Vihart kavart a berlini parlament pártjainak körében a döntés, miszerint Gerhard Schröder fogja vezetni az orosz–német olajvezetéket építő konzorcium felügyelőbizottságát. A Gazprom, a BASF és az E.ON alkotta konzorcium Moszkva javaslatára Schrödernek juttatta a főellenőr szerepét, ami sajtóértesülések szerint évi egymillió eurós fizetéssel jár. A svájci Ringier kiadónál elvállalt tanácsadói poszt után az exkancellár így végleg távozott a politika porondról, és belépett a lobbysták táborába.
Még a szociáldemokraták sem tartózkodnak a volt pártelnök bírálatától. Azért marasztalják el, mert szerintük Schröder most aratja le a barátjának, Putyinnak nyújtott odaadó támogatás gyümölcsét. A volt kancellár mindent megtett annak érdekében, hogy létrejöjjön a Balti-tenger alatt vezető projekt. Utólag anyagi hasznot húz politikai tevékenységéből, és lerombolja hajdani tekintélyét, hangzott az SPD soraiból. Reinhard Bütikofer, a volt politikai szövetséges Zöldek elnöke szerint „Schröder színtiszta demokratának nevezte Putyint, most viszont színtiszta bratyizásról beszélhetünk!” A liberálisok úgy vélik, hogy az orosz elnök biztos megélhetést biztosít haverjának. Guido Westerwelle FDP-elnök olyan törvényt követel, amely kormánytagoknak csak kétéves várakozási idő után nyújt lehetőséget arra, hogy a gazdasági életben helyezkedjenek el.

Hoppá, XIV. Leó pápa már járt Magyarországon