Hatályon kívül

Több mint egy évvel ezelőtt Hankiss Ágnes arról beszélt a Hír Tv Péntek 8 című műsorában, hogy ideje volna minden ötvenhatos iratot nyilvánosságra hozni, mert ellenkező esetben továbbra is megmaradnak bizonyos előítéletek, tévedések egyes emberek és ügyek körül. Példaként említette, hogy amikor megismerkedett a Nagy Imre-per teljes operatív, nyomozati és bírósági anyagával, számára megdöbbentő volt, hogy Gimes Miklósra néhány társa, elsősorban Vásárhelyi Miklós súlyosan terhelő vallomásokat tett, és ezeknek a vallomásoknak a tükrében jobban megértette Gimes Miklós halálos ítéletét. Előbb-utóbb tiszta vizet kell önteni a pohárba, a magyar történelem legfontosabb fejezeteit nem lehet vég nélkül maszatolni, egyéni érzékenységek és különböző politikai érdekek miatt tovább ködösíteni.
Hankiss Ágnes a tisztázás útját választotta, amely olykor sebek feltépésével jár, de történelmünk, önismeretünk nyer vele. Vásárhelyi Mária – Vásárhelyi Miklós lánya – viszont feljelentette rágalmazás útján megvalósuló kegyeletsértésért, és ügyvédjével együtt börtönbüntetés kiszabását kérte Hankiss Ágnesre, aki közel százoldalnyi bizonyítási anyagot nyújtott be, amelyet egyébként maga a bíró is bekért a Magyar Országos Levéltártól. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás után felmentette Hankiss Ágnest a rágalmazás és a kegyeletsértés vádja alól.
– Az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság most hatályon kívül helyezte.
– Meglepő, hisz elég hosszadalmas bizonyítási eljárás után állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy kijelentésem megalapozott volt, megfogalmazásomban pedig nem talált semmi kegyeletsértőt. Nem is találhatott, hisz sohasem az volt a szándékom, hogy bárkit is érzelmeiben vagy emlékében megsértsek. A szomorú helyzet azonban az, hogy a másik fél, a feljelentő számomra érthetetlen és abszurd módon azóta sem hajlandó tudomásul venni a tényeket, és azt hangoztatja, hogy semmit sem adtunk be bizonyítékként a bíróságra. Ahelyett, hogy felnőtt módon képes volna feldolgozni a történteket és mindazt, amit ez érzelmileg is jelenthet. Úgy hiszi, ha támad, sérteget és valótlanságokat hirdet, ezzel megmenekülhet a szembesüléstől. Ez nem jó megoldás, szerintem neki sem.
– Mi volt a bizonyítás lényege?
– A bizonyítási anyag összeállításában Gimes Miklós vádiratát vettem alapul. Először is azt a vádiratot, amelyet az operatív és nyomozati szakasz lezárultával a vizsgálati osztály készített. Ebben számos olyan vádpont szerepel, amellyel kapcsolatban Vásárhelyi Miklós Gimesre vonatkozóan súlyosan terhelő vallomást tett. Vásárhelyi Mária a tárgyaláson azzal érvelt, hogy e vallomások amúgy sem sokat számítottak volna, hiszen Gimes Miklós maga is mindent beismert. Ez nem igaz. Kigyűjtöttem és csatoltam Gimes Miklós vallomásaiból azokat a részeket, amelyekben ő – érthető módon, hiszen az életéért küzdött – e vádakat sorra cáfolja. Az persze igaz, hogy a Nagy Imre-per vádlottjai súlyos nyomás alatt, kényszerhelyzetben cselekedtek, ami sok mindent megmagyarázhat és menthet. Magam, aki nem voltam hasonló helyzetben, nem is venném a bátorságot, hogy ítélkezzem. Másfelől viszont éppen az volt, ami engem, talán íróként is, a legjobban megragadott és egyben megrendített, hogy ugyanabban a szörnyű, embert próbáló határhelyzetben a jellemek mégis milyen különbözőek. Gimes Miklós például sohasem vallott másokra, hogy magát mentse. Szilágyi József emberfeletti bátorsága és hősiessége, mártíriuma egyedülálló. Vagy Nagy Imréjé, aki választotta a halált, nem csupán elszenvedte.
– Konkrétan melyek voltak a vádpontok?
– A terjedelmi korlátok miatt csupán példaszerűen emelhetünk ki egy-egy mozzanatot. Gimes Miklóst azzal vádolták, hogy többpártrendszerű demokráciát akart, amit egyébként maga Gimes végig és következetesen tagadott. Vásárhelyi Miklós 1958. június 2-án tett vallomásában viszont ez szerepel: „… 1956 folyamán több olyan kérdés merült fel, amelyben Nagy Imrének és a csoport többségének Gimesétől eltérő volt az álláspontja. Így például jól emlékszem arra, hogy Gimes a kínai és a lengyel példára hivatkozva a többpártrendszer mellett foglalt állást…” Egy mai fiatalnak aligha lehet könnyű elképzelni, hogy a megtorlások éveiben ez a vád már önmagában is halálos súlyú volt. Védőm, Bárándy György ügyvéd úr beszélt nagyon szépen a tárgyaláson arról – erre épült a védőbeszéde –, hogy mit is jelent ez az „akkor és ott”… Hozzátehetjük, a többpártrendszer dicsérete nem számított bocsánatos bűnnek még a szocializmus későbbi időszakaiban sem. De hogy ugorjak az időben: nem hittem volna, hogy még a rendszerváltás küszöbén, 1989-ben is például a központi bizottság tagjai – amint erről ülésezésük jegyzőkönyve tanúskodik – már-már fóbiásan rettegnek attól, hogy kimondják, elismerjék, a többpártrendszer lehetősége benne van a kalapban. Inkább azzal nyugtatgatják magukat, hogy ha az MSZMP-n belül kialakulhatnak belső irányzatok, ezeken keresztül valósulhat majd meg Magyarországon a pluralizmus.
– A perben igen nagy súlyt kapott az illegális szervezkedés kérdése.
– A „zárt csoport”, „frakció”, illetve „platform” léte vagy nem léte az egész Nagy Imre-per vádépítményének a sarokpontja és kulcskérdése volt. Gimes Miklós, akit azzal vádolnak, hogy ő tett javaslatot Nagy Imrének a „szervezkedés összehangolására”, és „a barátait is bevonta a csoportba”, a vádat következetesen cáfolja: „Amennyire én tájékozva vagyok, semmiféle szervezett csoport vagy frakció a párton belül nem létezett. Én magam ilyennek tagja soha nem voltam.” Vásárhelyi Miklós viszont – például az 1957. augusztus 6-án tett vallomásában – ragaszkodik ahhoz, hogy Gimesnek szándékában állt egy illegális csoport létrehozása Nagy Imre körül. Egyébként maga Nagy Imre is körömszakadtáig küzd e vád ellen: „Zárt csoport nem volt. A másik kérdés az illegális munka. Én láttam két kérdésben Vásárhelyinek a vallomását, aki platformról beszélt és illegális munkáról. Hát kérem szépen, ez az ő egyéni véleménye, hogy ő mit nevez illegális munkának, mit nem, vagy mit nevez platformnak. Platform, ami megint a zárt csoportnak egyik feltétele, nem volt.” Vásárhelyi Miklós viszont a tárgyaláson élesen szembehelyezkedik Nagy Imrével. Hogy a tárgyalás fojtogató légkörét jobban érzékeljük, talán érdemes idézni a következő részletet:
„Tanácselnök: A kihallgatás kezdetén jeleztem önnek, hogy a kérdésekre adott válaszai után, ha bizonyos ténybeli előadásokat akar még tenni, akkor összefüggően még megteheti. Van-e valami olyan ténybeli előadás, amire hát eddig nem tért ki, és úgy érzi, hogy a védelemnek, a védelem szempontjából fontos, hogy előadja? A vád keretén belül kérem természetesen. No tessék! Van valami? Vásárhelyi Miklós vádlott: Egy dolgot szeretnék – a csoport kérdéséhez szeretnék egész röviden hozzászólni. Tanácselnök: Tessék! Vásárhelyi: Azt szeretném megmondani, hogy mi nem neveztük magunkat csoportnak és nem is hoztunk határozatokat, kivéve hát az okt. 23-i esetet, amikor történt egy ilyen határozott megegyezés közöttünk. Amit Nagy Imre is elfogadott. És nem volt valami eszeveszett fegyelem közöttünk. Ez az oka annak, hogy a vizsgálat során is, hosszú ideig magam is visszautasítottam és nem vállaltam azt, hogy ez csoport lett volna. Azonban szükségesnek tartom leszögezni, hogy ha bizonyos formális feltételei nem is voltak meg ennek a frakció jellegnek, lényegében mégis mint csoport működtünk. […] Mégpedig azért, mert az egymás közötti beszélgetések, amiket egymással folytattunk, amire vonatkozólag ön kérdést tett fel, ezek a találkozások, amelyek társadalmi és politikai jellegűek voltak, és elsősorban a Nagy Imrénél tett látogatásaim, az ott folytatott beszélgetések, akár egyedül voltunk, akár többedmagunkkal voltunk, azok olyanok voltak, hogy politikai magatartásunkat és cselekvésünk vezérvonalául szolgáltak. Ahogy itt visszaemlékszem, lényegében minden fontosabb egyéni fellépésünket vagy közös akciót az előzött meg, hogy ilyen beszélgetések voltak, tehát a csoport az ilyen formában létezett és működött. Tanácselnök: Hát igen. Szóval egy kis értékelés ez. Az elmondottakat így értékeli. Ugye ez a lényeg? Vásárhelyi: Igen.”
– A vádiratban Gimes Miklós terhére róják fel újságírói tevékenységét, amelyet „jobboldalinak” minősítenek, és azzal vádolják, hogy Lőcsei Pállal, Kende Péterrel és a Szabad Nép más jobboldali munkatársaival együtt létrehozták a Magyar Szabadság című napilapot – folytatta Hankiss Ágnes. – Vásárhelyi így vall Gimesről: „Az újságíró-szövetség program-előkészítő bizottságában pedig a sajtószabadság oly széles körű értelmezését javasolta, hogy ne csak a párt és a társadalmi szervezetek, hanem egyes személyek is indíthassanak lapot.” E vád valós súlyával Vásárhelyi már csak azért is tisztában kellett hogy legyen, hiszen őt magát is felelősségre vonták azért, hogy miért nem tett az úgymond szélsőséges, uszító, jobboldali sajtótermékek ellen. Vásárhelyi Miklós válasza: „Sajnos nem tettem komoly indítványt felfelé a kabinet felé, szóval a kormány felé arra vonatkozólag, hogy ezt a sajtót nem is megfékezni, mert illegális sajtó volt, hanem ezt a sajtót hát rendészeti módszerekkel egyszerűen el kell tiporni… És nem erről volt szó, hogy egy legális sajtó meg nem engedett dolgokat ír, ez egy illegális, engedély nélkül megjelenő sajtó volt.” Másutt arra a kérdésre, kit terhel a felelősség azért, hogy a lapok többsége úgymond az ellenforradalmat támogatta, Vásárhelyi válasza: „Ezért a felelősség a kormányt, ezen belül Losonczi Géza akkori államminisztert mint a sajtó és tájékoztatás területének fő irányítóját terheli.”
– Úgy tudom, Gimes Miklós vádiratában külön pontként szerepelt például az is, hogy kapcsolatot tartott jugoszláv diplomatákkal.
– Amíg Gimes Miklós, hogy mentse Vásárhelyit, tántoríthatatlanul tagadja, hogy a döntő megbeszélésen Vásárhelyi Miklós egyáltalán jelen lett volna, Vásárhelyi Miklós egyetlen vallomásában sem mulasztja el, hogy rámutasson Gimes szerepére a jugoszláv diplomatákkal való kapcsolattartásban. Például: „Tudtam azt, hogy Gimes hivatalos rendezvényen 1955 tavaszán ismerkedhetett meg Georgijeviccsel az 1956. márciusi két közös találkozónkon, amikor nyilvánvalóvá vált előttem az, hogy Jánosi Ferencet Gimes hozta össze Georgijeviccsel, akkor én gondoltam, hogy a sajtóból történt elkerülése után Gimesnek sem szakadt meg a kapcsolata Georgijeviccsel…” A tárgyaláson Vásárhelyi Mária és ügyvédje azt hangoztatta, hogy Vásárhelyi Miklós semmit sem tudhatott és vallhatott Gimes Miklós november negyedike utáni tevékenységéről, hisz Vásárhelyi akkor már a jugoszláv követségen tartózkodott. De hát ebben is csalódást kell okoznom. Vásárhelyi Miklós 1958. június 2-án azt vallja Gimesről: „November 4-e utáni tevékenységéről azt tudom, amit Boldizsár Ivántól hallottam telefonon. Boldizsár elmondotta, hogy Gimes az újságíró-szövetség közgyűlésén felszólalásában élesen támadta a kormányt, követelte a szovjet csapatok kivonását, és helytelenítette, hogy Nagy Imre és társai a jugoszláv követségre menekültek, valamint azok magatartását. Sem én, sem Boldizsár nem értettünk egyet Gimes Miklós állásfoglalásával.” De említhetném Vásárhelyi Miklós olyan vallomásait, amelyek mindezekkel a vádpontokkal kapcsolatban súlyosan terhelő állításokat tartalmaznak a Nagy Imre-per vádlottjaira, így értelemszerűen Gimes Miklósra vonatkozóan is. Amikor például Vásárhelyi Miklós általános véleményét kérdezik az október 23-i eseményekről, így válaszol: „… október 23-án este nagyszabású, szervezett, fegyveres támadás indult a népi demokratikus rendszer ellen. Ezt a támadást csak fegyverrel lehetett leverni. Helytelen volt tehát az az értékelés, amely lekicsinyelte az ellenforradalmi veszély nagyságát, azt nem a rendszer megdöntésére irányuló támadásnak, hanem a régi vezetéssel szembeni megmozdulásnak minősítette.” Ugyanebben a vallomásban, amelyben a független, semleges Magyarország kikiáltását kihallgatója nyílt árulásnak nevezi, Vásárhelyi Miklós ezzel egyetértve leszögezi, hogy ő is ezt tartja a legsúlyosabb bűnnek, amelyet Nagy Imre és csoportja elkövetett. „Súlyosbítja a felelősséget az, hogy ezt a lépést a csoport egyes tagjai tudatosan készítették elő, és a pártvezetést és a kormányt lényegében kész tények elé állították. Ez az áruló lépés tágra nyitotta a kaput az ellenforradalom és a külföldi imperialista behatolás előtt…” Vallomását, amelyben önkritikát is gyakorol, ezekkel a mondatokkal zárja: „Ugyanakkor úgy érzem, elhatárolhatom magam a csoport több tagjának ezen nyílt árulásától, mert ezzel a lépéssel nem értettem egyet, elítéltem és végrehajtásában sem vállaltam semmiféle szerepet.”
– Mi történt ezután?
– 1958. június 16-án Gimes Miklóst felakasztják. Két héttel később, 1958. július 2-án Vásárhelyi Miklós édesapja azzal a kérelemmel fordul Biszku Béla belügyminiszterhez, engedélyezze, hogy Vásárhelyi Miklóst szülei a börtönben meglátogathassák. A vizsgálati osztály vezetője a következőt írja a kérelemre: „Engedélyezzük, hogy a beszélő létrejöjjön. Konspiráció biztosítása mellett.” Ezt nem azért teszem hozzá, mintha bármit sugallni szeretnék ezzel, és nem is azért, mintha nem érezném át az egész helyzet borzalmát, vagy mintha nem tartanék mindenkit áldozatnak, aki a bírói pulpitus túloldalán állt. De mégis a személyes tragédiák és próbatételek tükrében különül el a fények és az árnyak, a jellemek és a sorsok drámai különbözősége.
– Hogyan összegezné a fentieket?
– Hadd válaszoljak erre Gimes Miklós fiához írott versének utolsó szakaszával: „Tiszta legyen szíved, fiam / S azt kívánom neked, / Másként, mint én, szíved szerint / Éljed le életed!” Kérdés, hogy megkímélhetjük-e magunknak a tisztánlátás és a szembesülés fájdalmától, ha azt szeretnénk, hogy a gyermekeink tiszta szívvel vethessék le magukról a kommunizmus lelki örökségét.