Elöljáróban néhány adat, hogy a számok kényszerítő ereje egyértelmű legyen. Európában a Toyota immár kilencedik éve folyamatosan felülmúlja előző évi rekordeladásait. Tavaly például 964 208 járművet értékesített, amely öt százalékkal haladta meg a 2004-es eredményt. Az idei évre szinte magától értetődő, hogy a cél a bűvös egymilliós eladási darabszámot túllépni. Az „ott gyártunk, ahol eladunk” elv alapján ebben tevékeny szerep jut a japánok nyolc európai (Anglia, Cseh Köztársaság, Franciaország, Lengyelország, Portugália és Törökország) gyáregységének, hiszen ezeknek év végéig kell előállítaniuk 806 ezer gépkocsit, 860 ezer erőforrást és 575 ezer erőátviteli egységet.
Hogy a lendület, és főleg a Toyota márkanévvel szervesen öszszeforrt minőség és megbízhatóság megmaradjon (és hogy levegyék a terhet az első, 2003-ban Japánban alapított Toyota citybeli Global Production Centerről, amely 26 ország 52 gyáregységének középszintű vezetőit képezte), életbe lépett az „ott képzünk, ahol gyártunk” elve is. Februárban kezdte meg működését az észak-amerikai műveleteket támogató globális termelési oktatóközpont, a hangzatos nevű North American Production Support Center Kentuckyban.
Március 23-án került sor az európai központ ünnepélyes megnyitójára. A 16,3 millió eurós befektetéssel létrehozott E-GPC az angliai Burnastonban, a Toyota Celicákat és Avensiseket ontó gyárának területén kapott 8000 négyzetméternyi helyet. Az itt ügyködő 16 tréner évente közel ezer alkalmazottat képez majd tovább, hogy minőségi munkájuk révén a Toyota továbbra is megtarthassa legfőbb ütőkártyáját, azaz a rendkívüli minőséget.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére