Az intézményoptimalizálásban utazó nyugati politikában a vezető pozíciókat nem politikusok töltik be, hanem fröccsöntött politikai termékek: a megfelelő(en kicsi) intézményoptimalizálási javaslatok illatos csomagjai senkit meg nem bántó kommunikációba burkolva. Kemény politikai döntést márpedig csak politikus tud hozni, politikai termék nem;

és tünetileg meg jogilag – intézményeket optimalizálva – küzdöttek a rendszerellenes pártok képében jelentkező társadalmi elégedetlenség ellen. A migránsok pedig csak özönlöttek, az oroszok nyomultak előre, Amerika kereskedelmi mérleghiánya egyik negatív rekordot döntötte a másik után.

A fröccsöntött politikai termék archetípusa Emmanuel Macron francia elnök: Robert Musil tulajdonságok nélküli embere, a tökéletes kompromisszum a jobbközép és a balközép intézményoptimalizálási javaslatai között. Keir Starmer is az; Ursula von der Leyen, Manfred Weber, Donald Tusk pláne.

Ha rajtuk múlt volna, tapicskoltunk volna tovább testületileg problémáink futóhomokjában, míg le nem hanyatlik a Nyugat felett a nap.

Aztán váratlanul megjelent két hetvenes pacák, akiknek előéletében a politika leginkább epizódszerepet játszott. A nyugati politika keretein belül értelmezve egyáltalán nem jó politikuskarakter egyik sem: karcos, morcos férfiak, kameraérzékük nulla, fotogenitásuk talán ha egy Fiat Multipláét meghaladja, széles választói csoportok iszonyodnak tőlük, egyik politikailalag inkorrekt mondatot mondják a másik után a „grab’em by the pussy”-tól a „kis pasák”-ig, hajuk is milyen.

Mégis kihívták és (többé-kevésbé) legyőzték az intézményoptimalizáló politikát, annak fröccsöntött politikai termékeit, s politikai döntéseket ígértek.

S meggyőződésem: ezért tartunk itt, ahol most tartunk. Hogy egy kupac Kijevben összegyűlt európai vezetőtől

hanem egy erkölcsileg és reálpolitikailag egyaránt teljesen vállalható javaslatot: legyen mihamarabb harmincnapos tűzszünet, Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin pedig üljenek le előfeltételek nélkül tárgyalni. Tiszta sor. És most már végre Putyin az, aki nem túl meggyőző blablaszövegekkel menekül egy teljesen reális, számára is abszolút előnyös tárgyalási javaslat elől – nem pedig a Nyugat fekszik keresztbe egy reálpolitikai rendezésnek. Ez sem elég még a békéhez, persze, de most már legalább elmondhatjuk: a Nyugat visszatért a realitások talaján álló politikához.

A teljes írást a Mandiner oldalán olvashatja.

Borítókép: Ursula von der Leyen (Fotó: AFP)