Szent Mihály-kápolna a Margitszigeten

Rejtőzködő Magyarország

Sorozatunkban már szerepelt a budapesti Margitsziget két középkori műemléke: a Szent Ferenc-rendiek templomának és a domonkos apácák kolostorának maradványa (2005. június 18.; december 31.). Van azonban a szigeten egy harmadik épület is, amelyiket ugyan nagyrészt a huszadik század első felében rekonstruáltak – valósághűen –, ámde története az Árpád-házi királyok koráig nyúlik vissza. A kis templom a víztoronytól északra található fák, bokrok sűrű rejtekében, fényképezni is csak télen lehet, amikor lombját veszíti a növényzet.
Az 1300-as évek óta a szent életű Margit királyleány nevét viselő Duna-szigetre III. Béla uralma alatt (1172–1196) érkeztek a francia eredetű premontrei rend szerzetesei. A barátok építették az első kolostort a királyi udvarhoz tartozó birtokon. IV. Béla 1245-ben kelt okleveléből tudható, hogy a király elődei az egész szigetet a premontreieknek adományozták. A rendházhoz tartozó Szent Mihály-prépostságot az írások 1528-ig említik, amikor a török veszély közeledtével mindhárom szerzet elmenekült a fővárosból.
A tatárjárás utáni esztendőkben tehát egyszerre a sziget több helyén is kopácsoltak a kőfaragók, fúrtak, faragtak, fűrészeltek az ácsok. Az említett ferences és dömés klastromokon kívül ekkor épülőfélben volt a johannita – ispotályos – lovagok és az esztergomi érsek vára, s ekkortájt készült újra a tatárjáráskor megrongált premontrei templom.
Az 1241 után másodszorra a török hódoltság alatt is rommá lett kápolnának az előző századfordulón már csak a déli hajófala állt az ablakok magasságáig. 1923-ban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa végeztetett ásatást a területen, amelynek során feltárult az épület pontos alaprajza. A Szent Mihály főangyal tiszteletére épült, tiszta román stílusú kis templom hajójához félköríves szentély kapcsolódik, északi oldalán sekrestyével. Bejárata a nyugati homlokzaton nyílik. A gótika stíluskorszakában – a szomszédos Margit-kolostorban folyt nagyszabású átépítések ellenére – a régi kápolnát nem alakították át, az 1400-as években csupán egy négyszögletű kápolnát kapcsoltak a déli oldalához bővítésként. A XII–XIII. századi épületet – az alapok és a megmaradt falszakasz nyomán – 1932-ben Lux Kálmán műegyetemi professzor terve szerint rekonstruálták. A nyugati homlokzat fölé emelkedő harangtorony a hajóban megtalált vaskos pillérek alapjain nyugszik. A toronyban kapott otthont az a XV. századi bronzharang, amelyet 1914-ben egy vihar által kidöntött vén diófa gyökerei között találtak a Margit-klastrom közelében. Gót betűs német felirata szerint Hans Strous mester öntötte, Isten és Mária segedelmével.