Gond és emlékezet

A Tygodnik Powszechny című krakkói hetilap a lengyel katolikus értelmiség egyik legfontosabb orgánuma, a kommunizmus alatt még azt is sikerült kiharcolnia a szerkesztőségnek, hogy utalhasson a cenzúra beavatkozásaira. Tehát olvasni lehetett a lapban, hogy melyik sajtórendészeti paragrafus alapján kellett kihúzni valamit. Most is érdemes figyelemmel kísérni, a lengyel szellemi élet milyen kérdéseivel foglalkoznak az öreg Visztula utcai házban.
A február 19-i számban két írásnak is a Lengyelországban szintén megemésztetlen ügynökkérdés a témája. Tadeusz Isakowicz-Zaleski atya, aki a Szolidaritás káplánja volt a Nowa Huta-i kohóművekben, egy interjúban határozottan követeli, hogy hozzák nyilvánosságra azoknak az ügynököknek a listáját, akik a katolikus egyházban működtek: „Mondjátok meg az igazat Karol Wojtyla és Franciszek Macharski (ő követte János Pált Krakkó érsekének székében – a szerző) idejéről! Képtelenség, hogy majdnem mindenki tudja, ki volt besúgó, de erről csak suttyomban beszélnek.” A Kárpátok túloldalán – hozzánk hasonlóan – szintén gyakran robbannak efféle „döglött aknák”, bizonyítván, hogy bármekkora is az erőfeszítés, nem lehet eltörölni a múltat. A felejtés gondosan ápolt kultusza látványosan össze szokott omlani. A krakkói érsek szóvivője nem késlekedett bejelenteni, hogy Emlékezet és gond néven szakértőkből, egyházi és világi személyekből különbizottság alakul, amely a Történelmi Emlékezet Intézetével együttműködve kíván majd tiszta vizet önteni a pohárba.
Bizonyára nem véletlen, hogy a lapnak ebben a számában olvasható Tischler János budapesti történész elemző írása Szabó István besúgói múltjának nyilvánosságra kerüléséről. Nemcsak a filmrendező esetét mutatja be, hanem azt az egész szégyenletes hercehurcát is, amelynek tanúi vagyunk immár tizenhatodik esztendeje. Gondoljuk csak meg, Szlovákiában már egy éve olvashatók az ügynöklisták az interneten.