Napjainkban Márai egész világot bejáró sikerével találkozhatunk; művei ismertségén, olvasottságán maga a mester is meglepődne. Nem értené, miként váltak írásai oly sok ember népszerű olvasmányává Japántól Olaszországig, Brazíliától Angliáig.
Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél – mondja A kassai polgárok János mestere. A siker nyugaton született és keletről jött: 1990 után a felfedezés újdonságával és a meglepetés erejével hatottak a nyugat-európai országokban a kelet-európai irodalmak „rejtett kincsei”. Kettősséget is magában rejtett ez a tény: Márai esetében az elsöprő nyugati siker visszahatott a magyarországi olvasókra és keresletre (idehaza lecsengőben volt az „újdonság ereje”), bár nem értünk egyet azzal a megállapítással, hogy a hazai siker csak a nyugatinak köszönhető. Magyarországon 1990-től kezdődően folyamatosan újra megjelent már valamennyi fontos és sokak által várt műve. Ugyanakkor a külföld ismét ráirányította a figyelmet az íróra és műveire. Ebből egyfajta „átértékelés” is következett: mindazok a művek, amelyek a siker megalapozói voltak például Olaszországban, idehaza nem a legsikeresebb és legértékesebbnek tartott regények közé tartoztak. A gyertyák csonkig égnek immár csaknem milliópéldányos sikere nem feltétlenül tükrözi a magyarországi ízlést és különösen irodalomtörténeti megítélését. (Az Eszter hagyatéka a torinói könyvvásár egyik sikerkönyve – idehaza megjelent, de nem általa vált népszerűbbé az író.)
A hazai irodalomtörténészek közül többen egyszerűen félreértésnek tekintik a kinti siker „alapműveit”. Berlinben például A gyertyák színpadi bemutatója után az alkotók és a közönség beszélgetése kapcsán vita bontakozott ki arról, hogy tényleg jó műnek számít-e Márai regénye. A nézők közül egy hölgy azzal az érvvel „védte” meg (egy magyar irodalomtörténésszel szemben) Márai alkotását, amellyel az író maga is a legtömörebb definícióját adta mesterségének egy 1947-es interjúban: „Amikor az a pince, ahol ostrom alatt laktam, felszabadult, bejött egy orosz katona. »Mi a foglalkozásod?« – kérdezte. »Író vagyok.« »Az jó, arra szükség van.« Csodálkozva kérdeztem, hogyan érti ezt? »Az írók azt mondják ki, amit mi gondolunk.«” Tehát a nyugati sikerművek idehaza kisebb csodálkozást, „zavart” okoztak, ugyanakkor a Magyarországon fontos és alapműként számon tartott Szindbád hazamegy című regény kinti megjelenése még várat magára. Természetesen védhető ez azzal, hogy „túlságosan magyar” könyvről van szó: Krúdy Gyula és sok honi – történelmi, kultúrtörténeti stb. – összefüggés ismerete szükséges a mű olvasmányélményéhez, és éppen ezért nehezen is fordítható. Ehhez társul még az is, hogy Marcus Bieler nem igazán jó fordításában Vaduzban 1978-ban már megjelent e regény németre átültetett változata, amely szinte teljesen visszhang nélkül maradt. Mégis A gyertyák Monarchia-nosztalgiája után meglepetés lenne, ha nem jelenne meg a nyugat-európai könyvesboltokban az író talán „legnosztalgikusabb” műve.
(Kitűnő fordítók tolmácsolják világnyelvekre az író műveit: Christina Viragh, Marinella d’Alessandro, George Szirtes; véleményük szerint a mű lefordítható, egyenértékűen átadható idegen nyelven is.)
Mielőtt az író sikerének okait kezdenénk elemezni, érdemes egy pillantást vetni a magyar nyelv és a világirodalom, illetve nyelvünk és a külföldi olvasók kapcsolatára. „Egynyelvűségünk”, „kommunikációs magányunk” a világban nagyon megnehezíti irodalmunk közvetítését, átadását más nemzetek számára. Ennek bizonyítására e helyütt talán elég azt a tényt megemlíteni, hogy A gyertyák csonkig égnek angol kiadását a német fordításból készítették… A nyelvi elszigeteltség problémáját az író is érzékelte, s ennek lenyomatát őrzi A néma nyelv című, 1938-ban született írása. „Ne ábrándozzunk és ne hitegessük magunkat, hogy irodalmunkat ismerik külföldön. A keserű igazság az, hogy nem ismerik. A külföldi szakember, az író, a kutató bizonnyal hallott Petőfiről, Madáchról, az olasz olvasó kezébe kapott néha egy Herczeg-regényt, néhány divatos kortársunk sikeres művei tömegeket érdekeltek Németországban, Olaszországban, Hollandiában. Egy-egy író kitör néha a nyelv börtönéből: de a magyar irodalom évszázada nem tudott kitörni. Nyelvünk a világ számára néma nyelv. […] A magyar irodalom a világ közkincse lesz akkor, ha a magyarság kitör a történelmi internáltságból, amelybe az elmúlt évszázad kényszerítette…”
De mi történt a második évezred küszöbén Máraival és A gyertyák csonkig égnek nyugat-európai megjelenését követően a magyar irodalommal? Hiszen e sokféleképpen értékelt regény csak nyitánya volt egy napjainkig tartó, bizonyos jelenségeiben megmagyarázhatatlan sikernek.
Vizsgálódásunk elején le kell szögeznünk, hogy Márai regényei még életében folyamatosan megjelentek idegen nyelven. Meglepő, hogy A gyertyák csonkig égnek már sok évvel a milliós siker előtt is megjelent német nyelven több alkalommal, de nem igazán figyeltek fel rá. Egy hidegháborús Európában nem lehetett siker a múltat ily módon dicsérő regény, viszont egy egységesülő Európában szinte „kötelező olvasmánnyá” válik/válhat.
A legújabb kori (siker)történet 1998-ban kezdődött, amikor a milánói Adelphi Kiadó megjelentette az író említett regényét Le braci (Parazsak) címen. Az első kiadás áprilisban jelent meg – decemberben már a tizedik kiadást vehették kézbe az olvasók; az ismeretlen magyar író művét csak egy szicíliai kalandregény előzte meg a sikerlistán. (2005-ben jelent meg a mű 35. kiadása, s ez mintegy 350 000 eladott példányt jelent Itáliában.)
Többnyire Roberto Calasso olasz írót és kiadót tartják a siker elindítójának, aki a szinte visszhang nélküli francia megjelenés után a regény olaszországi premierje előtt ezt mondta: „… a világirodalmi klasszikusokkal, Thomas Mann és Franz Kafka műveivel vetekedő Márai prózája.” (Franciaországban mindössze néhány recenzió jelezte a könyv megjelenését, de nem követte ezt a többi országra jellemző elementáris érdeklődés az író más művei iránt. „Kimért siker” – talán ez a megfelelő kifejezés, hiszen mindezzel együtt a francia olvasók is kézbe vehették valamennyi, a többi országban kiadott kötetet.)
Az olasz kritikák többsége a mű különleges, arisztokratikus hangnemét dicsérte. Pietro Citati például a mű csúcsának tartja a tűzben szétporladó sárga napló képének különös vonzerejű taglalását vagy az öreg dajka csókját. Az íróról azt az általános véleményt fogalmazza meg, hogy „kiapadhatatlan kút, amelyből mindig valami új tör elő”. A recenzensek előszeretettel hasonlítják Márait a Monarchia-élménykör miatt Robert Musilhoz, Joseph Rothhoz, Arthur Schnitzlerhez. A Corriere della Sera kritikusa, Antonio D’Orrico szinte felkiált a műről írt cikkében: „Ó, milyen filmet csinálhatott volna ebből Luchino Visconti!” A Diario című lap a titokra helyezi a hangsúlyt: „A tér és az idő a regényben mélyen összefonódott: legalább úgy őrzik a titkot a kastély falai, ahogy őrzi azt tulajdonosának lelke.” A milánói Panoramában pedig ezt olvashatjuk: „Az intézet salétromszaga vagy a kastélyban a penészé, a bevetetlen ágyak illata vagy a dohányé, a vízé a gyarmatokon, a bőr lovaglófelszerelésé, mind-mind olyan apró és pontos részletek, amelyek segítségével, a valódi eseményeket a háttérben hagyva, Márai újjáéleszti a tegnapok világát.” (Egy évvel később a torinói könyvvásáron az előkelő negyedik helyen végzett az újabb Márai-regény, az Eszter hagyatéka, és ekkor kezdődött a Márai-művek több nyelvre fordítása: finn, katalán, görög, japán, baszk…)
Az olaszországi siker „fertőzte meg” Németországot s utána egy csapásra egész Európát. A németországi több tízezres példányszám, a bestsellerlistán „szemtelenül” előkelő hely (A gyertyák csonkig égnek 3. helyen állt a Die Zeit listáján, megelőzve az akkor Nobel-díjat kapott Günter Grasst!) jelezte: többről van szó, mint egy elszigetelt jelenségről. Marcel Reich-Ranicki, a német kritikusok „irodalmi pápájának” aposztrofált irodalmár televízióban elhangzott plasztikus mondata is bizonyára nagy lökést adott az író sikerének: „Aki ezt a könyvet nem olvasta, lemaradt a XX. század irodalmáról.” Érthető, hogy a frankfurti könyvvásár magyar bestsellere volt a Die Glut címen megjelent mű.
A német kritikák többsége nem a finom részleteket hangsúlyozta, sőt olyan is akadt, aki ezeket az olaszoknak tetsző részeket giccsnek nevezte. A Berliner Zeitung recenzensét „az ezredes monológjából sugárzó szuggesztív erő” ragadta meg, míg a Die Tageszeitung női cikkírója nőellenesnek aposztrofálja az író következő megjegyzését: „Ezt az érzést csak férfiak ismerik. Barátság a neve.” Ugyanakkor az életművet kiadó Piper Verlagnál egyértelműen „rejtett kincsként”, „korábban fel nem ismert klasszikusként” említik az írót.
A Der Spiegel kritikusa szerint az író sikerének egyik titka, hogy mesterien idézi fel az emberi viszonyok pokoli zűrzavarát: a szereplőkben a bosszú, a gyűlölet, a szerelem izzik, s ez teremti meg a mű varázsos légkörét. Márai emberi érzéseket jelenít meg egy magát modernnek valló világban, ahol a posztmodern életideál ridegsége uralkodik… Wendelin Schmidt-Dengler egy vallomással felérő megjegyzést is tesz kritikájában: Márai könyvei számára a keleti bővítés legfontosabb zálogát jelentik.
2002 januárjában jelent meg Márai műve Angliában. Az angol kritikák többsége kizárólag elismerő hangon szól az író 1942-ben megjelent regényéről. A kevésbé hízelgő recenziók közé tartozik Lesley Chamberlain véleménye, amely az Independent című lapban jelent meg: „Márai jó, de nem nagy író.” Ugyanakkor a regény zeneiségét a mű egyik erényeként említi Chamberlain. A Guardianban megszólaló George Szirtes és Tibor Fischer elsősorban a fordítással kapcsolatos problémákat vetik fel, ugyanis a művet nem magyarból, hanem a német fordításból készítették. Emiatt sem érvényesülhetett kellőképpen a jellegzetes „márais” stílus. Fischer az elegáns próza csúcsának nevezi a regényt. Szirtes szerint az író valószínűleg sohasem egyezett volna bele abba, hogy prózáját ne közvetlenül magyarból, hanem német fordításból ültessék át: a magyar nyelvért adta az életét, nem ilyen úton vágyott a sikerre.
George Walden egy elveszett klasszikus megtalálásaként értékeli a művet és az írót. Meghökkentően eredetinek tartja a kötetet, ebben látja az angliai siker okát. Anna Shapiro a barátságról szóló briliáns értekezést, Carole Angier egy régi világ becsületének és kötelességtudatának bemutatását hangsúlyozza. Utóbbi még hozzáteszi: mestermunka, jöhet a többi 19 Márai-mű…
Folytatjuk
„Köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam.” Képek és tények Márai Sándor életéről címmel jelenik meg a Helikon Kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös kiadványa. Ebből a kötetből közlünk részleteket. Április 11-én lesz Márai születésének 106. évfordulója.
origo.hu
Rendhagyó árverés – melltartók és bugyik milliós tételben a NAV kínálatában
