Két év és öt hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság Robert Hoyzert 2005 novemberében. Összesen huszonhárom találkozó manipulálását bizonyították rá a játékvezetőre és cinkosaira. Három horvát nemzetiségű testvér kötötte a fogadásokat, amelyekből százezrekre rúgó nyeremények folytak be. „Vége a jó hírnévnek!” – hangzott a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) és a rendezők jajkiáltása. A terveknek megfelelően zajló vb-előkészületek és a szervezőbizottságot (OK) vezető Franz Beckenbauer rangja gátat vetett az oly nagyra tartott imázs nemzetközi lejáratásának.
A legújabb vészhírt a DFB azzal igyekezett kozmetikázni, hogy ezúttal a „bunda” kizárólag a regionális ligára meg a Bundesliga másodosztályára terjed ki, tehát az elitben szereplő válogatott labdarúgókat nem érintheti. Ám mindez nem biztosított tartós védelmet. A sajtó további adatokkal szolgált. A Plusminus televíziós magazin olyan személyt szólaltatott meg, aki állítólag maga is tagja a fogadási maffiának: „Saját fülemmel hallottam, amikor egy Bundesliga-játékos bejelentette, hogy másnap veszíteni fognak! Tízezer eurót tett az ellenfél győzelmére!” A labdarúgó nevét azonban nem volt hajlandó elárulni. Az ügyben a müncheni és a frankfurti államügyészség folytat nyomozást, eddig összesen négy gyanúsított került vizsgálati fogságba.
A kiszivárgott értesülések szerint az Ázsiából irányított és üzemeltetett bűnszövetkezet németországi „keresztapját”, a Malajziából származó kínai William Bee Wah L.-t is őrizetbe vették. A német futball alsó osztályainak gyengén fizetett játékosait öt- és tizenötezer eurós kenőpénzekkel igyekeztek megnyerni. Az interneten keresztül szokásos összegekkel kötött fogadásokra nem figyelt fel senki.
A müncheni Tz című bulvárlap azt állítja, hogy Bastian Schweinsteiger, az FC Bayern válogatott játékosa is a gyanúsítottak közé tartozik. A rendőrség és az ügyészség határozott cáfolatát követően, és nyilvánvalóan megrettenve a klub milliós kártérítési fenyegetésétől, a lap visszavonta a huszonegy éves labdarúgót kompromittáló, tényekkel nem bizonyítható állítását, és a főszerkesztő bocsánatot kért. A Tz fatális melléfogása lehetőséget szolgáltatott Uli Hoenessnek, a „bőrnadrágosok” menedzserének arra, hogy fenyegető jelenségre hívja fel a figyelmet: „A sajtószabadság felelősségvállalást is jelent! Sajnos olyan társadalomban élünk, ahol a felelősségtudat állapota katasztrofális!”
A bundabotránnyal párhuzamosan robbant ki az első osztályú Bayer Leverkusen hajdani menedzserének, Reiner Calmundnak az afférja, kétes színben tüntetve fel a profi futballban szokásos tranzakciókat. A világhírű gyógyszergyár klubjának számlájáról Calmund 2003-ban ötszáznyolcvanezer eurót vett le és adott át a játékosügynök Volker Graulnak azzal a céllal, hogy előszerződést kössön két, a Balkánról hozandó játékossal. Az üzletből nem lett semmi. A tetemes összegnek nyoma veszett, az egyesület könyvelésében sem találtak rá. Néhány hónappal később a Bundesliga-klub és Calmund útjai váratlanul szétváltak, „tekintettel a menedzser megromlott egészségi állapotára” – hangzott a hivatalos magyarázat. A Der Spiegel hírmagazin viszont arra a lehetőségre hívta fel a figyelmet, hogy az eltűnt pénzt vagy annak egy részét a játékosügynök a 2003 májusában lezajlott Leverkusen–Bielefeld (3:1) bajnoki meccs manipulálására használta fel, a kieséssel fenyegetett gyári együttes érdekében. Az államügyészségi nyomozás ebben az ügyben is folyik.
A vihart a sport mélyrepülése követte. A német közvéleményt megdöbbentette a Nationalelf fellépése Olaszország ellen Firenzében. Nem is annyira a 4:1-es vereség hatott kiábrándítóan, hanem az együttes teljesítménye. A két csapat közötti tudáskülönbség hideg zuhanyként hatott mindazokra, akik az eddigi három világbajnoki cím után (1954, 1974, 1990) a negyedik győzelembe élték bele magukat. Még a legfanatikusabb szurkolók is kénytelenek voltak belátni, a vb-részvételre pályázó labdarúgók közül mindössze egyetlen mezőnyjátékos érdemli ki a „klasszis” jelzőt: a középpályás Michael Ballack. Kiütközött a fiatal tehetségek tapasztalatlansága, és azonnal fellángolt a vita, helyes-e Jürgen Klinsmann szövetségi edző filozófiája, a radikális generációs őrségváltásra, a fiatalos lendületre épített támadó taktika? Emlékeztettek arra az időszakra, amikor a családjával Kaliforniában letelepedett és a két kontinens között ide-oda repkedő Klinsmann elvállalta a DFB legmagasabb szakmai feladatkörét.
Előzőleg a Nationalelf – bénítóan unalmas, minden fantáziát nélkülöző játékával – csúnyán elbukott a Portugáliában zajló Európa-bajnokságon. A leköszönt csapatfőnök, Rudi Völler örökét a hazai szakértők közül senki sem volt hajlandó vállalni. A DFB lázas keresgélését blamázsként tálalta az egész sajtó.
Klinsmannt megváltóként mutatta be a fellélegző szövetség, és hajlandó volt elfogadni annak minden feltételét és követelését. A funkcionáriusok nem vették észre, hogy az amerikai életformában megedződött, menedzseralkatú vezető átfogó reformtervekkel érkezett. A Süddeutsche Zeitungnak így nyilatkozott: „A reform nem epizódokból álló folyamat. Minden eddigi rítust és szokást felül kell vizsgálnunk, a reformálásnak állandó állapottá kell válnia. Nemcsak a világbajnokság előtt, hanem azt követően is! A vb lehetőséget nyújt arra, hogy új meghatározását adjuk Németországnak!”
A magasra törő terveket gyakorlati lépések követték. Klinsmann leváltotta a válogatott mellett dolgozó stábot, a tanult közgazdász Oliver Bierhoffot bízta meg a menedzseri szerepkörrel, az Egyesült Államokból hozatott erőnléti edzőt a megfiatalított keret mellé, svájci szakértő kezébe adta a tehetségek felkutatását, és a DFB avíttas szakmai struktúrájának átalakítását idegen sportág specialistájának szánta. A német gyeplabda-válogatottal nagy sikereket elért és a sporttudományos kutatások legfrissebb eredményeit felhasználó edzőt akart kineveztetni a szövetség sportigazgatójává. A cél: átformálni az edzőképzést és az utánpótlás-nevelést. Egyszersmind megszüntette a válogatottat elkísérő funkcionáriusdelegációk kiváltságait.
Ezt követően volt kénytelen tudomásul venni, hogy a reformok elképzelhetetlenek vesztesek és panaszosok nélkül. Egyszeriben szembe találta magát Theo Zwanziger DFB-elnökkel: „A szövetség több mint százéves, nem úgy kell megreformálni, hogy mindent a feje tetejére állítunk. Demokratikus szervezet vagyunk, hajlunk az újításra, de forradalomra nincs szükség!” Az ügyvezető elnökségi ülést hívott össze, és a tizennégy tagú, meglehetősen koros, valamikor aktívan futballozó grémium a volt NDK-válogatott Matthias Sammert nevezte ki sportigazgatónak. A mélyreható reformok harcosát tehát leintették. Klinsmann szembekerült a „történelmi” hagyományokkal. Így került – akaratán kívül – Angela Merkellel szellemi rokonságba. A kereszténydemokraták kancellár asszonya ehhez hasonló nehézségekkel kénytelen megküzdeni az egész társadalomra vonatkozó, széles rétegeket érintő reformjaival. Bizonyos fokig mindketten kívülállónak számítanak.
Közvetlenül a minimális előnnyel megnyert, de egyben majdnem elvesztett parlamenti választás után, 2005 novemberében senki sem vállalkozott például arra, hogy a „médiakancellár” Gerhard Schröder örökébe lépett „keletnémet” utód adottságait állítsa előtérbe. Száz nap leforgásával viszont Merkel már fölényesen vezette a hazai politikusok népszerűségi ranglistáját. Az olaszoktól elszenvedett, valóban csúfos vereség ellenére Klinsmann is áldást hozhat még a német labdarúgásra – ha hagyják zavartalanul tovább dolgozni.
Angela Merkel újévi televíziós beszédében kiemelte a világbajnokság jelentőségét, hatását az ország polgárainak hangulatára, befolyását a gazdasági élet számtalan területére, a turizmusra, a vendéglátóiparra, a kereskedelemre. Optimizmusának előfeltétele a válogatott sikeres szereplése. Ennek érdekében a kancellár asszony a következő személyes tanácsot adta Jürgen Klinsmann-nak: „Feltétlenül tartson ki eddigi reformpolitikája mellett, folytassa munkáját a fiatalokkal, ne hagyja magát befolyásolni a kritikáktól! Meggyőződésem, hogy csapatával jó úton halad.” A biztatásra szüksége is lesz a nyakas csapatfőnöknek. A FIFA ranglistáján a 22. helyre visszaesett Nationalelf bukdácsolását a klubcsapatok „Waterloo”-ja követte, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Bayern München meg a Werder Bremen esett ki, az UEFA-kupában az SV Hamburg jutott hasonló sorsra. A vb előtt már csak egyetlen klub képviseli a német labdarúgást a kontinentális tornákon, a Schalke 04 – biztatónak nem mondható mérleg.
A FIFA-hoz május 15-ig kell beérkeznie a világbajnokságra nevezett játékosok listájának. A dátumot megelőző utolsó találkozóját a Nationalelf az USA ellen vívta Dortmundban. A szövetség százezer eurós kiadást vállalt, hogy elejét vegye a bizalmukban megingott nézők agresszivitásának. A stadion ülőhelyein „Ti miértünk – mi értetek” feliratú trikó várta a látogatókat. A befektetés kifizetődött! Megértő környezetben arattak a vendéglátók 4:1-es sikert. Meggyőző teljesítményre ezúttal sem volt képes a Klinsmann-gárda, de a négy gól jó volt arra, hogy erősítse a fiatal keret megviselt önbizalmát. Klinsmann ügyesen alkalmazza a Merkel-kormány ápolta „kis lépések” politikáját.
origo.hu
A klímák után a hűtőket is betiltaná az EU
