Úton a demográfiai katasztrófa felé

A Föld népessége már meghaladta a nyolcmilliárdot. 1975-ben még csak négymilliárd volt, csaknem ötven év alatt megduplázódott. 1927-ben érte el a kétmilliárdot, tehát az előző duplázódás is nagyjából ötven év alatt történt. Az azelőttihez viszont több mint száz év kellett: az egymilliárdot az 1800-as évek elején érte el. A félmilliárdot 1650 körül, azaz százötven évvel korábban. A 250 milliót valamikor 1000 környékén, hatszázötven évvel korábban. A 125 millió pedig valamikor Krisztus születése környékére, ezer évvel korábbra tehető.

Mit látunk tehát? Azt, hogy

gyorsuló ütemben nőtt az emberiség létszáma – egészen a közelmúltig. De a növekedés csúcsa 1990-ben volt: ekkor egy év alatt 93 millióval lettünk többen. Ezután tíz éven át csökkent a növekedési ütem, majd újabb növekedési hullám következett, egészen 2013-ig, amikor évente 90 millióval nőtt a Föld népessége. Azóta – némi fluktuációval – folyamatosan csökken a növekedés üteme.

A mélypont eddig 2022, amikor „csak” 67 millió volt a növekmény az előző évhez képest. (Jelenleg 69 millió.)

Mi derül ki ezekből az adatokból? Elsősorban az, hogy a Föld lakossága évezredeken keresztül lassan nőtt, majd a XIX. századtól fokozatosan gyorsulni kezdett, a XX. század második felében pedig turbóra kapcsolt. És ekkor születtek a világvége-forgatókönyvek. Népességrobbanás, túlszaporodás, feléljük a bolygót, nem tud minket eltartani a Föld. Ezt harsogta a „tudomány”. És nagyjából ezt teszi a mai napig, megfűszerezve egy jó adag klímapánikkal. A kettő tulajdonképpen össze is nőtt: a vészesen elszaporodó emberiség teleszennyezi, tönkreteszi, elpusztítja a Földet. Úgyhogy ne fűtsünk, ne autózzunk… és gyerekeket se szüljünk. Legalábbis ez a progresszív liberális nyugati narratíva.

A valóság azonban egészen más. Főleg, ha alaposabban megnézzük az adatokat. De az már az eddigiekből is kiderül, hogy egyre lassabban növekszik a Föld népessége, és maximum néhány évtizeden belül csökkenésbe fog átmenni. És nem is akármilyen csökkenésbe. Miért lehetünk ebben ennyire biztosak? Hiszen fogalmunk sincs olyan dolgokról sem előre, hogy mennyi lesz pár év múlva a levegő hőmérséklete, lesz-e földrengés vagy árvíz, vagy hogy mekkora lesz az infláció, a kamatszint, a munkanélküliség.

A demográfiai folyamatokat viszont meglehetősen pontosan meg tudjuk előre jósolni a mai adatokból. Amennyi huszonéves van ma, maximum annyi 80 éves lesz hatvan év múlva. (De inkább kevesebb.) Pontosan tudjuk, hány gyerek született tavaly Magyarországon, Norvégiában, Kanadában, a Fülöp-szigeteken, Kongóban stb. És az éves, évtizedes tendenciákat is egyértelműen látjuk.

A fejlett, ipari világban már évtizedek óta esik a termékenységi ráta, azaz hogy életük során átlagosan hány gyereket szülnek a nők. Dél-Korea a negatív csúcstartó, 0,7-tel. Az Európai Unió átlaga 1,4 körül van. A magyarországi arányszám 1,55 és 1,38 között fluktuált az utóbbi néhány évben. Nincs olyan európai ország, az EU-n kívülieket is beleértve, amelyik elérné a 2,1-et, ami a stagnálást jelenti.

(Ahhoz, hogy egy ország képes legyen „újratermelni” a lakosságát, házaspáronként átlagosan valamivel több, mint két gyereknek kellene születnie.) Az egyetlen – tágabb értelemben – európai ország, amelyik elérte a kettőt (2022-es adatok alapján), a 2,06-on álló Georgia. Tehát náluk nagyjából nem fogyott a népesség. 2025-re viszont már ott is 1,7-re esett. A sor végén Málta, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország és – kissé talán meglepő módon – a muzulmán többségű Albánia áll. Ezekben az országokban 1,1–1,3 körüli a reprodukciós ráta. Tehát generációnként nagyjából feleződnek a születések.

A probléma súlyosságát azonban nem érzékeljük, mert még élnek (sőt általában egyre tovább élnek) az idősebbek, így nem látványos a népességfogyás. És amikor olyanokat hallunk, hogy a termékenységi ráta 1,9-ről 1,8-ra esett, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez nem nagy különbség, szinte észre sem vehető. Dehogynem! 1,9-nél kb. 900 évente feleződik meg a gyerekek száma, 1,8-nál már 250 évente. És ahogy megyünk lefelé, úgy egyre gyorsabban.

Nem évszázadok múlva jön a probléma, hanem néhány évtizeden belül. Az 1,4-es termékenységi ráta pl. azt jelenti, hogy korosztályonként eltűnik 30 százaléknyi ember. Három generáció alatt a gyerekek 75 százaléka. (Ha egyáltalán sikerül tartani az arányt, és nem csökken tovább.) Ha még tovább esik, akkor még gyorsabban fogynak el a gyerekek.

Dél-Korea 0,7-es rátája azt jelenti, hogy három generáció alatt száz ember helyett már csak négy marad! Amikor elkezdenek nagy számban meghalni a mai idősek, akkor drasztikus esés indul majd el. Nincs B verzió. Az idősek elkezdenek meghalni, a következő (már nem nemzőképes) generációban jóval kevesebben vannak, az azt követőben még kevesebben. Nincs honnan pótolni.

Ezért kell a bevándorlás! – mondják erre sokan, megint csak a progresszív baloldalon. Tekintsünk most el attól az amúgy egyáltalán nem elhanyagolandó ténytől, hogy a tömeges bevándorlás mekkora problémákat okoz, mennyire nem összeegyeztethető a bevándorlók életvitele a nyugati őslakosokéval, mennyire nem működik sem az integráció, sem a multikulturalizmus. De a probléma enélkül is nagy. Ugyanis már a bevándorlás küldő országaiban is drasztikusan lassul vagy már le is állt a növekedés.

Az olyan, korábban masszívan növekedő országokban, mint Banglades, ma már 2,1 a termékenységi ráta. Azaz stagnál a népesség. India pedig már 2 alá esett. Thaiföldön 1,5 a szám, Európa nagy részéhez hasonlóan. Vietnám és a Fülöp-szigetek is már jóval 2 alatt jár. A világ sokáig legnépesebb országa, Kína (azóta India már megelőzte) évtizedeken át csak egy gyereket engedélyezett a szülőknek. Az ENSZ előrejelzése szerint a jelenleg 1,4 milliárdos országnak 2100-ra mindössze 650 millió lakosa lesz.

Tehát a növekedés döntő részét egykoron adó Délkelet-Ázsia „kifogyott”. És kifulladóban van a Közel-Kelet is. Igen, az iszlám vallású lakosság még mindig sokkal jobban szaporodik, mint a keresztény. De Szaúd-Arábia, Irán és a kisebb, gazdagabb olajállamok is mind-mind bőven 2 alatt vannak. Indonézia is épp hogy 2,1-nél.

A legmagasabb születési rátával rendelkező 50 ország között ma már szinte kizárólag afrikaiakat találunk (és néhány apró, óceániai szigetet). Az élen Csád, Szomália, Kongó, Niger és a Közép-afrikai Köztársaság – ezek nagyjából 6-ossal. De a 80-as évek óta ott is 15 évente eggyel csökken a szám. A top 50-ben ott van még a 9. helyezett Afganisztán (4,8), a 15. Jemen (4,5), a 44. Pakisztán és a 46. Üzbegisztán (utóbbiak 3,5 körül). A fejlett világ országai közül elsőként Izrael bukkan fel, a 61. helyen, 2,75-ös rátával. (De ezt főleg az izraeli állampolgárságú arabok produkálják.) A 80. helyen az első dél-amerikai ország, Bolívia. (Nem kifejezetten a fejlett világ, de legalább keresztény.) Montenegró, Georgia, Bulgária és Románia 1,7-es rátával a 120–130. hely környékén áll. Igazán fejlett ipari, „nyugati” országokat csak a 145–150. helyeken találunk. Új-Zéland, Ausztrália, Egyesült Államok és Franciaország, mindegyikük 1,6 körüli rátával. Magyarország 1,5 körüli rátája 2025-ben a 173. helyre elegendő.

(A fenti számok az ENSZ adatsorából származnak, amelyben külön tüntetnek fel olyan, önálló államisággal nem rendelkező, más országokhoz tartozó, de az anyaországtól sokszor eltérő tendenciákat mutató területeket, mint például Hongkong, Réunion, a Feröer szigetek vagy Guam. Ha ezeket nem számoljuk külön, akkor Magyarország kb. húsz helyet ugrik előre, Bulgária 13-at.)

És hogy a statisztikák végére érjünk: a világátlag 2,2 körül van.

Nagyjából száz ország vagy terület van a 2,1-es szint fölött. Azaz a világ valamivel kevesebb mint felében nő a lakosság száma. Ez a helyzet, ha az egyes országokat nézzük. Ha a lakosságot, akkor még rosszabbul állunk. A világ összlakosságának közel háromnegyedét kitevő országokban már 2 alatt van az egy nőre jutó szülések száma. Nincs mese: hamarosan jön a csökkenés.

Hajlamosak vagyunk azonban azt képzelni, hogy ez a csökkenés majd szép lassan történik. Olyan lesz, mint egy lassan leeresztő lufi, egy finoman landoló repülőgép. Kicsivel kevesebben leszünk, lassul a GDP-növekedés, de igazából észre sem vesszük. Pedig a csökkenő lélekszám elkerülhetetlenül zuhanásba fordul, magával rántva a gazdaságot és az egész társadalmat. A történelem során egyetlenegy olyan civilizációt sem ismerünk, amely túlélte volna a lakosságának összezuhanását, és képes lett volna újra egyensúlyba jönni. Igen, nagy háborúkat sikerült túlélni, de azért, mert akkor a lakosság száma csökkent ugyan, de a termékenységi ráta nem.

És persze azt is látnunk kell, hogy

a csökkenő születésszám nemcsak fogyást okoz hosszú távon, hanem még hamarabb jelentkezik egy másik probléma: az idősek eltartása. A migráció ezt sem oldja meg: az érkezők sokáig nem produktívak (ha egyáltalán valaha is azzá válnak). A társadalom kicserélődik, de nem tartja fenn magát. És már rövid távon sem képes gondoskodni az idősekről.

Mindeközben az egy anyára jutó gyerekszám alig változott az elmúlt ötven évben. Hogy micsoda?! Nem azt írtam előbb, hogy egyre kevesebb gyerek születik? De igen. Akkor hol a hiba? És miért történik mindez? Ezzel folytatom két hét múlva, és azzal, hogy lehet-e mégis megoldást találni.