A Századvég-elemzés margójára

A Századvég Politikai Elemzések Központ minap nyilvánosságra hozott, az új Országgyűlés várható mandátumeloszlására vonatkozó szimulációja azzal számol, hogy a Fidesz–KDNP-szövetségnek van a legnagyobb esélye egy új kormány megalakítására. Kétpárti parlament esetén (az SZDSZ bukását feltételezve) már a kétszázalékos Fidesz-előny is húszmandátumos többséget jelentene, a hatszázalékos fölénnyel megnyert első forduló pedig akár azt is eredményezhetné, hogy a polgári oldal minimum negyven képviselői hellyel gyűjtene be többet, mint ellenfele. A szabad demokraták öt százalék fölötti szavazatarányt jelentő sikere viszont nehéz helyzetbe hozná a Szövetséget. Ha egy ilyen konstellációban csupán két százalékkal sikerül legyőzni a szocialistákat, akkor az SZDSZ által lefoglalt tíz-egynéhány képviselői hely miatt csupán néhány mandátumnyi lenne a Fidesz parlamenti többsége.
A negyedik szcenárióban, amennyiben döntetlen körüli eredmény alakul ki a két nagy párt között, akkor is maradna esélye a szocialistáknak a győzelemre, ha eközben a liberálisok az első fordulóban elvéreznek az urnák előtt. A kutatók szerint a két nagy politikai erő pártlistáinak azonos támogatottsága esetén 56 százalékos valószínűsége van a Fidesz mandátumtöbbségének, míg ugyanez a sansz az MSZP-nél 44 százalék. A Századvég mindegyik esetben ötszázalékos szavazatarányt feltételezett a többi párt javára, ami meglehetősen kevésnek tűnik. A „többi párt” kifejezés a Munkáspárt mellett többségében jobboldali erőket és pártszövetségeket jelent, márpedig ezeknek a korábbi megméretéseken is rendre 8-10 százalék körüli volt az összesített támogatottságuk.
Bár a januári közvélemény-kutatási adatok kivétel nélkül a Fidesz előnyét sejtetik, ám a több százezer ingadozó pártpreferenciájú vagy még a részvételét tekintve is bizonytalan szavazó miatt ezeket nem szabad készpénznek venni. Ne feledjük, hogy az 1994-es országgyűlési választások óta csupán egyszer, a két évvel ezelőtti európai parlamenti választáson fordult elő, hogy a polgári oldal vezető pártja egy listás voksoláson legyőzze az MSZP-t. Az 1998-as kormányváltást a jobboldali pártok második fordulóbeli összefogása eredményezte. Ez az együttműködés az egyéni választókerületekben aratott, országos összesítésben is nagyarányúnak minősíthető győzelemben csúcsosodott ki. A fenti szituáció részben 2002-ben is megismétlődött – az első forduló MSZP-előnnyel, majd a második kör nagyszámú fideszes egyéni győzelemmel zárult –, ám a mandátumösszesítés ezúttal már az MSZP-nek kedvezett.
Utoljára tehát az 1990-es választás során fordult elő, hogy ne a szocialisták vezessenek az első fordulóban. Emiatt módfelett nehéz kiszámítani, hogyan alakulna a szavazói csoportok választási hajlandósága, ha a Fidesznek sikerülne megtörnie ezt a negatív sorozatot. 1990-ben az MDF minimális, alig háromszázalékos fölénnyel nyerte az első menetet az akkor még nagy pártnak számító szabad demokratákkal szemben. Bár a rendszerváltozás kori pártszerkezet sokban különbözött a jelenlegitől, mégis szembetűnő, hogy a második fordulóban elsöprő fölénybe került Antall József pártja. Ennek köszönhetően a végelszámolásnál csaknem kétszer annyi képviselői mandátumot tudott felmutatni, mint buzgón kommunistázó szabad madaras ellenfele. 1994-ben az MSZP-nek tizennégy százalékos előnye volt az SZDSZ-szel szemben. Az akkori erőviszonyok mellett ez a támogatottság a kétharmados többség eléréséhez is elegendő lett, köszönhetően annak, hogy a liberális és a konzervatív pártok egymás ellen is kampányoltak. Négy évvel később a Fidesszel szemben felmutatott négyszázalékos előny – ütőképes szövetséges híján – a vereséget jelentette Horn Gyula és pártja számára. 2002-ben viszont még az egy százalékot sem érte el a szocialisták fórja, mégis megszerezték a kormányváltáshoz szükséges minimális parlamenti többséget. Ekkor már ők álltak jobban a szóba jöhető partnereket illetően. Ha tehát nem alakult ki az első menetben nagyarányú MSZP-előny, akkor általában mindig növekedett a polgári oldal szavazóbázisának részvételi hajlandósága a két forduló között. Ehhez persze kellettek az MSZP sorozatos hibái is. Az 1998-as választások végeredményében még az is közrejátszott, hogy az összeroskadó SZDSZ önbizalmát vesztett tábora már nem tudta számottevően befolyásolni a második forduló végkimenetelét.
A jobboldali pártok bizonyos mértékű együttműködése nélkülözhetetlen feltétel. A még versenyben lévő jelöltek visszalépése, illetve az ötszázalékos küszöbön elbukó pártok szavazóinak támogatása nélkül a Fidesz nem tudta volna két ízben is megnyerni az egyéni választókerületi mandátumokért folyó versenyt. Ez az idén sem lesz másképpen. A Szövetségnek komoly esélye lesz arra, hogy a szocialistáknál jobb eredményeket produkáljon az egyéni körzetekben. Ennek eléréséhez azonban szükséges a kisebb jobboldali pártok bázisának mozgósítása is. Meg kell győzni őket, hogy akár abban az esetben is hajlandók legyenek szavazataik második fordulóbeli leadására, ha némely, Orbán Viktorral ellenszenvező pártelnök esetleg az otthon maradásra biztat.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kilencvenes években jelentősen meghaladta az MSZP-tábor szavazói hajlandósága a többi pártét, ám amióta a Fidesz széles alapokra építkező néppárttá vált, már ezen a téren sem mutatható ki egyértelmű baloldali fölény. A 2002 nyara óta kormányzó koalíció teljesítménye sem járult hozzá a baloldali törzsszavazók önbizalmának a növekedéséhez. Ne feledjük azonban, hogy a mélypont Medgyessy Péter miniszterelnökségének utolsó hónapjaira esett. Azóta a Gyurcsány–Hiller-féle pártvezetés szemmel láthatóan lelket öntött az elbizonytalanodókba, és ez jelentősen közrejátszott abban, hogy hosszú idő után újra nyílttá vált a két nagy párt közötti versengés. A 2004. december 5-i népszavazás végkimenetele is a szocialisták számára volt kedvező, mert hozzájárult a kétes politikai legitimitású Gyurcsány Ferenc megerősödéséhez, és beigazolta a Fidesz azon félelmeit, miszerint mozgósítási képességeiknek komoly korlátai vannak.
Áprilisban viszont nem lehet hibázni. A részvételi aránytól függetlenül meg kell őrizni az egyéni választókerületi mandátumok elosztásában immár két ciklus óta meglévő jobboldali fölényt. Ezenkívül olyan előnyt kell szerezni az első fordulóban a listás szavazáson, ami demoralizálja az MSZP–SZDSZ-koalíció bázisának jelentős hányadát, és esélyt nyújt arra, hogy ne egy-két, hanem legalább húszmandátumos többség alakuljon ki a végelszámolás után. Minden más esetben beigazolódhatnak azok a baljós prognózisok, amelyek szerint akár el is maradhat a Gyurcsány-kormány leváltása.