Amikor Operára nem, de Hócipőre jut pénz

Kultúra és Európa címmel közöl esszét a Népszabadság tegnapi számában Bozóki András kulturális miniszter. Azaz inkább Bozóki András, a politológus, ugyanis az írás az Európai Unió kulturális életének, valamint a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek összefüggéseit vizsgálja nagy általánosságban, anélkül, hogy konkrét cselekvési tervekről akár egyetlen szót is ejtene a szerző. Pedig mostanság a magyarországi kulturális életben megérett az idő arra, hogy valaki végre cselekedjen.
Akárcsak a közelmúltban, Budapesten lezajlott Befogadó Európa? Látóhatár 2010 című konferencián elhangzott előadások többségének, Bozóki írásának is az az alaptétele, hogy a kulturális különbségek felszámolása elkerülhetetlenül vonja magával a társadalmi felzárkóztatást. Azonban honi közállapotaink ismeretében elkerülhetetlenül felvetődik a kérdés: nem lehetséges-e, hogy mostanság éppen az ellenkező irányból volna érdemes megközelíteni a problémát?
Ugyanis Magyarországon most nem a kulturális felemelkedés időszakát éljük, így arról sem beszélhetünk, hogy ez a társadalmi esélyegyenlőség kialakítását vonná maga után. Ennek éppen az ellenkezője történik: az anyagi háttér beszűkülése, a megszorítások – valamint az érdekérvényesítés terén elégtelenre vizsgázó kulturális kormányzat – révén rohamosan hanyatlanak nemcsak a kultúrához való hozzáférhetőség esélyei, hanem a kulturális javak létrehozásában jeleskedő intézmények és szervezetek működési lehetőségei is. A szociális bizonytalanság megteremtette Európában a bizonytalanság kultúráját – idézi Saskia Sassen szavait Bozóki; ehhez talán még annyit tehetnénk hozzá, hogy e tekintetben maradéktalanul sikerült felzárkóznunk az öreg kontinenshez. Lendületben az ország – a béka ülepének irányába –, és ez a kultúra terén is meglátszik, még ha erről a jelek szerint Bozóki András nem is hajlandó tudomást venni. Ugyanis aligha a gaz fideszesek felbujtására bombázzák nyílt levelekkel a legkülönfélébb művészeti szervezetek a minisztert, munkájuk ellehetetlenítése ellen tiltakozva, és vélhetőleg az Operaházban sem polgári körös aktivisták fütyülték ki Bozókit. Amikor ugyanis a miniszter Alain Touraine szavaira hivatkozik, a szétesés és a kizárás párhuzamos folyamataira hivatkozik, akkor a hazai kultúra közállapotairól állít fel látleletet. Arról nem is beszélve, hogy az MSZP– SZDSZ-kormány elmúlt négy éve alatt a kizárásosdiból a kulturális tárca is derekasan kivette a részét. Ha nem így volna, akkor nem a szocialista gardenpartik főszervezőjeként jeleskedő Farkasházy Tivadar feleségének lapját, a Hócipőt, meg a Tűsarok című internetes portált támogatnák az adófizetők pénzén, miközben nagy múltú irodalmi lapokat, sikeres zenekarokat fenyeget pénz hiányában a megszűnés veszélye. Főképp akkor furcsa ilyesmit olvasni Bozóki tollából, amikor a Nemzeti Kulturális Alapprogramot éppen most alakítják át úgy, hogy működésébe minden korábbinál erősebben avatkozhasson bele a miniszter. Ennyit az esélyegyenlőségről.
Persze azok az elvek, amelyeket írásában a miniszter felvázol, üdvösek és támogathatók. Tehát Bozóki publicistaként és elméleti emberként már bizonyított. Itt az ideje, hogy ezt a kulturális tárca vezetőjeként is megtegye, és elkezdjen miniszterként dolgozni. Nem szavakkal, hanem tettekkel.