Úton a demográfiai katasztrófa felé
ÉN CSAK LEÍRTAM... – A világ csökkenő lélekszáma magával rántja a gazdaságot és a társadalmat.
ÉN CSAK LEÍRTAM... – A világ csökkenő lélekszáma magával rántja a gazdaságot és a társadalmat.

Krokodilkönnyek hullatása a népesedési adatok kapcsán, a tényekkel is hadilábon állva.

Egyre több ország ismeri fel, mekkora problémákat okoz az alacsony születési ráta.

Az ukrán születésszám eleve a világ legalacsonyabbjai között volt.

A születési ráta a fele annak, ami a lakosság növekedésének biztosításához szükséges.

Kiugró adatnak számít, hogy tavaly decemberben több mint nyolc százalékkal emelkedett a születések száma – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kamarás Ferenc demográfus.

Hetvenéves mélypontra csökkent tavaly Kínában a születések száma, annak ellenére, hogy már négy éve hivatalosan is szakítottak az egygyermekes családmodellel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.