Summások, gányók

K ö n y v e s h á z

Juhász Balázsnak és tanítványainak köszönheti alapjait az az orosházi Szántó Kovács János Múzeum, amely a Dél-Tiszántúl dokumentumait, néprajzi, történeti és régészeti tárgyait gyűjti. A múzeum egykori igazgatója, Nagy Gyula évtizedeken át „jegyezgette akkurátusan adatközlőinek tudományát”. Ösztönzésére helyi parasztemberek fogtak hozzá önéletírásaik papírra vetéséhez. Az 1994-ben elhunyt néprajzkutató munkáját Bárdos Zsuzsa pedagógus folytatja, aki jelen kötetével kívánja elindítani az önéletírások elemzését és közzétételét.
Nagy Gyula 1945-ben lett az orosházi múzeum igazgatója. Részletes leírásokat közölt a paraszti munka mindennapjairól, a hagyományos gazdálkodásról. Emellett pedig a hetvenes években megkezdődött a rangos munka: irányításával parasztemberek és parasztasszonyok téli estéken csoportban írták önéletrajzukat.
A viharsarki hagyományok sorozatban megjelent, fotókkal illusztrált kötet oly módon mutatja be a térség életét, hogy Nagy Gyulára, az orosházi népélet kutatójára emlékezik. Az önéletrajzírók szemszögéből láttatja a paraszti kultúra kutatóit és kutatási irányait, az orosházi és környékbeli paraszti életet. A szerző természetesen megismerteti az olvasóval azokat az önéletrajzírókat, akik Nagy Gyula ösztönzésére (Csarejs Jánosné Hrabovszki Ilona, Csizmadia Ferenc, Csizmadia Imre, Erdős Tóth Sándor, Fekete Sándor, Fekete Sándorné Szabó Rozália, Györgyi Lajos, Juhász Nagy Vilmos, Koczka Pál, Násztor György, Sin Lajos, Szepessy Sándorné Fejes Etelka, Ujj Istvánné Németh Julianna), illetve ettől a csoporttól függetlenül (Györgyi János, Repka János) vallottak életükről.
Bár az önéletrajzok írása külső ösztönzésre kezdődött, a visszaemlékezőkben valójában belső késztetés mutatkozott arra, hogy közöljék emlékeiket. Írtak a tanyavilágról, a földművelés nehézségeiről, a kubikos, a gányó munkáról. Az első világháború kitöréséről és következményeiről sem szokványos formában értesülhetünk: a földműves ember a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolta emlékeit. Az első világháborút követő elszegényedés után már néhány év múlva megindult a gazdasági és a kulturális gyarapodás. A tanyavilágban olvasókör alakult, előadásokat, külföldi tanulmányutakat szerveztek. Emellett azonban megmaradtak a társadalomban és a gazdaságban korábban is létezett különbségek. A második világháborút követően reménytelen helyzet sújtotta a Viharsarok népét is: következett a szovjet megszállás ideje, amikor folyamatosan csökkent a tanyák népessége.
Nagy Gyula munkájának azon részét, amelyet nem tudott befejezni, munkatársai, az orosházi paraszti világ kutatói folytatják. Bárdos Zsuzsa örökölte az önéletírásokkal kapcsolatos teendőket, és „a tőle kapott lendülettel készült összegzést” az olvasóközönséggel is megosztja az orosházi múzeum kiadványában. A paraszti kultúrát ismertetők küldetést teljesítenek. Érdemes a „kisablakból szemlélő” hiteles visszaemlékezésekre fordítanunk figyelmünket, hogy megismerhessük a magyar parasztság hagyományait: „A XX–XXI. század fordulóján keveseknek adatik meg, hogy e szép meséket hallgathassák. Közös kincsünkként vigyázzuk hát a pattogó tűz bámulása közbeni döccenő tanúságtételeket.”
(Bárdos Zsuzsa: Eeszántogatva fődet és papírost – Paraszti önéletírók Nagy Gyula mellett. Szántó Kovács János Területi Múzeum, Orosháza, 2004. Ármegjelölés nélkül)