Hogyan legyél moralista

(SURI!)
– Úgy legyél, ahogyan a sokak által ismert és szeretett s oly váratlanul, oly korai könyörtelenséggel közülünk – alighanem békés belenyugvással – eltávozott barátunk: Kiss Sarolta. S ne úgy, ahogyan most sokan, kifejezhetetlen bánatunkból adódó első döbbenetünkben háborgó haragvó lelkülettel (hogyan engedhette meg az Isten, hogy pont a mi Surink menjen el ilyen hamar, életének teljében?!)
– Hogy mit érezhet most a mi ittmaradt-hagyott drága barátunk, férje, és gyerekei-unokái? – azt nem tudhatom, mert amikor a legnagyobb szükség lenne ránk, hogy – ügyetlen minden szó –, mikor együttérzésünket kellene kifejezni, akkor lebénít bennünket valami, és nem merünk szembesülni a halál okozta mérhetetlen fájdalommal, mert kegyetlennek éreznénk magunkat, ha ezzel a felfoghatatlan gyásszal szembeszegülve valamilyen fajta erkölcsi együttérzést „papolnánk” a telefonon keresztül vagy személyesen és ezzel a Hozzá legközelebb állók iszonyatos – de csak egyedül elviselhető – csendjét megtörnénk. (Egyedül?)
Megtörhetjük-e, nem a magunkét, a másik magányát?! – írja Pilinszky, akit most segítségül hívok a Szög és olaj könyvéből, Suri egyik – ha nem is kedvenc – több! egyik fő olvasmányából, amit biztos magával vitt oda… Mert már ott van! Biztosan. Ott vagy! Ha valaki, Te igen. A nagy Té se túlzófok esetében, nem is a szokott modoros udvariassági levélíró-forma, a nagyrabecsülés külsődleges kifejezése… (embert istenítve, Istent emberiesítve.) Nézi az ember a most kissé elmosódott szilvakék Pilinszky-kötetet, keresi hátul védtelen kiszolgáltatottságában fogódzóként, nagyobb elmélyültségre most képtelenül, a kulcsszavak, témák mutatóinál, az eM betűnél azt, ahol már vagy, Surink, s a Magánélet, Magány után az eM után következő e betű már a Megbocsátás. S még bizakodunk, mert a gé után jön csak az eny, sőt az enny… És olvassuk tovább bizakodva a sok-sok eM utáni géket: Megdicsőülés, Megismerés, Megszállottság. – Ez fokozódó örömmel tölt el, mert ha valaki közülünk, hát Suri aztán… És még mindig „csak” gék: Megtestesülés, Megtérés. – Itt már minket is érintenek… Megváltás – hát ez Surinak nem volt, lehetett… gondoljuk egydimenziósan, idetapadva (földhözragadottan), mert ne affektáljunk, sehogyan sem lehetett megváltás már számára ez, hiszen azért nem szenvedett… annyit (de ki ennek a megmondhatója?!) – inkább élt… bizony… és jól (nem a szó anyagi értelmében…) bár már jó pár éve abban sem érzett szükséget. Sűrűn élt… természetesen nem a hedonista élet habzsolásával. Sűrűn és forrón, mint aki érzi, rövid földi életébe be kell zsúfolni annyit, amennyit – amiket mi ráérősen kihagyunk, elmulasztunk életünkkel-életünkből. Hiába a többes szám már a Pilinszky olvasásnál is, mások nevében nem szerencsés, ha vezeklek, de én biztos, hogy a magam bárgyú életével negyedannyit sem éltem (a 68 évem ellenére sem), mint amennyit Suri, a megszállott, már-már „hivalkodó túlbuzgóságával”, közösségteremtésével, odafigyelésével, nagyvonalú, nagystílű, bőkezű figyelmességeinek garmadával, egészen kivételesen kifinomult beleérző képességével, kifogyhatatlanul leleményes és ugyanakkor eszköztelen-tapintatos ajándékozásaival, szeretetlánc-reakcióra serkentésével, legfőbb összetartó kapocsunként.
– Mért van az, mert így van, így kell hogy legyen? hogy akik olyan „igazságtalanul” hamar elmennek, azoknak az Úristen még időben sokkalta nagyobb, túlfűtött – lázas életet biztosít, nagyobb fordulatszámút, amiben szinte – nagy szó – égő áldozatként elégnek, kétvégről (így nem olyan „szenteskedő”.) Mért van az, hogy a magam fajta bambán vegetáló, még apró hibáimat is akaratgyengén el-elódázóval az Úristen olyan türelmes, megadja – még mindig – a lehetőséget. Mert tudja, akkor se érem utol (meg sem közelítem) a Suri-féle életszentséget, ha akár száz év is adatik meg nekem?
De ilyen drasztikusan elvenni azért Surit! Istenem! Ezt miért kellett?!! – Nem maszatolom el gyors válasszal, ez még csak tőlem jönne… Majd megtudjuk (megadatik tudnunk?) talán egyszer. Biztos, hogy célja volt az Úristennek (még ezzel is). De kussolok (bocsánat a szóért, de…) Meg vagyok zavarodva… Értem is halt meg? Barátaiért? Hogy figyelmeztessél Uram – még időben –, hogy közülünk a legkülönb elvevésével téríts meg minket?!
– Ugrok egy nagyot az ábécés névmutatón, s a Szeretet címszó alatt a lapszámokat (számolom). E kis könyvecskében 36 különböző lapon ír róla az egyébként a szentimentalizmus minden válfajától betegesen irtozó Pilinszky – Ha te magad vétkezel, és szinte már halálosan bánkódol bűneid vagy egy véletlen vétked miatt, akkor örülj annak, hogy ha te vétkezel is, ő igaz, és ő nem vétkezett – idézi Pilinszky Zoszima sztarec szavait Dosztojevszkij A Karamazov testvérekből. Örömkönynyekkel áztasd a földet, és szeresd e könnyeidet. Ezt a megszállottságot pedig ne szégyelld, inkább becsüld, mert az nagy ajándéka az Istennek, és nem is sokaknak adatik meg, hanem csak a választottaknak. Neki. Hisszük, hogy ott is… Nagyon magunkra maradtunk, vigyázz ránk, Suri!