Újra játsszák más trófeáért

Tavaly női kézilabdában az EHF-kupában rendeztek Cornexi–Győri ETO döntőt, ma Gödöllőn a Magyar Kupa fináléjában lesz ugyanez a szereposztás. A tét azonban semmivel sem kisebb, mint egy éve, ez már a tegnapi előcsatározások során is beigazolódott, hiszen a Vasas és a Ferencváros is fájdalmasan tisztességes vereséget szenvedett.

Gödöllő várossá nyilvánításának negyvenedik évfordulóját többek között az MK-végjáték megrendezésével is igyekezett emlékezetessé tenni, bár a részt vevő csapatok természetesen keveset foglalkoztak a jubileummal. A Vasas például sokkal inkább azt tartotta számon, hogy tíz esztendő után jutott el ismét a kupa elődöntőjéig, ahonnan még egyet szeretett volna továbblépni. „Nem mi vagyunk az esélyesek, de egyetlen mérkőzésen bármi megtörténhet” – reménykedett Mocsai Lajos egykori szövetségi kapitány, jelenlegi angyalföldi vezetőedző a Cornexi elleni összecsapás előtt, és ha valaki, ő aztán tudja, hogy különösen a sportág női szakágában tényleg minden megeshet.
Hát még akkor, ha olyan kapusa van egy csapatnak, mint Triffa Ágnes. Aki szokásához híven arcrándítás nélkül mutatta be a bravúrok sorozatát; a kilencedik percben kis túlzással az sem tűnt lehetetlennek, hogy neki köszönhetően 2-1-re nyer a Vasas. Ilyen csoda azért persze nincs, így a huszadik percben már 8-5-re vezettek a piros-kékek, ám a Cornexi, kihasználva Gabnai kiállítását, rögvest egyenlített, majd közvetlenül szünet előtt első ízben vezetett is, 12-11-re. A második félidőben már inkább Sugár Tímea parádézott, bár naggyá is tették az ellenfél előkészítetlen vagy első szándékú lövései. A Cornexi nagyobb rutinja a tíz gólig jutó Balogh Bea révén fokozatosan legyűrte a rivális kissé még szertelen lelkesedését, a székesfehérváriak végül 26-20-ra győztek.
Ezzel bekerültek a fináléba, máris indulási jogot szereztek a nemzetközi porondra, és meg is mentették az idényüket, hiszen EHF-kupa-védő létükre az MK az utolsó trófea, amelyért még harcban állnak. Sikerük értékét kérésünkre Balogh Bea méltatta: „Nagyon készültünk, sokat videóztunk, én különösen figyeltem Triffa stílusát, mert a bajnokságban már meggyűlt a bajom vele, több zicceremet is kifogta.”
Ezúttal azonban tízszer is a válogatott jobbszélső kerekedett felül, és kíváncsian várhatta, az FTC– Győr elődöntőből ki lép majd tovább. A kezdés azonban csúszott – a csarnok padlójával egyetemben. Az egyre hevesebb esőzés miatt ugyanis beázott a tető, és egy szál merész fiatalember kötéltáncos módjára egyensúlyozva az állványzaton igyekezett elhárítani a bajt. A helyszűke miatt amúgy is nyűgös szurkolók olyan rigmusokat skandáltak, amelyek nem igazán illettek a negyvenéves jubileumhoz, de negyedórás késéssel végre következhetett a kezdődobás. A huzavona a Fradit viselte meg, mert tétován támadgatott, az ETO azonban agreszszív védekezéséből indított kontráival általában egészen gólig rohant. Emiatt 3-0-ra, 5-1-re, 8-4-re ugrott meg, pedig Pastrovics még jól is védett a ferencvárosi kapuban. Mint ahogyan a túloldalon Herr is, így ha Németh András képes lett volna klubedzői mivoltán túllépve szövetségi kapitányként szemlélni az eseményeket, konstatálhatja, hogy a válogatottban nemigen lesznek kapusgondjai. Ám valószínűleg inkább annak örült, hogy együttese magához tért, a huszadik percben egyenlített, sőt átmenetileg fordított is, de a szünet 14-13-as ETO-vezetéssel kezdődött.
Ám a Ferencváros a második játékrészben még egyet csavart a történeten, visszavette az előnyt, és háromgólosra növelte azt. A modern kézilabdában egyre ritkább, hogy szinte egyetlen játékos nyerjen mérkőzést – kivéve, ha az illető világklasszis, mint például Görbicz Anita, aki 14 góljával megoldhatatlan feladat elé állította a végig derekasan harcoló és a szenzációs kupahangulathoz hozzájáruló Ferencvárost. A gyengébb egyéni teljesítményeket felmutató fradisták így kénytelenek voltak 30-27-tel átengedni a győzelmet, a mai finálénak tehát ugyanaz lesz a szereposztása, mint az EHF-kupa tavalyi döntőjének. Ám a győriek esküsznek rá, hogy a végkifejlet változik.