Magyarország mai területén a szlovákok a XVII. század végétől a török kiűzése nyomán elnéptelenedett vidékekre, elsősorban a magyar–szlovák nyelvhatáron lévő végvárak közelében, illetve az Alföld különböző részein telepedtek le. A legtöbben Békéscsabára és környékére érkeztek, jóllehet közülük később sokan a Nyírség, valamint a Bácska irányába vették útjukat, ahol szintén szlovák településeket alapítottak.
A békéscsabai evangélikus gyülekezet a maga 40 ezer fős közösségével még az 1940-es években is a legnagyobb szlovák gyülekezet volt a világon. Az aszszimiláció azonban, amely a magyarországi szlovákok körében – mindenekelőtt a területi szétszabdaltság miatt – kezdettől fogva jelen volt, a második világháború utáni csehszlovák–magyar lakosságcserét követően nagymértékben felgyorsult, s mára töredékére zsugorította az egykor több százezer lelket számláló közösséget.
– Az 1947. évi lakosságcsere alkalmával mintegy 73 ezer magyarországi szlovák került Csehszlovákiába. Mivel a helyükre túlnyomórészt felvidéki magyarokat telepítettek, a több évszázados múlttal rendelkező szlovák közösségek megbomlottak – mondja Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke. – Békéscsabán például, amely hosszú időn át a magyarországi szlovákok központjának számított, másfél évtizeddel ezelőtt még hat iskolában tanították a szlovák nyelvet. Ma már sajnos csak egyben. A népszámlálási adatok szerint a szlovák a leginkább elöregedő nemzetiség Magyarországon. Számos más oka is volt az asszimilációnak a területi megosztottság és a lakosságcsere mellett. Romániától és Szerbiától eltérően például – ahol a szlovákok napjainkban is nagyon erős azonosságtudattal rendelkeznek, és a mai napig őrzik és használják anyanyelvüket – Magyarországon a szlovákokat és a magyarokat sohasem választották el egymástól vallási különbözőségek. De jelentős hatással bírtak a történelmi tényezők is.
– Amikor a szlovákság a mai Magyarország területén – akkoriban valójában ugyanazon országon belül – letelepedett, még nem volt felvilágosodás, nem volt szlovák irodalmi nyelv, nem indult meg a nemzeti öntudatra ébredés. Csak jobbágyok voltak, akiknek nagy része öt–hatszáz kilométerre – és ez abban az időben hatalmas távolságot jelentett – élt anyanyelvi tömbjétől – magyarázza Fuzik. – Azonkívül nem szabad elfelejteni, hogy bár az első világháború után megalakult Csehszlovákia, a magyarországi szlovákok sohasem voltak sem csehszlovák, sem szlovák állampolgárok. A két világháború között erős asszimilációs hatásoknak voltak kitéve, aztán jött a szocializmus, amikor a csehszlovák, illetve szlovák politika részéről évtizedeken át távolságtartás volt érezhető. Egyrészt, hogy ne kelljen színt vallaniuk a szlovákiai magyarok helyzetéről, inkább hallgattak a magyarországi szlovákokról is. Másrészt a kisebbségek kérdése szemben állt a hivatalos ideológiával, mivel úgy tartották, hogy ez a kommunizmusban úgyis automatikusan megoldódik. A rendszerváltozás óta természetesen sokat változott a helyzet, ám olyanfajta támogatási rendszerről, mint amilyen Horvátország és a magyarországi horvátok, illetve Németország és a magyarországi németek közt fennáll, nem lehet beszélni.
– Anyaországi kapcsolataink szorosak, jól működnek, jóllehet elsősorban nem anyagiakban valósulnak meg. Több vendégtanár dolgozik iskoláinkban, diákjaink rendszeresen részt vehetnek szlovákiai táborozásokon. Anyagi támogatás Szlovákiából néhány százezer korona érkezik hozzánk évente. Bár 2003. december 12-én a szlovák és a magyar külügyminiszter Brüsszelben aláírt egy megállapodást a kisebbségek kölcsönös támogatásáról, amely tartalmazza, hogy Szlovákia is támogathatja a magyarországi szlovákokat, mi ebből a mai napig egy fillért sem láttunk – folytatja Fuzik, aki szerint az anyaországuk határain túli szlovákoknak még mindig küzdeniük kell, hogy Szlovákiában bekerüljenek a köztudatba. – Előrelépést jelent azonban, hogy nemrég Pozsonyban mint civil szervezetet sikerült bejegyeztetnünk a határon túli szlovákok világszövetségét, amelynek egyik elnökségi tagja jómagam lettem – teszi hozzá az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke.
Mindemellett sok magyarországi szlováknak okoz nehézséget az is, hogy a szlovák közszolgálati televíziók mostanáig nem kerültek fel műholdra, így hazánk nagy részén nem foghatók. Ráadásul a Magyar Televízió – egyoldalúan felbontva az együttműködési megállapodást – éppen nemrég szüntette meg a nemzetiségi műsorok szombat délelőtti ismétlését, amelyet sokan néztek, s hétköznap délutánra, legutóbb pedig hajnali időpontra tette őket. Ahogy a többi magyarországi nemzeti kisebbség esetében, úgy a szlovákok életében is fordulópontot jelentett az 1993-ban született törvény, amely létrehozta a kisebbségi önkormányzatokat.
– Magyarországon jelenleg 115 szlovák önkormányzat működik – 15 Budapesten, száz vidéken –, ám az utóbbiak közül minden tizedik olyan településen jött létre, ahol szlovákok egyáltalán nem vagy csak elenyésző számban élnek. A kisebbségi törvény idei módosításától többek között az ilyen és ehhez hasonló visszaélések kiküszöbölését várjuk. Az új jogszabály egyébként több más pozitív intézkedést is maga után von. Remélhetőleg lehetővé válik végre a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete, hiszen az Alkotmánybíróság többször megállapította, hogy e téren a magyar állam évek óta mulasztásos alkotmánysértést követ el. Az országos kisebbségi önkormányzatok hivatalai pedig 2008-tól önálló költségvetési szervként működnek belső ellenőrrel, így intézményeink állami támogatásáért – mivel a költségvetési törvény fogja garantálni – a jövőben nem kell majd külön pályázni. Probléma ugyanis az utóbbi időben ezzel kapcsolatban is akadt.
– Az idén először fordult elő, hogy csökkent a költségvetésünk – mondja Fuzik. – A kormány támogatásunk mintegy tíz százalékát vonta el, s ez meglehetősen érzékenyen érintett bennünket, hiszen hivatalunknak immár kilenc intézmény fenntartásáról kell gondoskodnia, köztük két iskoláról 130 alkalmazottal és 700 tanulóval. Ráadásul a januárban esedékes intézményi költségvetési keret csak június végén érkezett meg, így például kutatóintézetünk, közművelődési központunk munkatársait több mint fél éven át a saját tartalékainkból fizettük.
Napjainkban mintegy ötven iskolában tanítják még a szlovák nyelvet, teljes körű kétnyelvű oktatás azonban már csak öt településen – Békéscsabán, Budapesten, Tótkomlóson, Szarvason és Sátoraljaújhelyen – van. A legtöbb helyen évről évre kevesebb a diák, az Országos Szlovák Önkormányzat által fenntartott békéscsabai és szarvasi iskolában azonban nő a számuk, s ezért két év múlva a sátoraljaújhelyi iskola átvételét tervezik. A szlovák nyelv használatát a hivatalos szervekkel való kapcsolattartás során mind a kisebbségi törvény, mind a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája lehetővé teszi, e joggal azonban csak nagyon kevesen élnek, hiszen szlovák nyelvű állami adminisztrációval sohasem volt dolguk. A magyarországi szlovákok kétnyelvűsége az utóbbi évtizedekben teljesen aszimmetrikussá vált, s a szlovák nyelv – néhány intézménytől és egyre kevesebb családtól eltekintve – fokozatosan kikopott a mindennapos használatból. Hogy a jövő mit hoz, nem tudni. A szlovák önkormányzatok, civil szervezetek, intézmények mindenesetre igyekeznek gátat vetni a fenyegető asszimilációs folyamatnak. Reméljük, sikerül nekik, hiszen nagy kár volna, ha a szlovákok végleg eltűnnének közös hazánkból.
origo.hu
Meglepő fordulat a a Huszti ikrek ügyében, megszólalt a szakértő
