Vérállásjelentés

A szabadságvágy és az önfeláldozó hazaszeretet szimbóluma lett a Rákosi-korszakot lezáró magyar forradalom. Mi, a később születettek már úgy emlékezünk – ha emlékezünk – erre a történelemformáló időre, mint a végtelen múlt ködébe vesző, mitikus eseményre. Olykor egyszer csak előkerül valamelyik fiók mélyéről egy megsárgult papír, és ráébredünk, hogy így vagy úgy, de mindnyájan érintettek vagyunk abban, ami akkor történt. Velünk él a történelem. Ötvenhat a szüleink, nagyszüleink harca volt, amelyet nemcsak fegyverrel vívtak, hanem néha humorral is. Mikor mi adódott.

Mi atyánk, Hruscsov, ki vagy a Kremlben! Átkoztassék meg a te neved, miképpen itt Pesten is, és ne vedd el a mi kenyerünket, de bocsásd el a mi foglyainkat, miképpen mi is elbocsátjuk a megszálló csapatokat, mert tiéd az ország, a hatalom, de nem mindörökké. Ámen. Ezt a kifordított miatyánkot 1957-ben, a forradalom leverése után írta édesapám, Szarka Béla, aki akkor 24 éves volt. Nővérének, Gizikének volt egy kivénhedt, betűhiányos írógépe, amelyet illegálisan szerzett a kiskunfélegyházi gyapjúforgalmi vállalattól, ahol adminisztrátorként dolgozott. Apám ezen pötyögte tele a hajszálvékony géppapír mindkét oldalát saját gyártmányú és a szájhagyományban terjedő élceivel. A ceglédi baráti körben – családunk ma is itt él – kézről kézre járt az iromány, másolták, terjesztették. Magánforradalom a forradalom után: amiért – ha kiderül – szintén súlyos börtönévek jártak volna. Immár kordokumentum arról, hogyan is éreztek, gondolkodtak apáink, miként vitték tovább az életet egy számunkra már szinte elképzelhetetlenül szoros hálóba fonva.
Politikai apróhirdetéseket olvashatunk az első oldalon:
„Keresünk megbízható, minden ház körüli munkára alkalmas miniszterelnököt. Feltételek: büntetett előélet, szovjet állampolgárság, gerinc és jellem nem szükséges.”
Majd Bulganyin és Hruscsov hirdetése következik a magyarság számára:
„Sztrájktörők! Ellenforradalmárok! Hazaárulók! Számítunk rátok, támogassatok bennünket. Vegyétek fel a munkát és dolgozzatok. Az elemi iskolák osztályzásának megreformálásával (orosz mintára lett az egyesből ötös – A szerk.) és 65 ezer magyar legyilkolásával máris bizonyságot tettünk arról, hogy a dolgozó népet szolgáljuk.”
A Kádár-kormány neve alatt az alábbi hirdetés olvasható:
„Kerestetnek vevők a Népszabadság című napilapra. Híven képviseljük a Szabad Nép irányvonalát. Tántoríthatatlanul készek vagyunk minden megalkuvásra és hazugságra.”
Kádár több hirdetéssel is megjelenik apám ötvenhetes szamizdatjában: „Elvesztettem a magyar nép bizalmát. A megtaláló értékes jutalomban részesül. Adja le a tízezer tank utcájában. Kádár miniszterelnök”
Kádár felhívást is intéz a néphez:
„Magyarok! Testvéreim! Elvtársak! Barátaim! Dolgozzatok, mert végem van. Családos ember vagyok. Hazaárulásból tengetem életem. Most először vagyok miniszterelnök, hagyjátok, hogy az maradjak továbbra is. Tekintsétek 20 hadosztályomat és becstelenségben megőszült fejemet. Ha nem dolgoztok, még kimennek az oroszok, és akkor mi lesz velem? Kádár”
A 24 éves édesapám végül fájdalmasan groteszk képet skiccel fel az akkori magyar valóságról:
„Budapesti polgár, vigyázz! Az országban körülbelül 10 millió függetlenségre és szabad gondolkodásra elszánt ellenforradalmár bujkál. A letűnt arisztokrácia negyedeiben, Angyalföldön, Csepelen és Újpesten több tízezer földesúr, tőkés tábornok és bíboros sáncolta el magát, akik születésüktől fogva mindmáig következetesen munkásoknak álcázták magukat. E bandák garázdálkodása folytán összesen öt-hat munkás és paraszt maradt életben az országban, akik a minap kormányt alakítottak Szolnokon. Örömmel jelentjük, hogy a kormány tagjai egyre lelkesebben zárkóznak fel önmaguk mögött. Csak egy embernek sikerült összefognia a magyarságot, Kádárnak – önmaga ellen.”
A sárguló lapokat forgatva a sorok között az egykori fiatalság dacos keserűsége és a mindeneken túli igazságban fogant „mégis” mosolyai köszöntenek.
Szarka Gizike, apám nővére, aki az írógépet szerezte, kitűnő eredménnyel végzett el két évet a budapesti agráregyetemen, de a fordulat évében polgári származása miatt kirúgták. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy édesapja – az én nagyapám – nemzetvédelmi keresztet kapott a Felvidék visszafoglalásában való részvételéért. Nagyapám, aki árva gyerekként végezte el az egyetemet, országos fővegyész volt a kecskeméti élelmiszerminőség-vizsgáló intézetben. Végigharcolta az első világháborút, a másodikban önkéntesként vett részt. A kommunistáknak kellett a szakember, az ÁVO is csak egyszer vitte el és verte össze, így fél fizetésért dolgozhatott a hatalomátvétel után is. De fiának – apámnak – azt mondták az építészeti egyetem felvételijén, amelyet kiválóan teljesített, hogy „mi nem nevelünk mérnökdinasztiákat”. Harcedzett nagyapám, aki Piavéból hazahozta az egész századát, akkor lelkileg összeomlott.
„Már az is baj, hogy mérnök vagyok?”
Gizike az egyetemi évek után Kiskunfélegyházán kapott munkát, ahol megismerkedett, majd nőül ment Praznovszky Kálmánhoz, a nagy hírű arisztokrata család sarjához, akit Esztergomból oda telepítettek ki. A forradalom idején tán már Cegléden dolgozhattak mindketten.
Apám bevonult Kecskemétre, ott érte ’56 ősze. Amikor kitört a forradalom, a laktanya parancsnoka azt mondta, aki akar, menjen fel harcolni Budapestre. Ő is elment, apámat pedig arra kérte: maradjon, és vigyázzon a családjára. Aztán jöttek az oroszok. Mindenkit kitereltek az alakulótérre, gúlába kellett rakni a fegyvert, derékszíjat. Ebből nem sül ki semmi jó – gondolta apám, és egy szalmazsákkal a hátán elindult a laktanya kapuja felé. Az orosz őr kérdezgetett, ő meg mutogatta, hogy szalmazsákot tömni megy. Alig várta, hogy elérje a kukoricást. Aztán uzsgyi… Ahogy rohant, hallotta, hogy valaki rohan utána. Szalma közlegény volt. Egy darabig együtt bujkáltak a kecskeméti tanyavilágban.
„Hazug rádió, Budapest”
Öt óra: Kedves hallgatóink! Mai hazug műsorunkat megkezdtük. Ha véletlenül igazat találunk mondani, azt ne vegyék figyelembe, hiszen még kezdők vagyunk, csak 12 éve hazudozunk rendületlenül. A miskolci rádiónak ne higgyenek, mert az igazat mond. (Hogy a miskolci rádió hogyan került képbe, azt már apám se tudja…)
Hat óra: Zenés műsort közvetítünk a harcba induló dolgozóknak. Sztálin orgonán játszik, Szása Szuszenkó géppuskán kíséri.
Hét óra: Közlemény. Gerő Ernőt várják a kijáratnál. Aki hallja, adja át.
Nyolc óra: Egy falu, egy nóta. Tankok a faluban.
Tíz óra: Hírek. Budapest élelmiszer-ellátását nagyon elősegítik a szovjet tankok, húslevest és ólomgaluskát szállítanak a lakosságnak.
Tizenegy óra: Nagy Imre közli a lakossággal, hogy a rádiót mindenki tegye ki az ablakba, mert a szovjet tankok jobban tudnak harcolni zeneszó mellett.
Tizenkét óra: Felhívás. A kormány felhívja a fasiszta hazafiakat, hogy tegyék le fegyvereiket, és a kormánycsapatok által kijelölt helyen, a fal mellett a géppuskák előtt álljanak sorba.
Tizennégy óra: Időjárás-jelentés. Összevissza fütyülő golyók, kelet felől állandó, hideg vastömegek áramlanak hazánkba.
Tizenhat óra: Szív küldi. Rákosi küldi Gerőnek, lemezhiány miatt prózában: „emlékszel még? Jut eszedbe múltunk? Szép volt, be szép!”
Tizenhét óra: Helyszíni közvetítés. Öt perc múlva közvetítjük a kormány tanácstalan sóhajait, addig is bemutatunk három kilőtt szovjet tankot.
Tizennyolc óra: Jó munkáért szép muzsikát. Jutalommuzsikát közvetítünk az élen járó harcosoknak.
Húsz óra: Akinek kedves a családja, menjen a kapuk mögé, mert a „Kádár-taxik” megkezdik a tisztogatást.
Huszonnégy óra: Vérállásjelentés. Budapesten és a Dunántúl egyéb területein a vér árad, máshol apad.
Ezeket pötyögte le édesapám ötvenhétben az illegálisan tartott írógépen. A kecskeméti laktanyából való szökése után eljutott Győrig. Aztán a határról mégis visszafordult – nem tudta itt hagyni a szüleit, a hazáját. Nagy szerencséje volt: katonaideje november másodikán lejárt, és a ceglédi „hadkiegen” simán lepecsételték a katonakönyvét, így nem minősült szökevénynek. Hogy mi lett a kecskeméti laktanya többi bakájával, nem tudni. A történeti források szerint az elfoglalt laktanyák sorozottjainak egy részét az oroszok hadifogolyként elhurcolták.
Hiába mondta nagyapám: ne dőljetek be a kommunistáknak, ez az egész provokáció, hogy kivéreztessék a nemzet fiatalságát, maradék erejét. Apám és Gizike férje, Horthy egykori vezérkari századosa néhány barátjukkal mégis megalakították szabadcsapatukat. Már a kézigránátokat és gépfegyvereket is beszerezték, és a pontos terv is készen volt a ceglédi szovjet laktanya elfoglalására. A fegyvereket végül a ceglédi Öreg-szőlők egy régi, elhagyott kútjába dobálták be. Nagy volt a riadalom, mikor fél évvel később az öreg csősz, Tóth Pali bácsi megjelent egy „dióverővel”, hogy ezt találta, mikor vizet húzott.
– Az isten áldja meg, Pali bátyám, egy szót se szóljon erről senkinek – kötötte a lelkére apám. És az öreg nem is szólt senkinek. A kutat nem sokkal később, a téeszesítés után betemették.
Apám osztályvezetőként ment nyugdíjba: az építészeti kar helyett elvégeztették vele a foximaxit. Gizike Horn Gyula hatalomra jutása után meghalt. „Hidd el: nem is akarok olyan világban élni, ahol ezeket visszaszavazzák…” – mondta nagybetegen.
Az ötvenhatos forradalom leverése utáni idők fekete humorát, egy hazugságra kényszerített generáció csendes tiltakozását őrző irat, apám ifjúkori szamizdatja nemrég került elő egy öreg fiók mélyéről.