Letiltott légi közvetítés

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felügyelete alá tartozó Polgári Légiközlekedési Hatóság először engedélyezte, majd megtiltotta a Hír TV által bérelt helikopternek, hogy a Fidesz hét végi nagygyűlése során használhassa a főváros védett légterét. A kormányszervek egymásnak ellentmondva nyilatkoztak az ügyről.

Bodacz Balázs
2006. 03. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két napja kapta az értesítést a Hír TV-nek helikoptert biztosító cég: a Polgári Légiközlekedési Hatóság (PLH) engedélyezte a Fidesz vasárnapi nagygyűlése alkalmával a légtérhasználatot. A helikopter és stábja légi felvételeket készített volna a tömegrendezvényről. A PLH tegnap már a korábbival szöges ellentétben álló határozatot hozott. Mint az a dokumentumban olvasható, a televízió helikoptere számára vasárnap 10 és 17 óra között tilos a légtérhasználat, legalábbis olyan magasságban, ahonnan még értékelhető felvételek készíthetők.
*
Punka György, a hatóság szakértője lapunknak elmondta: a PLH szakmai döntést hozott, és a biztonsági kockázatok indokolják, hogy – az előzetes engedéllyel szemben – mégis légtérhasználati tilalom lépjen életbe. Azt nem tudta megmondani, hogy mi az a biztonsági kockázat, ami az engedély megadásának napján még nem állt fent, másnapra viszont már a repülés betiltását indokolta.
A tilalom nem teljes: a rendőrség és a mentőszolgálat helikopterei ugyanis használhatják a légteret. A közvetítőhelikoptert biztosító cég munkatársa szerint ha akár a tömeg, akár a helikopter valós veszélynek van kitéve a berepülés alkalmával, akkor mindegy, hogy a repülőeszközt a rendőrség, a mentők vagy egy tévéstáb üzemelteti. A repülési engedély kiadása ráadásul azután történt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök robbantásos merényletekről szóló bejelentése elhangzott – tehát a „terrorveszély” nem lehet a visszavonás oka.
Punka Györgytől természetesen szerettük volna megtudni, hogy mi volt az engedély visszavonásának valós magyarázata. – Nem tudok részletekkel szolgálni. Mi csak meghozzuk a határozatot, ennek indokáról az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tud tájékoztatást adni – mondta Punka. Ez a válasz arra utal, hogy a PLH ez ügyben bizonyos felsőbb elvárásoknak engedelmeskedve változtatta meg korábbi határozatát. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója meglepődött, hogy a PLH szerint a rendőrség hivatott megmagyarázni a döntést. Mint Punkának ellentmondva kifejtette, ez az ügy nem tartozik hatáskörükbe.
A PLH felettes szerve ugyanakkor a Kóka János által vezetett Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A gazdasági tárca egyik munkatársától úgy értesültünk, hogy Kóka szándéka érvényesült, amikor a PLH a kiadás után egy nappal visszavonta a Hír TV helikopterének repülési engedélyét. Tóth Judit, a minisztérium szóvivője elmondta: Kóka Jánosnak nincs ráhatása a PLH döntéseire. Emlékezetes: Kókát a PLH vizsgálatának eredményeképpen nem marasztalták el helikopter-balesete miatt.
Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke elmondta: Kóka János helikopterügyi miniszter így próbálja megakadályozni, hogy a szolidaritás napján részt vevő tömeg valódi nagyságáról hiteles képet kapjon az ország. – Kóka János nyilvánvalóan utasította beosztottait, akadályozzák meg a légi felvételek elkészítését, mert így a hozzájuk hű média arról számolhat majd be, hogy alig pár ezren voltak kíváncsiak Orbán Viktorra – mondta Rogán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.