztók számára. Hiszen a boltokban kapható élelmiszereken Európában jelölni kell a GMO-összetevőket, tehát a tiltózónák helyett inkább a fogyasztóra kellene bízni, melyik terméket teszi be kosarába.
A jelenlegi európai szabályozás, miközben már lehetővé teszi a GM-fajták engedélyeztetését és termesztését az unió területén, ugyanakkor több kiskaput is nyitva hagyott azon országok számára, amelyek nem akarnak ilyen növényeket látni a területükön.
Először is: a tagállamok földművelésügyi minisztereiből összehívott tanács dönt egy-egy fajta engedélyezéséről. A tagállamok közötti nézeteltérések miatt viszont ennek a testületnek a mai napig egyetlenegy esetben sem sikerült megegyezésre jutnia GM-növény engedélyeztetéséről.
Sikertelen egyeztetés esetén az Európai Bizottság mondja ki a végső szót az engedélyezésről, amely már több GM-növényfajtát engedélyezett Európában a tilalom tavalyi megszűnése óta.
Itt persze még nem ér véget a csatározás: ha a bizottság a Miniszterek Tanácsának húzódozása ellenére mégis rábólint egy növény engedélyezésére, a törvény lehetővé teszi, hogy egy-egy tagállam ennek ellenére megtiltsa az engedélyezett fajta behozatalát, illetve termesztésbe vonását területén. Ehhez azt kell bizonyítania, hogy az adott fajta egészségre ártalmas, kockázatot jelent a környezetre vagy a fogyasztóra nézve.
Ezzel a lehetőséggel több ország is élt már, legutóbb Magyarország, amely ez év elején a Monsanto 810-es jelű kukoricájára rendelt el moratóriumot. (A magyar kérelem tudományos megalapozottságát még vizsgálják, erről a csatározásról riportunk következő részében olvashatnak.)
Mivel azonban az efféle moratóriumot az Európai Bizottság szintén felülvizsgálhatja, sokak szerint kérdéses, hogy hosszú távon megőrizheti-e GMO-mentességét egy ország azon a módon, ha az összes engedélyezett és bevezetés előtt álló GM-fajtára egymás után moratóriumot jelent be.
A bizottság ugyanis szintén nyomás alatt van. Nem csupán a termékeiket az európai áruházak polcain és a szántóföldeken látni akaró cégek nyomásáról van szó, hanem arról is, hogy az uniós GMO-szabályozás elleni kifogásait az Egyesült Államok mégiscsak a WTO elé vitte 2003 augusztusában. Washington azt állítja, nincs tudományos bizonyíték arra, hogy ezek a termékek egészségügyi vagy környezetvédelmi kockázatot jelentenek. Márpedig ennek bizonyítása szükséges ahhoz, hogy a WTO előtt indokolható legyen a kereskedelem korlátozása. A WTO-egyezmény tehát nem fogadja el az elővigyázatosság elvét. A Kereskedelmi Világszervezet döntése pedig Damoklesz kardjaként lebeg az unió döntéshozói felett, hiszen Európa több fronton is kereskedelmi háborúban áll az Egyesült Államokkal, amelytől nem számíthat elnéző hozzáállásra a kérdésben.
Hogy mennyire fontos az európai piacok megnyitása az Egyesült Államok számára, jelzi, hogy a washingtoni kormányzat – azonosulva óriáscégeinek érdekeivel – aktív diplomáciai erőfeszítéseket tesz európai országokban arra, hogy ügyüket előmozdítsa. Nagykövetek, attasék, az amerikai minisztériumok megbízottai, fizetett profi tárgyalók lobbiznak a génmódosított növények elfogadtatásáért, ami növeli az e technológiába pénzt fektető cégek érdekérvényesítő képességét a poltikusok körében.
Az EU azonban nem csupán a WTO-egyezményhez csatlakozott, hanem 2003-ban az ENSZ Cartagena biobiztonsági protokolljához is, amely az elővigyázatosság elvét alapul véve lehetővé teszi, hogy egy ország megtiltsa vagy korlátozza azon termékek importját, amelyekről úgy látja, nincs elég tudományos bizonyíték a biztonságukat illetően. Ezt az egyezményt ugyanakkor az Egyesült Államok nem írta alá. Tehát a WTO előtti „meccs”, amelynek eredményét várhatóan a napokban hirdetik ki, még nem lefutott mérkőzés. Mindenesetre sokan úgy gondolkoznak: fel kell készülni arra az eshetőségre, hogy a WTO előtt tarthatatlanná válik az európai korlátozás. A génmódosított növények kritikusainak az európai szabályozás erre az esetre még kínál egy olyan mentsvárat, amellyel a WTO esetlegesen ilyen irányú döntésének hatásait – elméletileg – kivédhetik. Ez pedig a 2003-as rendelkezések azon kitétele, miszerint az egyes tagállamok nemzeti törvényben szabályozhatják, hogy az engedélyezett génmódosított növényeket milyen körülmények között, más növényektől milyen távolságra ültetve és miféle elkülönítéssel kell kezelni.
Ha a törvényt előterjesztő kormányzat szándéka ez lenne, az úgynevezett koegzisztenciatörvények3 megalkotásával szabhat olyan feltételeket egy-egy tagállam a GMO-kkal szemben, amelyek gyakorlatilag betarthatatlanok lesznek, és ezzel voltaképpen lehetetlenné teszik a GM-növények termesztését az ország területén. Ezért is várható nagy küzdelem a helyi koegzisztenciatörvény megalkotásánál Magyarországon, ahol egyre többek számára válik nyilvánvalóvá: az egyes GM-fajtákra kihirdetett moratóriumokkal legfeljebb időt nyerhet az ország.
Folytatjuk
1. A feliratozás szabályai
2003-tól azt írja elő az európai szabályozás, hogy a génmódosított alapanyagot tartalmazó élelmiszerek címkéjén nem csupán akkor kell feltüntetni külön jelölést, ha az árucikk ilyen növényi összetevőt tartalmaz, hanem akkor is, ha előállításához e növény származékait (például a belőle sajtolt olajat) használják fel. Ennek oka az, hogy az új európai szabályozás nem azt nézi, megtalálható-e az adott élelmiszerben a génmódosított növény DNS-e vagy az a fehérje, amelyet az új, beillesztett gén kódol, hanem azt, hogy alkalmaztak-e génmódosítási eljárást e növény kifejlesztésénél. A címkézési szabályok tehát magára az eljárásra vonatkoznak.
Sok összetevőnél azonban épp ezért nem lehet kimutatni, hogy alapanyagául génmódosított növény szolgált (például az ilyen növényből sajtolt olajban), ezért a szabályozás megköveteli, hogy minden összetevő eredetét papírokkal igazolják. Ennek következtében, noha ez nem előírás, az európai kereskedők többsége megköveteli a szállítóktól, hogy igazolják a termény GMO-mentességét. (Az európai szabályozás szerint GMO-mentesnek tekinthető az a szállítmány, amely kevesebb mint 0,9 százalékban tartalmaz génmódosított növényeket.)
Az új szabályozás egyik fő baja, hogy sok esetben betarthatatlannak bizonyul. Miközben az árulkodó DNS-szakaszt vagy fehérjét ki lehet mutatni egy-egy szállítmányban, a származékos termékekben ez majdhogynem lehetetlen.
Ennek költségei a vizsgálható szállítmányok esetében sem csekélyek. Magyarországon például – az Élelmiszer-biztonsági Hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint – egy vizsgálat ötvenezer forintba kerül. Évente pedig minimum 500–1000 ilyen vizsgálatot kellene végezni ahhoz, hogy esély legyen az illegális szállítmányok kiszűrésére. (Ezek ellenőrzését abban az országban kell elvégezni, ahol a szállítmány „belép” az EU területére, és – finoman szólva – nem minden ország laboratóriumi kapacitása elégséges ahhoz, hogy a hatékony ellenőrzéshez megfelelően nagyszámú vizsgálatot lehessen végezni.)
További terheket jelent, hogy az új szabályozás szerint – a korábbiaktól eltérően – a takarmányozásra szánt eleségeken is jelölni kell, ha GMO-t tartalmaznak. (Ugyanakkor az ilyen táppal etetett állatokból származó termékeken – hús, tejtermékek – már nem kell jelölni. Mivel a GM-növények túlnyomó része takarmányozási céllal kerül piacra, sokan képmutatónak tartják a szabályozást, mondván, teljesen fölösleges az élelmiszereket feliratozni, ha az állatokat fenntartás nélkül etetjük ilyen táppal.)
2. Az elővigyázatosság elve
Az elővigyázatosság elve valószínűsíthetően egyidős az emberiség történelmével. Nagyon leegyszerűsítve azt jelenti: amit nem ismerünk eléggé, azt ne alkalmazzuk mindaddig, amíg úgy nem gondoljuk, hogy megszereztük a szükséges ismereteket az új eljárásról.
Jelenlegi formájában az elv az 1930-as évek német szociáldemokráciájának elméletei között bukkant fel (Vorsorgeprinzip), akkor elsősorban a helyes háztartásvezetés és egyéni gazdálkodás vonatkozásában: a kockázatkezelés, költséghatékonyság és a természeti erőforrások megőrzése iránti felelősség kérdéseiben.
Az elmélet némileg szembemegy a tudományos haladást minden körülmények között üdvösnek tartó felfogással, hiszen eredendően ódzkodik a kipróbálatlantól, az újtól. Génmódosítást támogató kutatókkal beszélgetve gyakorta előkerült a hasonlat: amikor a vasút megjelent Európában, sokan azt állították, hogy az irdatlan sebesség káros az ember egészségére, és a találmány haszontalan, mert szervezetünk nem bírja ki az utazást. Azaz, ha az elővigyázatosság elve lett volna az uralkodó a történelem során, még a tűzgyújtás mikéntjét sem fedeztük volna fel.
Az ellentábor kedvelt példája a német Württemberg és Teck hercegsége, amely 1778-ban betiltotta az ólomból készült csövek felhasználását az ivóvízvezetékekben. Pedig szilárd tudományos bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy ártalmas az egészségre az ólomcsövek ilyen felhasználása, csak kétszáz évvel később publikált az Egészségügyi Világszervezet.
3. Koegzisztencia
Sokakat a magas ár és a biotermékek esetleges ellenőrizetlensége riaszt el az ilyen termékek fogyasztásától. A GM-növényekkel szemben „legelutasítóbb” Franciaország talán épp ezért egyben az egyik legnyitottabb állam a biotechnológia felé. A technológia támogatói szerint a kulcsszó a koegzisztencia, vagyis az együtt termesztés, amelyről úgy vélekednek, hogy igenis meg lehet valósítani kulturált keretek között. Például a GM-növényekkel szemben elutasító Svédország olyan koegzisztenciarendeletet alkotott, amely a választás szabadságát és a termelés biztonságát egyaránt szem előtt tartja. A biotechnológia jótéteményei mellett érvelők ugyanis azt hangsúlyozzák: mind a gazdáknak, mind pedig a fogyasztóknak meg kell adni a választás szabadságát: hogy milyen vetőmagot vetnek el, illetve hogy milyen élelmiszert emelnek le a polcokról.
