Fából faragott kultúra

Csontos János
2005. 11. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsengébb koromban – a fennálló világrend ellen való általános lázadásom kereteibe illeszkedve – gyakran borongtam azon: miért csak a művészeknek, politikusoknak meg egyéb hírességeknek van életrajzuk? Miért csak róluk írnak nekrológot meg monográfiát? Miért nem értekezik például senki az én ezermester abasári nagyapám különféle korszakairól: miként forradalmasította sokirányú alkotótevékenységét az ékszíjas villanyeszterga beszerzése, különös tekintettel a nekem készített bravúros, két falu gyermekserege által irigyelt tekebábukra? Már akkor sem a Kossuth-díjas sztahanovistákat sírtam vissza – csupán ösztönös óvást nyújtottam be felületes és kirekesztő kiválóságfogalmunk ellen.
Később megenyhültem a mítoszgyártó iparosok iránt. Elvégre a kiválasztódás mégsem csupán felülről elhatározható dolog – egy öntudatos kultúrnemzet több generáció alatt végzi el a kanonizálás kultúrmisszióját. Az egyik nemzedék felülbírálhatja a másikat, és ez nem csak felejtéssel, de tisztulással is járhat: szerény géniuszok bukkanhatnak elő a félárnyékból, s a munkásmozgalom régi harcosai kerülhetnek a nemzeti süllyesztőbe, még régibbeké válva. Kanonizálás, a tágabban vett magyar kultúra naprakész számontartása azonban csak elhivatott ítészek, alázatos értékmentők révén lehetséges. Egy olyan korban például, amikor a gyökértelen politika nemcsak a jelent, hanem a jövőt is nagyiparilag herdálja, minden bizonnyal a múltat is nagyobb lyukú rostára helyezik. Sok minden elvész, aminek nem volna szabad elkallódnia, mert a közösség lesz szegényebb a veszteséggel.
Legújabb felfedezésemet úgy hívják: Nagy Ferenc. Hiába volt még miniszterelnökünk is e néven – tele van velük a telefonkönyv. Ez a Nagy Ferenc fafaragó volt, az ezredvégen távozott közülünk. A maga korában viszonylag elismerték: mestere volt a népművészetnek, „őstehetség” sztárja a moszkvai világifjúsági találkozónak, egyszer még a Nemzeti Galériában is kiállíthatott. Szülővárosában, Tabon múzeuma is van. Mégsem találkoztam volna talán soha zseniális faragványaival, ha nincs olyan, aki nem engedi áthullani az idő rostáján. Az Akovita Kiadó meg a Béres Alapítvány nem engedte: dekoratív albumot készített a mester 85. születésnapjára. Az igényes kiadványhoz Mádl Ferenc írt előszót. Ez a könyv (Kovács Gergelyné, Gránitz Miklós, Béres Klára, Steinert Ágota és Murányi Zsuzsa összjátéka) bárkit segít meggyőzni: az uradalmi cselédek fiának született, hat elemit végzett fafaragó legnagyobb formátumú XX. századi művészeink sorába tartozik. Portréiban, királyszobraiban, faragott történelmi tablóin, szarukürtjein, kálváriastációiban magától értetődően ott a megfoghatatlan mítosz, amiért a tanult művésztársak sokszor akár a fél karjukat is odaadnák.
De ugyan tudnánk-e minderről, ha nincsenek a közvetítők, akik elvetődvén a tabi múzeumba, első pillantásra beleszerettek e faragott világegyetembe? Vajon meddig őriznénk a barázdált (faragott) arcú Nagy Ferenc tekintetét, aki csodával határos módon kiemelkedett a cselédsorból, tette a dolgát, de sem előtte, sem utána nem találni tehetségében rokont a családban? S felróhatjuk-e a Nagy Ferenceknek, ha csak faragni tudnak, de a menedzselés tudományához se tehetségük, se kedvük nincsen? Az országos munkamegosztás jegyében nem kellene-e mégis valaki másnak – netán az államnak, a kultúrkormányzatnak – átvállalnia e nem szeretem terhet?
A kisebb államról papolók ezt a gondot nem értik: kisebb nemzetet, kisebb lelket gondolnak mögé. Szerencsére állampolgárok is vannak a világon. Ők talán képesek átmenteni fiainknak a fából faragott kultúrát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.