Egy homályos ügylet

Felbontották a múlt héten az ÁPV Rt.-ben a Budapest Airport (BA) Rt. privatizációs pályázatában a társaság 75 százalék mínusz egy szavazatnyi tulajdonrészére érkezett ajánlatokat. Az ÁPV Rt. a pályázat jelenlegi szakaszában nem közölte, hogy a pályázók milyen összegű vételi ajánlatokat tettek. A Népszabadság információi szerint a legmagasabb vételi ajánlatot – 400 milliárd forintot meghaladó nagyságrendben – a British Airport Authority tette.
A tranzakcióval kapcsolatos első kérdés: mit is értékesít a magyar állam? Az ÁPV Rt. ugyanis a mai napig nem tette közzé a BA Rt. vagyonértékelését. A titkolózás érthetetlen, hiszen a pályázati kiírásban a vagyonértékelés feltételezhetőleg szerepel, másként a pályázók nem tudnák, mire tesznek ajánlatot.
A vagyonértékelésben szerepelniük kell a társaságot érintő esetleges fennálló követeléseknek, peres ügyeknek. Szerepelniük kell továbbá a követelésekkel kapcsolatos eladói szándékoknak is – tudniillik hogy az eladó a követelésekkel kapcsolatban kíván-e garanciákat vállalni esetleges pervesztés(ek) esetén, avagy a társaságot ezekkel együtt, további kötelezettségvállalás nélkül kívánja értékesíteni. Az ÁPV Rt. mellett maga a társaság is meglepően szűkszavú ebben a tekintetben. Internetes honlapján részletesen elemzi az utas-, a repülőgép- és a teherforgalom alakulását, de szemérmesen hallgat a beszedett díjakról, üzemi eredményekről, valamint saját vagyonáról. Fontos információ viszont – amiről szintén kevés szó esik –, hogy a BA Rt.-hez tartozik a dinamikusan fejlődő siófok–kiliti repülőtér is, tehát nem csak Ferihegyről van szó.
Az aktuális vagyonértékelés hiánya de facto lehetetlenné teszi a független elemzők számára, hogy a privatizáció során történteket értékelhessék. A közvélemény előtti titkolózás átláthatatlanná teszi a tranzakciót, és – vélhetőleg éppen az eladói szándékkal ellentétes módon – találgatásokra ad okot, talajt biztosít a háttéralkukat feltételező véleményeknek, s természetesen muníciót ad az ügylet ellenzőinek.
A titkolózás egyébként semmilyen „üzleti titkot” nem véd, hiszen a pályázati anyagot megvásárlók ismerik az eltitkolni kívánt adatokat, a nyilvánosságot követelő parlamenti képviselőknek pedig joguk van ahhoz, hogy beletekintsenek az egyik legnagyobb állami vagyontárgy értékesítésének menetébe. Úgy vélem, erre a közvagyon közvetett tulajdonosainak, a magyar állampolgároknak ugyanígy joguk van. Öszszegezve: a megajánlott árak a jelenleg ismert információk birtokában értékelhetetlenek.
A titkolózást magyarázni kívánók ilyenkor szoktak „stratégiai érdekekről”, „régiós versenyről” és egyéb hasonló okosságokról értekezni. Az ilyen érvcsomagok a „mókusvakítás” kategóriájába tartoznak, mert az állampolgárokban azt a meggyőződést igyekeznek kelteni, hogy az ilyen megatranzakciókat ők úgysem értik, ezek rájuk nem tartoznak, és egyébként is, miért akar Kovács XII. János beletekinteni a „magasabb érdekek” által irányított, az ő javát szolgáló ügyekbe?
A másik érvcsomag arról szól, hogy a szakmai befektető az elkövetkezendő évek folyamán óriási fejlesztéseket fog végrehajtani, és ezáltal Budapest a régió logisztikai központjává válik. Érdekes módon ilyen érvek (tudniillik a szakmai befektető által képviselt, addicionális tőkebefektetés) nem merültek fel az OTP, a Mol, a Richter és más társaságok eladásakor. Ezeket a társaságokat fokozatosan, valamenynyi potenciális és valós befektető, valamint a dolgozók és végül a mindenkori menedzsment érdekeinek figyelembevételével, lényegesen rosszabb általános költségvetési helyzetben (vagy tévednék?) értékesítették, megtartva nemzeti jellegüket, sőt (horribile dictu) lehetőséget kapva arra, hogy regionális vállalatokká fejlődjenek, az érdekeltek számára valószínűleg az elérhető legnagyobb hozadékot biztosítva. A BA Rt. a jelek szerint nem hordoz magában megfelelő potenciált, az eredményt termelő vezetés és a dolgozók pedig – az eladó szerint – nem képesek a fentiekhez hasonló sikertörténetek reprodukálására.
Egy másik aspektusból szemlélve a dolgot ez a kérdés tehető fel: az új tulajdonos fejlesztései hogyan hatnak a megmaradó állami tulajdonra? Csökken-e az, avagy az állam – tulajdoni hányadának megőrzése céljából – nem kényszerül-e maga is részt venni a jövendő fejlesztésekben, ismét csak költségvetési forrásokat felhasználva?
Szintén elhangzik, hogy a költségvetésnek nincs forrása a fejlesztésekre. Ez az állítás önmagában már csak azért sem igaz, mert egy nyereséges, rohamosan fejlődő ágazatban tevékenykedő cég önmaga is képes források bevonására, de emellett szükséges elgondolkodni, hogy az aranytojást tojó tyúkot levágni vagy etetni érdemes. (A tojások nagyságát a későbbiekben mutatom be.)
A következő kérdés a privatizáció módja. Az ÁPV Rt. a szakmai befektetők előnyben részesítése mellett döntött. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnökének többszöri felvetése a BA Rt. BÉT-en keresztüli privatizációjáról az eladó részéről válasz nélkül maradt, illetve az egyik pályázó (Fraport Rt.) képviselője hangot adott ellenvéleményének (portfolio.hu, 2005. november). Azon lehet vitatkozni, hogy a BÉT elegendő méretű-e egy több száz milliárd forintos nagyságrendű tranzakció sikeres lebonyolításához, mindenesetre az alábbi kérdések merülnek fel:
1. Ha egyszer „lendületben az ország”, akkor miért szükséges az egyik legnagyobb, évi tízmilliárdos eredményt termelő társaságot egyben eladni?
2. Miért nem lehetett a BA Rt.-t értékesíteni (ha feltételezzük, hogy el kell adni) több tőzsdén egyszerre? Például BÉT, London, Frankfurt, urambocsá Moszkva, New York, Varsó?
3. Megkérdezte-e valaki a menedzsmentet, hogy tudna-e olyan üzleti modellt felvázolni, amelynek keretében az ő vezetésével biztosítható a BA Rt. hosszú távú, eredményes működése, tekintettel a légi közlekedés régiós fejlődésére és a cégben rejlő tartalékokra? Felmerült-e egy menedzsment vezette, nyilvános kibocsátással/értékesítéssel egybekötött vezetői/dolgozói kivásárlás lehetősége?
4. Felmerült-e a külső forrásból történő tőkeemelés lehetősége minimum 50 százalék mínusz egy szavazat állami tulajdon megtartása mellett?
És most nézzük meg, mit is vesz a befektető. A hiányos információk miatt csak az eredményből számolunk. Tudjuk, hogy a BA Rt. 2005. évi adózás előtti eredménye körülbelül 10 milliárd forint. Feltételezzük, hogy befektetőnk évi ötszázalékos eredménynövekedéssel elégedett lenne. Ez tehát 2006 végén 10,5 milliárd forintot jelent. Az egyszerűség kedvéért ne fejlesszünk, és tekintsünk el az eredmény újrabefektetésétől is – maradjunk a dinamikusan növekvő ágazatban ennél a szolid célnál. (Történelmi tény, hogy hosszú távon az átlagos évi négyszázalékos hozam a világ fejlett tőzsdéin elfogadottnak tekinthető. De mi egy átlagon felül teljesítő befektetésről beszélünk.) Az első tíz év összeredménye – újrabefektetés nélkül, csak az éves eredményeket összeadva – durván 131,82 milliárd. A második tíz évé 213,9 milliárd. A hetvenötödik évé egymagában – 385,9 milliárd. A hetvenöt évé összesen: 7610,19 milliárd… Aminek a 75 százaléka 5707,64 milliárd forint. Sokan mondhatják, hogy képtelenség hetvenöt évre előre tervezni. De az ÁPV Rt. ennyi időre akarja értékesíteni a BA Rt.-t. Utána majd visszavásároljuk…
Mennyiért is?