Globalizációellenes tüntetők támadtak tegnap a hatnapos rendezvény biztonságára felügyelő dél-koreai rohamrendőrökre, követelvén, hogy a WTO állítsa meg a világpiac további liberalizációját. A komolyabb sérülések nélkül lezajlott tüntetésen a dél-koreai gazdák mellett japán, Fülöp-szigeteki, indiai és brazil termelők is felvonultak, akik attól félnek, hogy a teljes piacnyitással elveszíthetik megélhetésüket.
A Kereskedelmi Világszervezet négy éve próbál megoldást kidolgozni az olyan vitás kérdésekben, mint az agrártámogatások, a szolgáltatások és iparcikkek importjának az ügye. A „lelassult” liberalizáció felélénkítése érdekében a delegáltak egy globális keretegyezményről tárgyalnak, amely csökkentené az importvámok és -támogatások mértékét. Ám hogy a mostani találkozó alapját jelentő, úgynevezett Doha-tárgyalássorozat eredménnyel zárul, kommentátorok szerint meglehetősen kérdéses.
„A fejlődő országokban nagyon rövid idő alatt kellett felszabadítani a piacot, így náluk nemhogy megerősödött volna az ipar, hanem szinte összeomlott, és ez történt a mezőgazdasággal is. Most azt várják, hogy az a korlátok lebontásával, varázsütésre magához tér. Hát, ez nem így lesz” – idézi a BBC Jumo Sunderamot, az ENSZ gazdaságfejlesztési főtitkárhelyettesét. Rashid Kaukab számára a Doha-tárgyalások egyértelműen csalódást jelentettek, mert az elmúlt négy évben semmi sem valósult meg a fejlődő országoknak tett ígéretekből – mondta a South Centre nevű, fejlődő országokat segítő, kormányközi szervezet tagja a BBC-nek. A brit közszolgálati adó szerint a WTO szerepe is megkérdőjeleződött, minthogy nagysága végett különösen problematikusan zajlik a döntéshozási folyamat.

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt