Egy idő után a szekértáborharcok a nemzet, az ország hitelét ássák alá, így bizonyos alaptételekben meg kell állapodnunk – alakult ki egység az előadók között a Nemzetstratégia és baloldal a XXI. században című konferencián. Ha valaki régi reminiszcenciák alapján arra tippelne, hogy a Hazafias Népfrontot felmelegítő hangulat dominált volna a fórumon, téved. A tanácskozás atmoszférája, az előadások tematizációja sokkal inkább a jelenlegi, bizonytalanságoktól hemzsegő, abszurditásba hajló politikai légkört képezte le, amikor a tettek és a szavak végzetesen elválnak a napi gyakorlatban. A társadalomtudósok nem kívántak az aktuálpolitika bugyraiba lemerülni, ám üzenetük egyértelmű volt: meg kell törni a mostani álságos trendek hegemóniáját, éppen a közös nemzetstratégia érdekében.
Pozsgay Imre szerint ma már a tulajdonától megfosztott állammal állunk szemben, amelyet célszerű könnyelmű államként aposztrofálnunk. Holott a legnagyobb profit az, ha a társadalom kiszámítható, biztonságos viszonyok között él. A rendszerváltás vezető reformpolitikusa szerint ugyanis ahol maga az állam nem fogja saját polgárai pártját, onnan még a tőke is menekül. A végkövetkeztetés: fontos a külföldi tőke, de a hazai vállalkozókat védő törvények, intézkedések meghozatala nélkül hiú ábránd az ország érvényesülése. A professzor úgy látja, a mai országvezetés nem új, hanem régi recept szerint jár el. Elkezdi pusztítani a nemzet intézményeit, majd ha már nagy a baj, lázas tevékenységbe kezd: hurrá, jöhet az újjáépítés! Véget kell tehát vetni annak a kormányzati módszernek, amely választástól választásig, reggeli tévéadástól esti médiafellépésig képes csupán a „távlatos” gondolkodásra.
Az erős állam egyáltalán nem a szabadság ellensége – szögezte le Pozsgay Imre, s különböző megfogalmazásban, de csatlakoztak a gondolathoz Bayer József, Anderle Ádám és Galló Béla társadalomkutatók is. Bayer József úgy foglalt állást: az állam kiegyenlítő szerepére továbbra is szükség van. Az MTA Politikatudományi Intézetének igazgatója ábrán is szemléltette, hogy az állam, a piac és a civil társadalom szférái egybekulcsolódnak, és csak akkor bomlik fel az egyensúly, ha valamely terület fölemészti a másikat. Arra is emlékeztetett, hogy a rendszerváltozáskor hangoztatott frappánsnak tűnő szlogenek: „az állam rossz gazda – minél kisebb az állam, annál jobb”, látványos kudarcot vallottak.
A társadalmi polarizáció fölerősödött, s ez végső soron magát a demokráciát is korlátozza, hiszen nem tud mindenki élni törvényes jogaival, s így fennállhat a latin-amerikanizálódás veszélye is – mondta Bayer József. A többi előadás tematikájában szintén visszacsengett a vészjósló aggodalom. Anderle Ádám ironikusan többször is hangsúlyozta, amikor a távoli földrész parallel folyamatairól értekezett, hogy most éppen nem rólunk van szó, ám a rokonvonások mégis szembeszökőek voltak. A globalizáció, vagy ha úgy tetszik, a neoliberális gazdaságpolitika fiaskója a legdrámaibb módon a dél-amerikai kontinensen vált nyilvánvalóvá. Perutól Venezueláig mindenütt válságba kerültek az államok, s történt mindez a politikai-gazdasági korrupció egyre nagyobb burjánzása miatt. A társadalomkutató megerősítette: a piac uralma az etikus politizálást tette lehetetlenné. Anderle Ádám arra is kitért, hogy többen úgy vélték, „nekiment” Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az Útközben című könyvét bírálva. Szerinte ez nem felel meg a valóságnak, ám bizonyos fejezetek hiányoznak a kormányfő kötetéből. Egyszerűen nincs szó benne sem a harmadik világ, sem pedig az egyre akutabbá váló környezetszennyezés gondjairól. Holott a környezetvédelem az, amely a globalizáció gátlástalan logikáját megtörné, ráadásul a környezet kirablása a szegénység fő oka. Mára oda jutottunk, hogy nem a fenntartható fejlődés, hanem a fenntartható élet a tét.
Az ország jelenlegi miniszterelnöke tehát nem akarta még csak verbálisan sem kritizálni a globalizációs torzulásokat? A kérdés levegőben maradt az aktuálpolitika mellőzésének jegyében, a hazai értelmiség felelőssége viszont annál sarkosabban került terítékre. A rendszerváltozást közvetlenül megelőző és az azóta eltelt időszakban maximálisan és sokszor teljesítmény nélkül megtollasodott szűk réteget szokás mostanság „elitnek” nevezni. Ezt a tendenciózus sugallást vonták kétségbe a felszólalók. Galló Béla úgy vélekedett, hogy az elmúlt tizenöt évben a média, politika, gazdaság „Bermuda-háromszögében” eltűnt a magyar értelmiség. A könnyebb érthetőség végett hozzáfűzte: az „udvari kör” természetesen nem szívódott fel, ám az értelmiség kritikus része mintha szüneteltetné tevékenységét. Teszi ezt annak ellenére, hogy az ország állapota miatt napjainkban erősnek kellene mutatkoznia. Anderle Ádám még szarkasztikusabb kérdést fogalmazott meg. Ha az Adenauer-alapítvány megállapítása szerint az emberi jogok, a társadalmi igazságtalanság, a korrupció, a demokráciadeficit volt a fő oka a lumpenburzsoázia kialakulásának, lehet, hogy nálunk a lumpenelit fogalma is meg fog születni? Willy Brandt néhai német kancellárt idézte, akinek a híres jelszava az volt: kitörni az európai gettóból. Ez azonban nem mehet végbe anélkül, hogy a belterjesen önző multinacionális érdekekkel ne helyezkedjünk mi is szembe. A baloldali politikusok, gondolkodók figyelmébe ajánlotta a Szocialista Internacionálé 1978-as vancouveri határozatát, amely radikális kapitalizmuskritikát tartalmazot, és egy új világgazdasági rend kialakítására tett javaslatot. A multinacionális monopolhelyzetek felszámolására buzdított és a regionális együttműködés mellett tette le a garast. Mindezek a törekvések a társadalomtudós szerint ma is időszerűek.
Anderle Ádám elmesélte, hogy amikor a püspökkari konferencia 2000-es dokumentumát anonim módon felolvasta hallgatóinak, azok azt hitték, radikális baloldali szövegről van szó. Úgy vélte, a katolikus egyház megfogadta az örök érvényű bölcsességet, amely szerint arra kell haladniuk, amerre az emberek, nem pedig direktívákat előírni számukra. A konklúzió: a szocialista pártoknak is meg kellene szívlelniük ezt a gondolatot.
Mint tudjuk, Lenin egyik legfontosabb tézise az állam elhalásáról szóló teória volt. A jelek szerint azonban az elmélet mégsem halt el, csupán a neoliberalizmus karolta fel, amikor az állam és a nemzet eltűnését prognosztizálta. Galló Béla viszont azt mutatta ki, hogy a neoliberális globalizmus hívei nem tudták helyettesíteni a nemzetállamhoz kötődő identitást semmivel. Hisz mivel lehetne betölteni az űrt? A regionális identitás embrionális állapotban van, a cégidentitás vagy a fogyasztói identitás pedig komikus illúzióknak bizonyulnak. A nemzet tehát nem tűnik el, mint alapegység, s ezt tudomásul kell venni politikai irányultságtól függetlenül. A kutató hangsúlyozta: a nemzeti minimum kifejezést nem szereti, ám ajánlja helyette a józan paraszti ész kereteit. Ez pedig azt diktálja, hogy mindenfajta álságos összeborulás nélkül, ha kell, néha veszekedve, vitázva, de össze kell fognunk nemzeti érdekeink érvényesítéséért az Európai Unióban és azon kívül egyaránt.
A pártok számára egyre kockázatosabb terméketlen belháborúval, harci kürtökkel megszólítani az ország polgárait, mert a politika saját maradék bizalmi tartalékait emésztheti fel a társadalom szemében. Mindez plasztikussá vált a konferencián elhangzottak nyomán. Bár Pozsgay Imre a nyitóelőadást tartotta, mégis zárszónak illik egyik mondata: a rosszul vezetett kormány jelenti a legnagyobb kockázatot egy nemzet számára.
origo.hu
Hoppá, XIV. Leó pápa már járt Magyarországon
