Mérséklődő aktivitás

Továbbra is tart a vételi oldal erősödése az Budapesti Értéktőzsdén, a forgalom ugyan nem azt mutatta, hogy a befektetők túl aktívak lettek volna. A piaci indikátor emelkedése és az index 23 ezer pont feletti landolása azt jelezte, hogy a befektetők a drágulásokban érdekeltek.

Munkatársunktól
2006. 03. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap átlépte az index a 23 ezer pontos határvonalat, de az elemzők nem elégedettek a BUX teljesítményével. Az amúgy érdektelen kereskedési nap egyetlen momentuma az volt, hogy az indexnek sikerült alacsony forgalom mellett olyan küszöbön átlépnie, amit már régen vártak. Elemzők jelezték, hogy a 23 ezer pontos határvonal feletti tartós megragadásnak az a feltétele, hogy tőke érkezzen a BÉT-re, de erre mostanában, így a választások előtt nincs sok esély.
A hónap utolsó kereskedési napján az index 23 110,09 pontig emelkedett, majd 23 065,09 ponton zárt, ez 137,46 pontos növekedésnek felelt meg. A 16,6 milliárd forintos forgalomból a 7,85 milliárd forintnyit a 2,2 százalékkal dráguló Molra kötötték. Növekedéssel zárta még a kereskedést a Richter is, viszont az OTP-nek és a Magyar Telekomnak nem sikerült pozitív előjellel zárnia. A Mol részvényeinek árfolyamát az tolta felfelé, hogy tegnap lezárult a gázüzletág értékesítése, valamint határozott vételi nyomást okozott még az olajipari papírok esetében a nyersolaj árának drágulása is. A kis forgalmú részvények sorából jól szerepelt az FHB és a Synergon, valamint az Állami Nyomda papírja. A bankközi devizapiacon a forint nem túl nagy érdeklődés mellett erősödött az euróval szemben. Az uniós valuta kurzusa tegnap napközben súrolta a 264-es határvonalat is, de végül 263,50–264,30 forinton állt tegnap este. A kereskedők lagymatag piacról számoltak be régiószerte, a forintra nem hatottak a reggel közzétett 2005-ös fizetési mérleg, illetve a januárra vonatkozó külkereskedelmi mérleg adatai sem. Az eurót 263,40–266,10 forint közötti sávban jegyezték, a magyar valuta ezúttal is együtt mozgott a zlotyval. A dollár reggel gyengült az euróval szemben a nemzetközi piacokon az Európai Központi Bank elnökének csütörtök délutáni nyilatkozata hatására, délutánra azonban jórészt ledolgozta veszteségét. Budapesten a tegnap reggeli 218,80–219,20 forintos kurzus délutánra 219,20– 219,35 forintig kapaszkodott fel.

Démász-osztalék. A Démász éves közgyűlésén a tulajdonosok részvényenként 1280 forint osztalék kifizetéséről döntöttek. Az osztalék kifizetésének kezdő időpontja május 3. lesz. A francia Edf többségi tulajdonában lévő áramszolgáltató közgyűlésén a részvényesek a magyar számviteli szabályok szerint számolt, nem konszolidált 5,382 milliárd forint adózott nyereségből
összesen 4,74 milliárd forint osztalékalapról határoztak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.