Székelyföld

Hogy ne legyen félreértés, ideírom az alcímét: Kulturális folyóirat. Csíkszeredában jelenik meg. Tizedik évfolyamát kezdte az idén. Február 13-án mutatták be a 100. számát az írószövetségben. Sokan voltak: érdeklődő közönség, jó közönség. És az erdélyi vendégek arányos felolvasóestet állítottak össze. Ízelítő, kedvcsináló válogatást, időben éppen annyit, amennyit hallgatva jól be lehet fogadni. Ferenczes István főszerkesztő volt az est karmestere, ő mutatta be röviden a felolvasókat, szerkesztőtársakat: Fekete Vincét, Molnár Vilmost, Lövétei Lázár Lászlót, György Attilát. Azt a fiatal csapatot, amely az utóbbi években nevet szerzett a magyar irodalom respublikájában a Királyhágón innen és túl. Amikor a 80-as évek végétől rajokban jöttek át értelmiségiek, művészek Erdélyből Magyarországra, sokszor megfogalmazódott az aggodalom, vajon nem marad-e űr utánuk, lesz-e folytatása a kilencvenes évek elején magasra ívelő költői-írói pályáknak. Úgy látszik, nem lett igazuk a borúlátó jóslatoknak, van utánpótlás. A csíkszeredai folyóirat fontos szerepet játszik ebben. Megjelenési lehetőséget ad az új nemzedékek képviselőinek, s profilját úgy alakította, hogy történelmi, társadalmi kérdések tárgyalására is nyíljon lehetősége.
A jubileumi szám igazán magasra tette a mércét. A szépirodalmi rovatban élő irodalmunk nem egy klasszikus alkotója szerepel. Az irodalomtörténetet Tamási Áronról szóló tanulmány képviseli. Élők és izgalmasok a folyóirat interjúi: a színházi világról Tompa Gábor, a kolozsvári Magyar Színház igazgatója beszél, az irodalmi életről Elek Tibor, a békéscsabai Bárka főszerkesztője, a modern fizikáról az Erdélyből elszármazott amerikai professzor, Barabási Albert-László. A történelmet vallató tanulmányok az 1944-es szárazajtai magyarellenes mészárlások levéltári dokumentumait mutatják be, Visky Árpád színművész máig nem tisztázott, 20 évvel ezelőtti „öngyilkosságának” hátterét vizsgálják, és 1956 erdélyi emlékeit idézik.
A folyóirat végén olvashatjuk – országok szerinti bontásban –, kik támogatják s fizetik elő a Székelyföldet. Hogy nem egy magyarországi író és iskola is van közöttük, az talán természetes, de van közöttük egy települési önkormányzat is, megérdemli, hogy ideírjuk a nevét: Zalahaláp községé.