A jó amerikai börtönkoszttól szemmel láthatólag meghízott a 37 esztendős Zacarias Moussaoui, akit sokáig „huszadik terroristának” neveztek Amerikában. A 2001. szeptember 11-én eltérített négy gépet tizenkilenc arab származású férfi kerítette hatalmába. Moussaouinak a Pennsylvaniában lezuhant gépen kellett volna lennie, ugyanis ott csak négyen voltak a géprablók. Ez volt hosszú ideig az amerikai hatóságok feltételezése. Ám Moussaoui három héttel az Amerikát megrázó akció előtt lebukott. Sok minden más sem igazolódott be a terrorista szerepvállalásáról, amely védői szerint dzsihadista gyerekes hőzöngés.
A történelmi események után négy és fél évvel megtartott tárgyalás első szakasza azzal ért véget, hogy a tizenhét órás zárt ülést követően az esküdtek – kilenc férfi és három nő – a hozzájuk intézett mindhárom kérdésben egyhangúlag bűnösnek nyilvánították a francia-marokkói férfit. Zacarias Moussaoui egy tavalyi vallomásában hat vádpontban ismerte el magát bűnösnek, amelyek közül háromban elméletileg kiszabható halálos ítélet, de mindenképpen életfogytiglanival kell büntetni. A Leonie Brinkema bírónő vezetésével a virginiai Alexandriában tartott tárgyalás először arról volt hivatott dönteni a szövetségi törvények szerint, hogy Moussaoui egyáltalán sújtható-e halálbüntetéssel. Hétfőn az esküdtszék erre mondott igent. Ha a válasz elutasító lett volna, akkor a tárgyalás végén Moussaoui megkezdhette volna a korábbi vallomása alapján rá váró életfogytig tartó börtönbüntetését. A per helyszíne néhány kilométerre található Washington külvárosától, ahol a Pentagon épülete áll, amelybe azon a nevezetes szeptemberi napon szintén becsapódott egy repülőgép. A virginiai bíróságról az a hír járja, hogy legalább olyan keményen ítélkeznek, mint Texasban.
E hét csütörtökön megkezdődött a második szakasz, amely a súlyosbító és az enyhítő körülményeket veszi figyelembe, így többek közt a vádlott pszichikai állapotát. Az esküdteknek itt is csak két választásuk van: vagy méreginjekcióval végrehajtandó halálra, vagy élete végéig tartó börtönbüntetésre ítélik a terroristát. A vádló – az amerikai kormány – negyven olyan hozzátartozót idézett be tanúvallomásra, akiknek szerettei, rokonai a terrorcselekmények majd 3000 áldozata között voltak. Ha eddig szinte megoldhatatlan feladat előtt állt az ügyvédek csapata, most különösen nehéz nyomást kell kiállnia, arról nem is beszélve, hogy vélhetően – jó előre megfontoltan – a legtöbbet maga Zacarias Moussaoui árt az ügyének. A marokkói-francia egyfajta „Bin Laden-pótlék” az amerikaiaknak, helyette kell felelnie Moussaouinak a borzalmas merényletért.
Pedig a védők szempontjából igencsak jól ment a március elején kezdődött tárgyalás. Többször felcsillant az esélye annak, hogy az esküdtek mégis az enyhébb változat mellett foglalnak állást. A hónap közepén ugyanis Brinkema bírónő elutasította a vád által beidézett hét tanú meghallgatását, akik a szövetségi repülésügyi hatóságnál dolgoztak, ugyanis egy kormányalkalmazott megpróbálta befolyásolni a vallomásukat. A vád szempontjából a repülésbiztonsággal foglalkozó szakemberek megjelenése a tárgyaláson, valamint az ehhez kapcsolódó iratok bemutatása kulcsfontosságú volt. Többnapos egyezkedés után, miközben az ügyészek azzal fenyegetőztek, hogy megtámadják a bíró döntését, ami újabb hosszan tartó tárgyalásokat eredményezett volna, sikerült kompromiszszumot kötni: a bírónő elfogadta egy olyan személy tanúvallomását, akit nem próbáltak meg befolyásolni.
Aztán jött az az FBI-ügynök, Harry Samit, aki 2001. augusztus 16-án letartóztatta Minnesotában Moussaouit, akinek vízuma csak negyvenkét napra szólt és már régen lejárt. Bejelentés érkezett a Szövetségi Nyomozóirodához az egyik minnesotai repülőgépvezető-oktató központból, hogy a tanulók közül valaki igen gyanúsan viselkedik. Természetesen Moussaouiról volt szó. Először is a tanuló pilóta kijelentette, hogy ő csak Boeing–747-es szimulátorral akar repülni, a többi nem érdekli. Nagy elszántsága mellett olyan kérdéseket tett fel, hogy például repülés közben ki lehet-e nyitni az ajtót. Az oktató egyébként közepesnél gyengébbre értékelte teljesítményét, ugyanis ötvenhét órányi tanulás után képtelen volt egyedül repülni, miközben más tanulóknak ez már tizenöt óra után megy. A tanúvallomás is igencsak jól jött a védelemnek, amely azt akarta bizonyítani, hogy Moussaoui alkalmatlan lett volna egy repülőgépes támadásra.
Samit ügynök meg volt győződve arról, hogy Moussaoui terrorista. Beadványaival, e-mailjeivel bombázta főnökeit, a kérése az volt: legalább arra kapjon engedélyt, hogy bepillanthasson Moussaoui számítógépébe. Az FBI hallani sem akart erről. Közben megérkezett a francia elhárítás üzenete is, amely alátámasztotta Samit gyanúját: a DST ugyanis aktát vezetett Moussaouiról, kezdve 1996-os távozásától. Nagy-Britanniába ment, ahol nemzetközi kereskedelmet tanult. A franciák nemcsak azt tudták róla, hogy Angliában radikális iszlámhívő lett, de azt is pontosan megírták az amerikaiaknak, hogy mikor járt Csecsenföldön, Afganisztánban pedig terroristakiképző táborok lakója volt. A franciák – mivel két hazai vizsgálóbíró is kíváncsi lett volna rá – kérték a kiadatását.
Mindez azonban nem volt elég a Samit által kért házkutatás engedélyezésére. Valamelyik aggályoskodó főnök, aki névegybeesésre gyanakodott, megkérdezte a párizsi FBI-összekötőt: vajon Franciaországban nem gyakori név-e a Zacarias Moussaoui? Miután nemleges választ kapott, sem történt semmi.
Az elmúlt évek során viszont az is kiderült, hogy a francia titkosszolgálat Moussaouiról összeállított dossziéja nagyrészt a CIA-tól származott. Tehát az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség tudott a francia-marokkói terroristáról, mégsem osztotta meg anyagait az FBI-jal. Szeptember 11. után aztán a szövetségi ügynökök fejvesztetten rohantak Moussaoui lakhelyére, ahol egy hátizsákban megtalálták egy Al-Kaida-tag németországi telefonszámát, akivel Moussaoui mindennapos kapcsolatban állt. Tízezer dollár is lapult ott. Aztán kések, kis hatótávolságú adó-vevők… A térképeken bejelölve azok a helyek, ahol a többi terrorista pilótaleckéket vett. És a számítógép, amely tartalmazta az összes Amerikában közlekedő repülőjárat adatait. „Vajon el kell-e várnunk egy letartóztatott terroristától, hogy azonnal elismerje magáról: terrorista vagyok? – tette fel az inkább költői kérdést Moussaoui egyik ügyvédje. – Vajon mi kellett volna még a házkutatás elrendeléséhez?” Harry Samit a vallomása végén éreztette, hogy a bíróság talán máshol is kereshetné a tettest, tetteseket. Egyértelműen „bűnös hanyagsággal” vádolta feletteseit.
Az FBI rendelkezett értesülésekkel arról a két személyről, akik a „19-ek terrorkommandójába” tartoztak és akik immár másfél éve a saját nevükön éltek Amerikában. A két szaúd-arábiai férfiról tudták, hogy Oszama bin Ladennel álltak kapcsolatban, mégsem sikerült megtalálni tartózkodási helyüket.
Idáig jutott el a védelem, nem kis sikert elérve egy eleve vesztett ügyben, amikor Moussaoui jelentkezett vallomástételre. Az ügyvédei tudták, mire készül, és mindenképpen le akarták őt beszélni, ám a bírónő megadta neki a szót. Moussaoui egy csapásra darabokra törte a gondosan felépített művet, amelyet az ügyvédek nagy nehézségek által hoztak létre, illetve amellyel bizonyítani próbálták, hogy az amerikai biztonsági szervek több információval rendelkeztek a vádlottnál. Moussaoui új változattal állt elő: ő lett volna az ötödik elrabolt repülőgép „parancsnoka”, amelyet 2001. szeptember 11-én a Fehér Házba kellett volna vezetnie; 1999-ben az afganisztáni Kandahárban tudta meg a terrortámadás tervét, amelyben először nem kívánt részt venni, majd akkor mondott igent a küldetésre, „amikor Bin Ladennel álmodott”. Mint állította, csak a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba becsapódó két csapatról és saját feladatáról tudott. Csupán egyik társát ismerte, a „cipőbombás” Richard Reidet, akit 2001 decemberében fogtak el, amikor a Párizs–Miami repülőgépjáraton akart pokolgépet robbantani.
„Tudta a támadás időpontját?” – tette fel neki a kérdést az ügyész. „Valamikor augusztus után” – hangzott a válasz igen erős francia akcentussal. Hogy miért állította hosszú évekig, hogy ő a huszadik terrorista? „Mert olyan mókás volt” – jegyezte meg mosolygósan a vádlott, aki kimérten, nyugodtan és pontosan beszélt. A többi felelete is inkább bizarrnak számított annak, aki ismeri a támadás megszervezésének körülményeit: 2001 augusztusában például nem tudta, hogy hol tartózkodik Richard Reid. Semmilyen kapcsolatot nem tartott az Al-Kaida vezetőivel, de még az amerikai földön lévő társaival sem. Nem tudta sem a támadás pontos időpontját, sem azt, hogy azok milyen célpontok ellen irányulnak. „Ön nagy hal volt az Al-Kaidában?” – kérdezte az ügyész. „Nem, inkább közepes” – válaszolta rá a francia. „Ahogy azt ő elképzeli. Egyszerűen balek volt, az Al-Kaida élősködője” – mondta el magánvéleményét az egyik ügyvédje.
„Mr. Moussaoui, maga a saját legnagyobb ellensége” – állapította meg róla egyszer Brinkema bírónő. „Ez az igazságszolgáltatás által végrehajtott öngyilkosság” – mondták a védők soraiból. „Ne hagyják, hogy mártírt csináljon magából” – összegezte az egész vallomást az egyik ügyvédje. Mert ez a célja, egyértelmű. Egyszer az egyik kihallgatójának elmondta, hogy nem akar megöregedni a börtönben: „Hogy valami börtönvécén haljak meg? Azt hiszem, hogy nem igazán lenne mártír megoldás!”
Abban egyetértenek a vádlók és a védők, hogy Moussaoui megrögzött hazudozó. Sok más tulajdonságára is rávilágít az Egyesült Államok biztonsága miatt titkos helyen fogva tartott Kalid Sejk Mohamed vallomása. A három éve Pakisztánban letartóztatott férfi, az Amerika elleni terrortámadás fő szervezője több mint ötven oldalon felelt az ügyészek és a védők által összeállított kérdésekre, amelyet felolvastak az alexandrai tárgyalóteremben. Az Amerikában csak KSM-nek nevezett terrorvezér, az Al-Kaida harmadik számú vezetőjének elmondása szerint Zacarias Moussaoui „problémás személyiség, túl nagy az önbizalma, és sokat beszél”. Arról nem is szólva, hogy nyugati iskolákba járt, és nem vívta ki az Al-Kaida-vezetők bizalmát. Biztonsági szempontból túl nagy kockázatot jelentett, és ezért KSM úgy döntött, hogy 2001 augusztusában megszakít vele minden kapcsolatot. A terrorista agytröszt talán a második csapássorozatban számolt volna Moussaouival, látva azonban az első akció sikerét, leállította a felkészülést a másodikra.
Az indonéziai terrorista, Hambali is hasonlóképpen vélekedett Moussaouiról: „Nagy volt benne a büszkeség és kevés a profizmus. Mintha nem lett volna minden a helyén a fejében, ráadásul a rossz jellemvonások vannak nála többségben.” Hambali kifejezetten örült, amikor a francia arra kért pénzt tőle, hogy elutazzon Indonéziából.
Az egész Amerika-ellenes támadás ötlete 1996-ból, Kalid Sejktől származott. Tíz-tíz repülővel támadták volna meg az Egyesült Államok és Délkelet-Ázsia fontosabb létesítményeit, ám ekkor a tervet az Al-Kaida vezetője, Oszama bin Laden lefújta. Aztán 1999-ben ő vetette fel megint az akciót, azt javasolva, hogy csökkentsék a rakétaként használt kamikazék számát ötre, és csak Amerikában hajtsanak végre támadásokat. Kalid Sejk Mohamed két évben határozta meg a felkészülés időtartamát.
„Ha négy fő tud az akcióról, az nem jó. Ha kettő, az már jobb. Egy személy, az a legjobb” – adta ki a szeptember 11-i merénylet sikerének titkát KSM. Csak ő és Bin Laden tudott a merényletek szervezéséről, a többiek csak a rájuk tartozó részleteket ismerték. Egyszerű szervezeti felépítés, határozott parancsok, kommunikáció kizárólag szóban. Egyszer Kalid még Bin Ladennel is összeveszett, mert 2001 nyarán egy üzenetében az Amerikát érő közeli megrendítő csapásról beszélt.
A védelemnek a második szakaszban nem marad más stratégiája, mint hogy kételyeket támasszon védence elmeállapotát illetően. Ehhez Moussaoui is hozzájárul, ugyanis ilyenféle kiáltásokkal zárja le a tárgyalási napot: „Győzelem Moussaouinak, éljen Bin Laden!”, „747-essel a paradicsomba!”, „Éljen az Al-Kaida!”, és ami sohasem marad el: „Isten verje Amerikát!”
origo.hu
Egy nyíregyházi énekesnő lett a Megasztár női hangja
