Féreg fedőnéven kezdődött meg 1952-ben a szovjetek által megszállt zóna helytartóinak azon erőszakakciója, amelynek során egész falvak lakosságát telepítették ki, hogy azután a magukra maradt épületeket a föld színével tegyék egyenlővé. Az öt kilométer szélességű határövezetbe csak különleges engedéllyel lehetett belépni. A határ nyugati oldalán szintén elsatnyult az élet. Az úgynevezett „zónahatár-terület” életképességét az NSZK csak hathatós anyagi szubvencióval tudta úgy-ahogy fenntartani. A Varsói Szerződés csapatainak közelsége, az agresszortól való félelem, a fejlődésében visszamaradt infrastruktúra távol tartott minden vállalkozót attól, hogy ezen a csendessé vált vidéken próbálkozzon befektetni. A modern ipari társadalom hátrányaitól tehát nem kellett tartani. Mindössze a földjükhöz ragaszkodó parasztok maradtak.
A természet e nagyméretű ösvénye, a német–német történelem tanúja évtizedeken keresztül érintetlen erdő, mező és ingovány maradt. Darvak, fekete gólyák, vidrák, sasok, mocsári teknősök, levelibékák élvezték itt a hidegháború kikényszerítette védelmet. Közvetlenül az újraegyesítés és a rendszerváltás után az észak-bajorországi Hofban jöttek öszsze először a keleti és nyugati természetvédők, hogy tárgyaljanak a felszabadult „zöld szalag” fenntartásáról. A három esztendővel később lefolytatott tudományos felmérések még a szakértőket is meglepték, hiszen több mint ezer állat- és növényfajra leltek, ezeknek a fele pedig olyan, amely fokozott védelmet érdemel. Azóta már százötven élőhelyet sikerült természetvédelmi övezetnek nyilvánítani. A természetvédő szervezetek álma azonban sokkal tovább terjed, ők az egész volt határövezetnek szeretnének átfogó védelmet biztosítani. A volt zóna fonalán gyöngysort alkotva sorakoznának a legértékesebb élőhelyek, az új struktúra pedig összekötő folyosót alkotna közöttük.
Valóban varázslatos a környezet változatossága. A láprétet alig ötperces gyalogolás után ártéri erdő követi, nyírfák és égerek csonkjaival. A zsombékos talajon vékonyan sarjadó fatörzsek körül kialakult apró szigetek a békák és szúnyogok lárváinak otthona.
A természetvédő szervezetek ötlete – a halálsávból védett életteret kiépíteni – 2003 júliusában elnyerte a szövetségi vagyon felett rendelkező akkori pénzügyminiszter tetszését és támogatását. Hans Eichel felfüggesztette az egykori határzár mentén fekvő telkek áruba bocsátását, és felajánlotta őket az illetékes tartományoknak ellenszolgáltatás nélkül, de egy feltétellel: a szövetségi állam ajándékát és a vele járó felelősséget a tartományoknak egyhangúlag kell elfogadniuk. Az ajánlattal egyetértettek az érdekeltek, a kikötéssel azonban nem, ugyanis a feladattal járó várható költségek visszariasztották őket. A nézeteltérést mindeddig nem sikerült megoldani.
A helyzet nem megnyugtató – szögezte le Uwe Riecken, a környezetvédő szövetségi hivatal munkatársa. A zöld sáv nyolcvanöt százaléka pillanatnyilag még érintetlen, s hogy a helyzet továbbra se romoljon, a környezetvédő szervezetek szövetsége (BUND) nem vár a politikusok döntésére, és igyekszik felvásárolni azokat a sáv menti telkeket, amelyek a környező települések vagy magánszemélyek tulajdonát képezik. Az összesen hatezer-ötszáz hektárnyi földből eddig több mint kétszázötven hektárt sikerült megszereznie, ugyanakkor több ezer, a természet sorsát szívén viselő polgár segíti adományaival a nemes célt. Hatvanöt euró ellenében zöldrészvényt vásárolnak kizárólag az eszmei haszon jegyében.
A természetvédelem frontján kettős harc folyik. Az ökológiai fáradozások mellett jelentős szerep jut az ökonómiai meggondolásoknak is. „Nem akarjuk a vasfüggöny zöld változatát kialakítani! Szeretnénk mintául szolgálni az ökoturizmus számára. Ezzel nemcsak az emberek elkötelezettségét növelnénk a természet iránt, hanem idővel egyre több pénz is jutna a struktúrájukban visszamaradt határterületeknek” – hangoztatja a BUND projektirodájának képviselője.
Az első útikalauz már rendelkezésre is áll, a kerékpárral túrázóknak ad hasznos tanácsokat a volt határzóna mentén Travemündétől Plauenig. A biciklivel kerekező látogatók áthaladnak a német megosztottság, a kelet–nyugati konfliktus legjellemzőbb településén, az egyik felével Bajorországhoz, a másikkal Türingiához tartozó Mödlareuthon, ahol a hajdani NDK-s határőr, Ingolf Herrmann segítségével történelmi áttekintést kaphatnak az egykori határzár geográfiájáról. A szocialisták építette megfigyelőtoronyba felkapaszkodók elé békés hangulatot sugárzó körkép tárul.
Összesen húsz települést osztott meg az NSZK-t az NDK-tól elválasztó vasfüggöny. A meggyötört falvak közül azonban csak Mödlareuth rendelkezik történelmi relikviáknak otthont adó múzeummal. A világháború előtti időket idéző uradalmi épületben az 1945–1989 közötti német história néma tanúi várják a látogatókat: egyenruhák, lehallgató eszközök, fegyverek, aknák. Az erőszakrendszer eszközei láttán felháborodók gyakran felteszik a kérdést: hová lettek a gazemberek, akik a menekülőkre lőhettek? Ingolf Herrmann ilyenkor néhány pillanatra kellemetlenül érzi magát, mentségére nem hozhatja fel, hogy ő senkit sem lőtt le, de válaszol: az egyik gazember itt áll önök előtt!
A kettéosztottsága miatt Kis-Berlinnek elkeresztelt falu múzeumát évente ötvenezer turista látogatja. Október 3-án – ez a német egység napja – a politikai élet vezető személyiségei érkeznek: Edmund Stoiber, Helmut Kohl, Angela Merkel. A szövetségi köztársaság vezetői talán nem is tudják, hogy Mödlareuth az újraegyesítés után tizenöt esztendővel még mindig magán viseli a föderalisztikus államrendből adódó kettősséget. A közigazgatási szabályok furcsa fintora: a türingiai, illetve a bajor rész különböző helységnévtáblákkal, gépkocsirendszámokkal és körzeti telefonszámokkal rendelkezik.
origo.hu
Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést
