Amiért Khaled Al-Gerafi nem láthatja a családját

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar hölgy, akit ebben az írásban Katinak nevezünk majd. Az illető évekkel ezelőtt feleségül ment a jemeni Khaled Al-Gerafihoz, miközben a férfit munkája továbbra is szülőhazájához kötötte. Kati 2005 novemberében megszülte második gyermeküket, és természetesen szerették volna együtt tölteni a karácsonyt. Csakhogy a jemeni férfinek vízum kellett a magyarországi utazáshoz, s mint később kiderült, ez a tény megoldhatatlan problémák elé állította az egész családot.
Kati és családja először a lakóhelye szerinti bevándorlási hivatalban próbálkozott. Háromszori nekirugaszkodás után tudták meg, hogy csak az asszony édesanyja lehet a meghívó, miután a szükséges feltételeknek csak ő felelt meg. Elküldtek minden ilyenkor szükséges iratot, a lakásuk tulajdoni lapját, a bankbetétet, és megírták a meghívólevelet. Aztán annak rendje s módja szerint megérkezett a meghívólevél, igaz, csak január második hetében, így a karácsonyi együttlétből semmi sem lett. Kati felhívta a szaúdi magyar nagykövetséget (miután a jemeni külképviseletet bezárták, ők látják el az ottani ügyeket is), hogy mielőbb elintézze a vízumot. Csak harmadik nekifutásra sikerült Kállay Miklós konzullal beszélnie, miután a hagyományos mekkai zarándoklat miatt ötnapos ünnepet tartottak és senki sem dolgozott. A konzul elkérte Khaled Al-Gerafi útlevelét, az eredeti meghívólevelet, bankszámlája hivatalos másolatát és oda-vissza érvényes repülőjegyét. Miután a férfi stewardként, azaz légikísérőként dolgozik, és az útlevele úgyszólván munkaeszköze, csak néhány napos késéssel, február 6-án küldte el a magyar nagykövetségre a szükséges iratokat. Nem tehetett másképp, hiszen két hétre előre be volt osztva a munkahelyén. Bízott abban, hogy az ügyintézés gyors lesz, hiszen addig nem repülhetett. Arról nem is álmodhatott, hogy a rijádi magyar nagykövetségen személyesen intézi el magyarországi utazását, hiszen Szaúd-Arábiába vízummal léphetnek be a környező arab országokból, a procedúra a jemeniek számára egy hónapig tart. Khaled Al-Gerafi azonban remélte, hogy az uniós Magyarország hatóságai szakszerűen és gyorsan lebonyolítják az ügyet.
Rosszul számított. Két hét hallgatás után mindenfajta magyarázat nélkül visszaküldték az üres útlevelet. A jemeni férfi azonnal felhívta a magyar követséget, de csak a titkárnővel tudott beszélni, a konzul szabadságon volt. A hölgy elmondta, hogy a vízumkérelmet időben elküldték Magyarországra, de a konzult e-mailben utasították, hogy tagadja meg az okmány kiadását. Katiék felhívták a Belügyminisztériumot, de többszöri kapcsolgatás után csak egy modortalan nővel sikerült beszélniük, aki azt mondta, hogy az elutasítás okát „nem köti az orrukra”. Ezt követően annak próbáltak meg utánajárni, milyen módon kaphatna a gyerek útlevelet, de az útlevélosztályon egy újabb névtelen, arrogáns nőhöz kapcsolták, aki, miután keresetlen szavakkal kioktatta őket, lecsapta a telefont.
Kati édesanyja készen áll a válasszal, amikor azt tudakolom, miért nem utazhat a veje Magyarországra.
– Szerintem egyszerű diszkriminációról van szó. Abban az országban, ahol a miniszterelnök „arab terroristáknak” nevez sportembereket, ahol a Belügyminisztériumban kétórás telefonálás után sem állnak szóba az emberrel, bármikor előfordulhatnak hasonló esetek. A fenti logika alapján – miszerint minden jemeni potenciális terrorista – aligha remélhetjük, hogy a vejem valaha is vízumot kap Magyarországra.
Lapunk megkereste a szaúdi nagykövetséget, de akárcsak Katiéknak, nekem sem sikerült könnyen kapcsolatot teremtenem a Tölli István nagykövet vezette külképviselettel. Az első alkalommal ottani idő szerint délután négy órakor hívtam fel őket, de dacára annak, hogy mindez egy átlagos hétköznapon történt, senki sem vette fel a hivatali és ügyeleti telefonokat. Másnap egy Vígh Árpád nevű úrral beszéltem, aki a jelek szerint jól ismerte az ügyet, de kérdéseimre kelletlenül, tőmondatokban válaszolt. Mindössze annyit tudtam meg, hogy a jemeni férfinek lejárt a meghívólevele. Vígh Árpád nem tudta megválaszolni az ügymenet lassúságára vonatkozó kérdésemet, mint mondta, ők időben továbbították Khaled Al-Gerafi vízumkérelmét a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának. Határozottan cáfolta ugyanakkor, hogy az illetővel kapcsolatban nemzetbiztonsági aggályok merültek volna fel, és szó szerint megismételte a névtelen belügyminisztériumi telefonos nő válaszát: „Ha úgy lett volna, nem kötnénk az orrára!”
Ezt követően a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalához fordultunk kérdéseinkkel. Írásbeli válaszuk így hangzik: „Az ügyfél rövid idejű C típusú vízumot kért. A kérelem elbírálásában a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal volt illetékes. A vízumot a külföldi meghívólevél alapján kérte. A meghívó (magyar fél) konkrét időszakra, 35 napra kérte a meghívólevelet. A külföldi a vízumkérelmet késve adta be, ezért időközben lejárt a meghívólevél érvényessége.” Azt a kérdésünket, hogy az elutasítás okáról miért nem értesítették a kérelmezőt, a hivatal nem válaszolta meg.
A fenti történetet Somogyi Ferenc külügyminiszter figyelmébe ajánljuk, már csak azért is, mert nehéz együtt élni a gondolattal, hogy az uniós tagállam Magyarországon 2006-ban a hatóságok teljesen önkényesen, mindenfajta magyarázat nélkül utasítanak el vízumkérelmeket. Arról nem is beszélve, hogy a hivatalos szervek sem a hozzátartozókat, sem a munkáját végző újságírót nem tekintik partnernek az ügy felderítésében. Néhány dolgot azért megtudtunk: a jemeni férfi időben benyújtotta a papírokat, meghívólevele a hivatali ügymenet lassúsága miatt járt le, kérelmét indoklás nélkül utasították el, személye ugyanakkor nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot.
Már csak egy kérdés maradt: miért nem találkozhat Khaled Al-Gerafi magyar feleségével és a gyermekeivel?